Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-07-10 / 27. szám
2 MAGYAR FÖLDM1YELŐ a nagy tengerhez képest. De első lépés arra, hogy a városok és községek is ébredjenek. És ne hagyjanak egyetlen évi költségvetést a' nélkül, hogy jó ivóvíz előállítása a legközelebbi jövőben már megtörténhessék. Szomorú évforduló. Erzsébet királyné emlékezete. Azok az évfordulók, melyek kedves halottaink emlékezetét hozzák vissza-vissza az idők futásában a legszegényebb családokban is — szomorú. Mintha újra felszakadnának a sebek. És megnyílnának könnyeink forrásai. Mintha újra éreznők azt a zuhanó fájdalmat, mely szivünkbe markolt, mikor a kegyetlen halál megtépte a család nyugalmának, boldogságának fáját. Hát hogy ne volna szomorú az évforduló mikor az ország nagy családjának gyásza, siralma , ujul meg. Erzsébet király-asszony, a magyar nemzet őrzőangyala halálának évfordulóját hozza meg minden esztendő szeptember 10-e. Immár tizenkettedik esztendeje, hogy a nagy, megrázó és az egész magyar nemzetet gyászba boritó szerencsétlenség történt. A mi jó anyánk, Erzsébet királynő gyilkos tőrnek áldozatává lön. Mintha csak most is fülünkbe zúgnának a messze hangzó, siró-bugó harangok. Akkor is ősz kezdete volt. A szeptember virágai legszebb pompájukban. A fák megrakva gyümölcseikkel, a tavasz reménységét és a nyár érlelő melegét egyesítve a gazda örömére szinte mosolyogtak. És ime egyszerre, mintha hirtelen támadt nyári fellegből sújtott volna le a gyilkos menykő. — Erzsébet királyné nincs többé! — Gyilkos tőr áldozata a legnemesebb király asszonya — hangzott, futott végig az iszonyú hir... Az egész ország gyászba borult. Köny rezgett az emberek szemében és még a gyermek arcán is látszott az igaz őszinte fájdalom, szomorúság. Mily gyorsan halad az idő. Immár tizenkét esztendeje, hogy mindezek történtek. De a magyar nemzet, ez a királynéját igazán szerető nép... ma is meggyujtja emlékezetének fáklyáját, hogy hálás lélekkel legyen tanúbizonyságot arról, hogy Erzsébet királyné igazán magyar királyné volt. Rudolf trónörökös éB a falusi bíró. A sopronmegyei Széleskuton történt, hogy Rudolf trónörökös ellátogatott a Fér tőtóra, vadludakra vadászni. Vadászat után kíséretével betért Russó Lénárd lovaghoz, a falu plébánosához, ki azóta már meghalt. A plébános természetesen előre jelezte fenség jövetelét s igy az egész falu ünnepi díszt öltött, hogy méltóképp fogadhassa a trón várományosát. Rudolf a plébánosnál ebédelt s ebéd után fogadta a községi elöljáróság, a tanítótestület, a tűzoltók küldöttségének hódolatát. A tisztelgés után a küldöttségek sorfalat állottak a távozó trónörökösnek. Amint el akar Rudolf indulni, a tömegből kibontakozik a falu bírája s Pszt-kiáltásokkal a királyi kocsi után rohan. A trónörökös kísérete visszanéz és megpillantja az utánok rohanó s kézzel-lábbal kapálódzó embert. Erre megállították a kocsit, mire a biró odafordul a trónörököshöz s ezeket mondja svábos kiejtéssel: — Majd elfelejtettük trónörökös ur. Tiszteljük a kedves atyját! Természetesen elnevette magát a trónörökös, kezét nyújtotta a bírónak, megköszönte az üdvözletét s megígérte neki, hogy majd megmondja az apjának. Ezt az eseményt a széleskuti plébánián emléktáblán örökitették meg. A trónörökös után pisszegő biró pedig még most is él s büszkén meséli a falubelieknek, hogy megadódott neki az alkalom, hogy üdvözletét küldhette Ferenc Józsefnek a tulajdon fia által. Milyen hát a terméseredmény? Nagy várakozással, néztek milliók az idei termés elé. A gazda és a fogyasztó egyaránt bízott abban, hogy a tavalyi silány, rossz esztendő után a természet az idén bőven fogja rekompenzálni. A hivatalos jelentések megerősítették ebben a hitében és a mikor Péter Pálkor országszerte megkezdődött az aratás, bizva-bizott mindenki, hogy az úgy is lesz. Alig vágták azonban az izmos karok a rendet, j máris hangzott több felől, hogy a remény nem teljesedett és ha jobb is a termés tavalyinál, egyáltalán nem olyan, a milyennek hivatalosan hirdették. Fájdalom, csakugyan a magánjelentésnek lett igaza, mert abban a nagy munkában, melyet a földmive- lésügyi minisztérium ma kiadott a világ idei gabona- terméséről, Magyarország búzatermését 50.4 millió métermázsára teszi, tehát 4.4 millióval kevesebbre, mint egy pár héttel ezelőtt. E mellett azonban még az a vigasztalás sincs, hogy az ország búzatermése valósággal 50 millió métermázsa, mert gazdák és kereskedők egyaránt azon a nézeten vannak, hogy valósággal alig termett több 48 millió métermázsánál. Bizony ez nem valami kedvező; sőt ha tekintetbe vesszük, hogy a rozs kivételével, mely két millió mely két millió métermázsával több magot adott, az árpa, a zab, meg a burgonya a tavalyinál is silányabb termést hozott, egyáltalán gyönge esztendőről beszélhetünk, a melyet talán a valamivel nagyobb kukoricatermés fog kissé megjavítani. Az ország gazdasága tehát ismét csalódott és egy szép reménnyel szegényebb. A gazda bízott abban, hogy ha olcsóbb is lesz a gabona, a nagy termés kiegyenlíti az árkülönbséget, a munkás pedig reménykedett, hogy végre olcsóbb kenyérhez jut. És most mindketten csalódottan várják ismét a jobb jövendőt. A gazda nem tud megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy olcsóbban adja a gabonáját, ennélfogva nem is siet az eladással. És ugv látszik, hogy a gazdának van igaza, mert a gabona ára elég szilárd, ma is 20.30—20.80 koronán jegyzik a kész búzát, az őszi papirosbuza 20 korona. A malommunkások
