Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)

1910-04-10 / 14. szám

4 MAGYAR FÖLDM1VELŐ pant állományú szegényebb községek a kantartás költségeiben az állam által segittessenek. Az állattenyésztés gyorsabb fejlesztésével kap­csolatosan szükséges törvényhozási előterjesztések • között van a közlegelők alapos rendezésére és fel­javítására vonatkozó intézkedés, melynek gyakorlati célja az, hogy a szóban levő elhanyagolt területeken jövedelmező termelés induljon meg és hogy állat- állományunk a legelőkön megfelelő táplálékot és hústermelésünk a világpiaci viszonyok által most nagyon megokolt fejlesztő eszközt nyerjen. A földmivelésügyi kormány sürgős teendőinek második csoportja a birtokpolitika terére esik. A miniszter álláspontja az, hogy minden birtokkate­góriának, úgy a nagy, mint a közép- és kisbirtok- nak is meg van a maga saját gazdasági és szociális hivatása. Szükséges azonban, hogy e birtokok elhe­lyezkedése és megoszlása a nemzet gazdasági és szociális viszonyainak és szükségeinek megfeleljen, mert ez a nemzet egyetemes anyagi haladásának és szociális békéjének alapja. Amennyiben e tekintet­ben úgy a közgazdasági politikusok, mint a gazda­közönségnek már kijegecesedett véleménye szerint pótlandó hiányok és orvosolni való bajok vaunak, a miniszter mindezeken megfelelő telepítési és par­cellázási intézkedésekkel kíván segíteni és mihelyt a parlamenti viszonyok lehetségessé teszik, a szük­séges törvényhozási előterjesztést megtenni. A föld­mivelésügyi miniszter e sürgős munkák hathatós végrehajtása, illetve előkészítése által a legközelebbi időt eléggé elfoglalnak látja és további munkaprog- rammja iránt való intézkedéseit, illetve nyilatkozatait későbbre tartja fönn. Ilyen biztató kezdet után azonban reményünk lehet arra, hogy a folytatás is oda fog nyúlni, ahol a legüdvösebb eredmény várható. Hogyan -látnak“ a vakok? Az angol vakok között most nagy mozgalom észlehető, amelynek az a célja, hogy a kormányt a vakok gyámoli- tására szánt törvényjavaslat megszavazására birják. Harry, a i mozgalom vezetője, maga is vak. Tanult, intelligens ember. Egy ujságiró megkérdezte tőle, hogy a vakok mily módon szereznek tájékozódást a külső dolgokról, mire Harry azt felelte, hogy a hang, a beszéd és a szag az ő fő útbaigazítójuk. Mindjárt példákat sorolt föl, hogyan szereznek a vakok tudomást az őket környező dolgokról. íme : Milyen az időjárás? Ezt megítélik az utcák és az országutak szagáról és az arcidegeik révén. Nappal van-e vagy északa ? Ezt megtudják az utcák mozgalmasságáról, falun pedig a levegő hőfokáról. Milyen alakja van valakinek ? Erre nézve az illető beszédének irányáról és a hang magasságáról vagy mélységéről tudnak következni. Milyen alakja van a mellette elhaladó embernek ? A járás és a lépések nehézkes vagy könnyed vol­táról Ítélik meg. Az embernek nemére nézve hangjuk után következ­tének. Utkeresztezések és elágazások. Erre nézve a hang és a zaj fokozatos gyöngülése nyújt útbaigazítást. Fák és pázsit közelsége. Ezt a szaglásuk révén Ítélik meg. A hidat a lépések és a zaj viszhangjáról ismerik meg. Legnagyobb ellenségük azonban az automobil, amely ellen nem tudnak védekezni. ■ ■ VASÁRNAP. BD es sä raw A legnagyobb magyar élete és halála. A magyar népnek régi-régi szokása, hogy vala­mint az egyes községekben a kicsi embereknek is szeret bizonyos melléknevet adni: úgy a nagy fér­fiakat, uralkodókat, államkormányzókat is mellék­névvel tiszteli meg. így adta Mátyás királynak az »igazságos«, La­josnak a »Nagy«, Kálmánnak a »könyves«, I. Ferencz Józsefnek már életében a »legalkotmányosabb« ne­veket, titulusokat. Mind szép ez, dicső és jellemző név... de ha­sonló módra ragadja meg a honfi keblét, mikor a magyar nemzet azt mondja egyik fiára: A legnagyobb magyar! Illő, sőt igazságos, hogy a magyar nép közt egyetlen egy ember se akadjon, ki ne tudja, hogy Széchenyi István grófot tisztelte meg népe e gyö­nyörű címmel: A legnagyobb magyar! * Szomorú korszaka volt az a magyarnak, mi­kor alkotmányát egyszerre felfüggesztették, ország­gyűléseket 1812. évtől tizenkét esztendőn keresztül nem tartottak. A nemzet jobbjai már már elvesztet­ték reményüket a haza jövője iránt. Széchenyi Fe­renc, a nemzeti muzeum alapitója, apja a legna­gyobb magyarnak honfiúi bánatában halt meg. Ferenc király 1825. esztendőbe végre jónak látta, hogy országgyűlést hívjon össze. Mindenki örömmel fogadta a hirt, iszen min­denki lelkében reménység derengett... A rendek 1825. nov. 3-án éppen arról tanács­koztak, hogy miképen lehetne a magyar nyelvet mi vélni, fejleszteni. Az ország egyik leghíresebb szó­noka, felsőbüki Nagy Pál beszélt és beszédének vége az volt, hogy mindezekhez három dolog szük­séges. És pedig először pénz, másodszor pénz és harmadszor is pénz. Erre nagy csendesség lön. E mély csendben, egy fiatal huszár tiszt állt fel s kipirult arccal, do­bogó szivvel emigyen szólt: — Nekem itt nincs szavam és az országház tagja sem vagyok, de birtokom van. Ha felépül, meg­alakul az az intézet, mely a magyarnyelvet kifejleszti, műveli — akkor jószágaimnak egy évi jövedelmét arra adom. Ez a jövedelem pedig az akkori időben hat­vanezer forint volt. A fiatal huszártiszt pedig tudjátok ki volt? Széchenyi István, kit nemzete ma már a legnagyobb magyarnak nevez. Széchényi István különben már mint katona is kitűnt. De külföldön élt, sokat utazott, hazáját nem szolgálhatta. Ám épen utazása hozta közel ha­zájához az ő nagy lelkét. Bámulta Angolország nagyságát és szabadságát. És elszomorodott lelke, mikor szegény hazájára gyondolt. Haza is jött! Debrecenben élt egy ideig hu­szár ezredével. Belevegyült a magyar nép közé és

Next

/
Thumbnails
Contents