Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-04-17 / 15. szám
Megjelenik minden vasárnap Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Arany János-utca 17. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓTULAJDONOS: BODNÁR GÁSPÁR Előfizetési árak: Egész évre ........................4 korona. Fé l évre.............................2 Ne gyed évre...................1 » Idegen ajkú munkásaink és a munkás kérdés. Irta: Bagossy Bertalan főgimn. tanár. Nem politizálok, de azért meg nem állhatom, hogy egy társadalmi bajra föl ne hívjam azok figyelmét, akik magasabb kaL- hedráról szólanak a magyar néphez, mint aminő egy földmives újság tanítói széke lehet. Értem az országgyűlési képviselőket, akik ragyogó szónoklatokat szoktak tartani, mert ezektől dűl a magyar, mint kasza alatt a fű; nem hagyom ki a lelkészeket sem, kik az emberszeretet tanításait hirdetik. Nyílik az idő. Nemsokára itt lesz a dandárja a munkának. A Felvidékről csapatostól ereszkedik alá a Nagy-Magyar-Alföldre tót, orosz, oláh, hogy a dolgos kezek hiányát pótolja. El vannak kényszeredve a téli hiányos táplálkozástól; szegényes gúnya fedi tagjaikat. Hajnali két órakor kapával, kaszával kiállanak a piacra, hogy az napra eladják két karjuk munkaerejét. S amint ott mintegy zsongó méhrajba összeverődve, várják a munkaadókat, azért fohászkodnak az éghez, hogy legyen ma nagy a napszám és küldjön nekik az Isten jó gazdát. Az első megegyezés dolga, a másik égi ritka kegyelem. Mert bizony a magyar paraszt munkaadó embertelenül bánik mezei munkásával. A mi vidékünkön oláhok a napszámosok. Áldott jó vallásos nép. Csak ha leré- szegszik, lesz vadállattá, akkor is a maga falujában. De már ilyen állapotában nem ő az, aki gyilkol, rabol és gyújtogat, hanem a pálinka. Különben olyan szelíd, alázatos és jószivü, mint egy bárány. Isten segítségül hívása után, papjok áldásával hagyják el hegyvidéki kis falujokat. Az egy családhoz tartozók, rokonok, ismerősök az elszegődésnél is együvé tartanak, részint hogy bizalmas tréfálkozás és vidám dalolás között felejtsék a munka fáradalmait, különösen pedig hogy egymás erkölcsiségének ellenőrei legyenek. Nem is szeretik, ha magyart fogad közéjük a gazda, mert félnek fölényes gúnyolódásaitól. Amint kiérkeznek a földre, amelyet meg kell munkálniok, a férfiak leveszik kalapjo- kat, valamennyien keresztet vetnek s Istenhez fohászkodnak. Nagyon érzik, hogy szükségük van az ég segedelmére, mert az éjszaka alig aludtak öt órát, azt is csak a kemény földön, rongyaikba beburkolózva. Eltörődött s meggémberedett tagjaikkal a hajnali nyirkos levegőben s a térdig érő harmatos növényzetben sok kínnal jár a munka. De mikor a nap tüzes korongja felszántotta a nedvességet s kezdenek átmelegedni, visszatér életkedvük. Jobbról-balról felhangzik a bús oláh nóta. Már azt ők tudják, hogy mi összefüggés van a között, hogy a kecske nem akar legelni, meg hogy a tinó is elmélázik és a között, hogy a falu legszebb legénye, Flóri, hasztalan eped Anica után. Reggelire a gazda száraz kenyeret, ebédre sovány paszulyt, vacsorára puliszkát ad. Mert azt meg tudja érteni, hogy jószágát kell abrakoínia, hogy szántani tudjon. De azt, hogy napszámosának, aki neki csak egy napig szolgál munkaerejével, szintén szüksége van erőt nyújtó táplálékra, már nem fér a fejébe. Minő öröme van a szegény oláhnak, ha reggelire a kenyérhez szalonnát kap, vagy ha a paszulyos fazékban kanalazva felfedezi, hogy füstölt hús főtt benne. Kalapját levéve kéri az Isten áldását a jó gazdára. S mikor kapáját, kaszáját ismét kezébe veszi, iparkodik megmutatni, hogy megfeszített s becsű-
