Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-04-10 / 14. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 3 Azért, mert Széchenyi nem csak egy ember volt. Ő képviselte az egész nemzetet. Széchenyi nem csak egy darab jelen volt a magyar nép életében. A nemzet múltja, jelene és jövendője volt ő. Aki megmondotta, hogy ennek a magyar fajnak az Isten gyönyörű szép hivatást adott a népek közt. És hogy mikor a jó Isten a nemzeteknek az észt, szivet és akaratot mérte: akkor a magyar számára ugyancsak jó kedvvel és bőséggel mért. Éppen azért buzdította, úgyszólván izgatta honfitársait, hogy ébredjenek, hogy tudják meg, mit és mennyit ér a magyar. ’Iszen eddig is nagy volt. Hős tetteket vitt véghez. Életre való nemzet. Szívós, kitartó nép. De a magyar ha ilyen dicső volt is, még csak ezután lesz igazán. Mikor pedig igy buzdította honfitársait: akkor rámutatott a magyar fajra. A magyar parasztra. A magyar népre. A magyar nemzet fajának gyökerére. És azt mondotta: — Nézzétek: ez a nemzet! A nép. A magyar nép. A falu. A magyar falu. Itt az igazi magyar vér. Itt a gyökér. Innen kell venni a szálakat. A magyar csontból. Erős az és nem tud, nem akar görnyedni. A magyar koponyából. Világos, tiszta, értelmes fej ez, mint a legszebb napnak reggele. A magyar szívből. Aranyos az, mint a napsugár. Nemes, mint a drága érc. Csudásan jó, mint az anyai szív. Csak akaratát azt fogjátok meg. Tegyétek pörölyre. Tegyétek izzóvá és verjétek acéllá. A legnemesebb, a leghasználhatóbb, a legdrágább acéllá. Akkor Magyarország — lesz! És Magyarország lenni kezdett. Lenni kezdett, az ő hatalmas lángeszű fejében, az ő nagy szivében, az ő csudás akaratában. Ő látta már a kanyargós Tiszát egyenesen, áldásosán folyni. Partjain virágzó falukkal. Buja, gazdag kertekkel, melyekből a magyar földmives aranyat, ezüstöt szed. Látta a széthúzó magyarságot egy erős csomóban, kötegben, melyeket más ellenség kardja se’ metszhet el. És egyszer csak elborul a haza ege. És vele horul a nagy Széchenyi lánglelke. És felkiált: Oh az én füstbe ment életem. És... megszűnik dobbani az a nagy szív. Azóta ötven esztendő telt el. A magyar él, küzd szenved, remél. És most Ótven esztendő után elzarándokol ahhoz a sirhoz... Az ő nagy szivének nyugvó helyéhez. A faluba. Nagy Cenkre. Oda, ahova megtért őseihez. És megáll ez a szegény, tépett, vert, de nem levert nemzet az előtt az ősi kripta előtt és azt mondja: — Idézünk Nagy Szellem ! Idézünk ! Mert talán mindenünk van. Csak te nem vagy. Te hiányzol. Jöjj! Békits ki minket. Királyunkkal. Egymással. És a magyar nép — lesz. Hát apádat hogy hívják. Tanító : Hogy hívnak kis fiam ? Gyerek : Hát Miskának. Tanító : De milyen Miskának '? Gyerek: Nem tóm én. Tanító : Hát apádat hogy hívják ? Gyerek : Úgy hijják, hogy jöjjék csak kend István bácsi. 6AZDÁE VILÁGA. A tavaszi fagy. Előttünk fekszik az 0. M. G. E. tudósítóinak jelentése márcus 31-iki kelettel. A Dunántúl délnyugati részeinek kivételével mindenütt éjjeli fagyások voltak. Az Alföldön néhol 5 fokra is lesülyedt a hőmérő éjszakánként. Nappal száraz, szeles idő volt. Az ország északi, északkeleti részeiben erős havazások voltak, melyeket azonban a nappal rohamosan elolvasztott a tavaszi verőfény. Örömmel jelenthetjük, hogy ezek a tavaszi fagyok a veteményeknek sehol nem ártottak. Sőt az őszi vetéseknek használtak, mert azok korai, buja fejlődését legtöbb helyen jótékonyan hátravetették néhány héttel. Fagykárokról legfeljebb a gyümölcsösökben lehet beszélni. Ott is csak néhol a kajszin- barack és mandulaták virágait fagyasztotta le. A tavaszi mezőgazdasági munkákat csak a havazások hátráltatják, máshol azonban a tavaszi szántás és vetés zavartalanul folyik. Legfeljebb a répavetést késlelteti a fagy. * Többet teremhet a földünk. Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszter — mint a néplapban olvassuk, nemhiába gyakorlati gazdaember ő maga is, ott fogja meg a munkát, ott intézkedik ahol a legkiadósabb. Sokágú miniszteri tennivalóiból kiragadja legelőbb is a termelés kérdését, azt, ami a mezőgazdaság veleje s a mi egyértelmű azzal a szóval: pénz. A mi földmivelő országunkban úgyszólván annyi a pénz, a mennyit a mezőgazdaság termel. A kereskedelmi kormány mindenesetre azon munkálkodik, hogy ipar s kereskedelem is mentül többet hozzon az országnak, de helyes, hogy a földmivelési miniszter szintén úgy gondolkodik, hogy az ő reszortja a mezőgazdaság is képes még jóval több pénzt előteremteni. Serényi Béla gróf úgy találja, hogy tekintettel mind a belső, mind pedig a külső — különösen osztrák — piaci viszonyokra és arra, hogy a természetes föltételek nálunk sokkal nagyobb arányú mezőgazdasági termelést tesznek lehetővé: ezt a mezőgazdasági termelést fokozni lehet és fokozni kell is. S ezért minisztériuma főtisztviselőinek miheztartásul kijelentette, hogy általában legsürgősebb föladatának a termelés fokozását tekinti és ebben az irányban teszi meg sürgősen a már lehetséges kormányzati és kezelési intézkedéseket: később pedig, mihelyt az országgyűlés összejön, a szükséges törvényhozási előterjesztéseket. így máris intézkedett az iránt, hogy sertéstenyésztésünk, mely a kisebb vagyonú falusi földmivelő népnek fontos jövedelemforrása volt, egyrészt a világpiaci kedvező föltételek kihasználása érdekében, másrészt, mert e tenyésztési águnkat a sertésvész erősen megkárosította, az állam hathatós támogatásával újra föllendittessék. Az állami támogatás módját egyelőre abban állapította meg, hogy a községi köztenyésztési célokra a kir. gazdasági felügyelőségek által közvetített sertéskanok tetemes (30%) árkedvezménnyel oszlassanak és hogy a megcsap-
