Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-06-26 / 25. szám
2 MAGYAR FÖLDMIVELÖ fundamentumot. Aztán párhuzamosan, fokozatosan épülni fognak a gyárak kéményei, a kereskedők csarnokai. Bő munkája leszen az iparosnak is. De a gazda-világ okos gondolkodásának, értelmi bensőségének kalászai is csak lassan érnek. Nem akar szakítani a régi világba való, maradi gondolkodással. Nem tudunk termelésünkbe helyes, okos arányi létesiteni. Hogy mit értünk e helyes és okos arányon — azt mi sokszor kifejtettük. És hirdetik a gazdavilág vezérei, irányitói is. Ereit kalászok ringatlak mezeinken ... de óhajtva óhajtjuk, hogy megérjenek lelkűnkben azon már rég megszürődött gondolatok, eszmék is, mikkel Magyarország valóban Nyugat Európa élés kamarája lesz. És a mezőgazdaság gyarapodó jövedelmén duzzadjon a magyar ipar és kereskedelem is. Lakossági kimutatás. Most január 1-én lesz az országos népszámlálás. A vidéki városok lakosainak száma már közhírré tétetett; — e közlés szerint vidéki városaink a népességi arányok szerint igy következnek : Szeged 121.000 Szabadka 98.000 Debrecen 94 000 Pozszony 80.000 Zágráb 76.000 Hódmezővásárhely 71.000 Arad 68.000 ' Temesvár 64.000 Kolozsvár 59000 Pécs 52.000 Kassa 50.000 Lehet-e megélni Magyar- országon? De lehet ám. Csak tudni és akarni kell I Vannak, akik azt hirdetik, hogy nem lehet. A tények, az élet bizonyságai pedig rácáfolnak. És igazolják: Bizony hogy lehet, csak tudni és akarni kell. * * * Hát vannak, akik azt is hirdetik, hogy mai nap- ság itt csak szerencse játékkal, sorsjegyekkel, börzével, meg csalással lehet élni. A tények, az élet bizonyságai meg rácáfolnak. És azt mondják’ Munkával, ésszel, okossággal, takarékossággal, együttérzéssel, szövetkezéssel, bizony hogy lehet és kell is itt élnünk Magyarországon. * * * A rpinapában hozták a hirt az újságok, hogy egy beregszászi Winkler Izidor nevű zsidó polgártársunk megütötte az osztálysorsjáték 600 ezer koronáját. El kezdett a szerencsés szerencsétlen építkezni. Megszállotta a rémes gondolat, hogy övéi elprédál- ják a rém nagy summát. Üldözni kezdette feleségét. Ö maga megbolondult. Elvitték a Lipót-mezőre. Pár nap alatt elpusztult. Ha nem legyinti meg a szerencse : ma is él. És jól él. Mert ’iszen tisztessséges üzlete volt. És nem fájt a feje a mindennapi kenyér gondjában. * * * Máskép kell és lehet itt Magyarországon boldogulni. Megmutatták ezt például a nagykőrösiek. Ök is trefeltek! Igaz, hogy egyelőre csak 85 ezer koronát nyertek. Szereztek! Szerezték pedig nem szerencsejátékkal, sorsjegypapirossal, hanem szorgalmasan derék munkával, termelvén jó húszezer mázsányi salátát azok számára, akik hús mellé szeretik. Április elejétől május végéig Nagykőrösről 20570 méter mázsa súlyban 1210 waggon friss salátát szántották Budapestre és Bécsbe, ahonnan bizonyára jelentékeny mennyiség ment tovább külföldre, Összesen mintegy tizenhétmillió százezer fejnyi magyar saláta. A nagykőrösi átlagár szerint körülbelül 1 korona 40 fdlér esik száz fejre, igy hozzávetőleges számítással 85.000 korona körüli bevétellel dicsekedhetnek el azok a gondos és körültekintő gazd- asszonyok, akik kertjeiket már kora tavasszal ilyen pompásan tudták értékesíteni. Tehát a nagykőrösiek tudtak világpiacot teremteni a magyar salátának; s ahelyett hogy nagyokat sopánkodtak volna a világ keserű során, derekasan nekiálltak a munkának, kiokoskodták, mi kell a fogyasztóknak s termelték nekik akkora mennyiségben, hogy az ezerkoronák csak úgy gurultak érte azokba a szorgalmas markokba. S amekkora örömmel olvassuk ezt a hirt, olyan szomorúsággal gondolunk arra a nagyon sok ezer magyarra, akik még nem akarják megérteni, hogy az ember csak akkor szorongathatja kezében az ezres bankót, ha előbb szorongatta a kapát, vagdosta a palántát; az eszével kiokoskodta, hogyan lehet, mivel lehet kivenni minden talpalatnyi földből, minden bokor salátából, a legegyszerűbbnek látszó veteményből, terményből a pénzt s azután a munkájával ki is szedte. A nagykőrösiek 80 ezer koronája pedig buzdító példa legyen minden magyarnak, hogy az Isten adta földből ki lehet venni a hasznot, csakhogy ehhez komoly törekvés és igazi munka kell. Mester. Hova lettek? — Mondja csak István bácsi, kérdezi a földes ur — hova lettek azok a régi, hű kocsisok. Akik egy-egy uraságnál 20, sőt 50 évig is hűségesen szolgáltak. István bá’nak szeméből kipottyant egy nagy gömbölyű könycsepp. Aztán csendes megadással igy szólott: — Hát nagyságos uram ! Bizony azok elmentek .,. a régi jó, atyaszivü nagyságos urak után. Aztán megtörölte kérges keze fejével a szemét — István bá\