Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-07 / 9. szám
68 MAGYAR FÖLDMIVELŐ nunk, amennyi szükséges arra, hogy a szülőket különösen az anyákat gondolkodásra hangoljuk. A leány-gyermekek nevelése nem jó utón van. Korán, már a gyermekkor első öntudatra való ébredésénél szivükbe, lelkűkbe vertük a hiúság, a nagyzási hábort, a divatos érzelgés veszedelmes szikráit. Felcicomázzák a gyermekeket az évi vizsgálatokra, a gyermbálokra, még otthon is valóságos kis cifra figurákat csinálnak belőlük. A tetszelgésnek, az elbódulásnak útjára vezetik maguk a szülők. Ez az ösztön, ez a vágy aztán hihetetlen módon növekszik. Növekszik annyira, hogy aztán a felnőtt leányt féktelenül hajtja a legképtelenebb fényűzésre. És ha a leány nem tudja kielégíteni e vágyát... rálép arra az útra, amelyen az elsiklás, az elbukás csak idő kérdése. Punktum. Porszemek. Hej, a fájdalom bizony hogy tartósabb kötelék, mint — az öröm. A közös veszedelem sokszor testvérekké teszi az ellenségeket is. Mi magyarok is csak ellenállani, sírni és temetni tudunk — egyetértésben. Az alkotás ? Az más! * * * Ki a rest? — kérdezték a bölcset. És az emigyen felelt: Kár azon sokat törni a fejeteket. — Az is rest, aki mindig csak — akar. * » * Kereszt az élet — irta jó Kisfaludy Károly. — A jó feleség pedig gyémánt, mely rajta tündöklik. * * * Az a leány, aki rossz útra tér, nem igen ment a farsang alatt se’ nászúira. Kis Gereben. Állathlvogatók. Lampérth Géza írja a Magyar Nyelv nemrég megjelent januári füzetében: Veszprémmegyében (Mencshelyen) figyeltem meg és jegyeztem fel a következő állathivogatókat: Libát (a mit különben mig fiatal, zsibá-nak, azután lud-nak neveznek) igy hívogatják: Burim ne! Buri, buri, buri! . . . (E szavakat gyorsan ismételve, mindaddig kiabálja a hívogató, mig a buri figyelmes nem lesz rá, vagy mig a hívogató bele nem fárad. Azután megint újra kezdi, mig eredményt nem ér.) A kacsát (a nép recé-nek nevezi) igy: Lilim ne ! Lili, lili, lili . . . A csirkét (csipét) igy : Pire, pire, pire ! Pir, pir, pir 1... Régebben a pire helyet pizsét mondtak, igy: Pizse, pizse, pizse! . . . Innen a falubeli egyik zsidó szatócsnak, a ki a csirke-kereskedéssel kezdte, csufneve ma is Pizse. (A becsületes neve Krausz.) A kis borjut (általában beccé-nek nevezik) igy hívogatják : Beccém ne, ne, ne ! Pici beccém ne! . . . A csikót igy: Paci ne, ne, ne ! . . . A malacot (koca) igy: Kocám ne, ne, ne! A macskát igy Cic ne! Cicic ne! És igy kergetik : Sicc te ! A kutyát igy hivják : Sajó vagy Bodri (a kutya nevét mondják) le, le, le! (Érdekes, hogy éppen ennél az egynél mondanak a ne helyett le-t.) És igy kergetik: Kusti te! Ezek a hivogatók, a melyekből bizonyos becézgető, gyöngéd melegség árad, nagyon jellemzők nemcsak az egyes vidékek nyelvjárására, hanem arra az érzés- és gondolat-kapocsra ii, mely a magyar embert kedves és hasznos házi állataihoz kapcsolja. Érdekes volna ha olvasóink más vidéken (s esetleg más állatokra vonatkozóan is) följegyeznék és közölnék ezeket a hivogatókat. VASÁRNAP Tarka-képek. A hirtelen megösziilés. — Ismeretes, hogy nagy lelkirázkódtatások s fizikai tünetek mekkora hatással vannak az emberi haj időelőtti és hirtelen meg- őszülésére, noha tudományos körökben olyanok is akadndk, a kik ezt kétségbevonják. A kérdés mind- azáltal megérdemli, hogy újabb adattal világosítsunk rá. Baelz E. dr. a következő esetről számol be egy német szakfolyóiratban: Mikor nemrég egy harminc éves asszony, a kit egy évvel ezelőtt hosszabb ideig gyógykezeltem, belépett szobámba, alig ismertem rá. Azelőtt sötét haja nagy része ősz volt s benne több teljesen fehér sáv látszott. A asszony szomorúan mosolygott s igy szólt: — Nem csoda, hogy nem ismert rám, mert a hirtelen rémülettől megőszültem. Aztán elmondta, hogy kis fiával egy hajó fedélzetén volt. A hajó összeütközött egy másik hajóval s rögtön sülyedni kezdett. Az éj sötétjében borzasztó jelenetek folytak le. Az utasok dulakodtak, hogy ki szálljon előbb a mentőcsónakba. Az asz- szony, karjában gyermekével, a csónokba akart ugrani, de a vízbe esett, a honnan eszméletlenül fogták ki, karjában holt fiával. Mikor az asszony édesanyja nehány nap múlva meglátogatta beteg leányát, rémülten kiáltott föl: — De hiszen te egészen megőszültél! Csakugyan igy is volt. Eddig az elbeszélés — folytatja Belz dr. — Én a hajat vegyesszinünek találtam. Egyes csomók hófehérek voltak és pedig a haj olyan hosszúságában, a mekkorára csak legalább két év alatt nőhetett meg, mig a katasztrófa óta csak féleszlendő múlt el. A már megnőtt haj egész hirtelen való megőszülésének magyarázatát mindeddig nem sikerült megtalálnom. Mindazáltal bizonyosnak látszik, hogy az idegrázkódtatás hatással van színének alakulására, mint azt a hipnózis is bizonyltja, mely szuggesztió utján daganatot és hólyagot is okoz a bőr felületén, tehát olyan helyen és olyan mély- ségnyire, a mily helyen és mélységnyire a hajat festőanyaggal ellátó hajhagymák vannak. * — Mennyit költenek az államok a hadseregre 'és az iskolára. Érdekes statisztikai számítást közöl egy francia lap arról, hogy az európai nagyobb államok milyen összegeket áldoznak egyrészt a fegyveres erő fönntartására, másrészt pedig a közműveltség terjesztőire, az iskolákra. Az egyes költségvetésekből az említett lap kiszámította azokat az összegeket, amelyeket az illető állam egy-egy polgára adójából egyfelől hadügyi, másfelől oktatásügyi célokra fizet. Angliában hadseregre minden ember 25 frankot, iskolára 6 frankot költ; Franciaországban hadseregre 24, iskolára 5; Németország hadseregre 18, iskolára 7; Dánia hadseregre 11, iskolára 3; Görögország hadseregre 10, iskolára 2; Itália hadseregre 9, iskolára 1; Svédország hadseregre 9, iskolára 4; Ausztria és Magyarország hadseregre 9, iskolára 2; Románia hadseregre 9, iskolára 5; Norvégia hadseregre 8, iskolára 4; Belgium hadseregre 8, iskolára 5; Svájc hadseregre 8, iskolára 15 frankot ál-
