Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-14 / 6. szám
42 MAGYAR FÖLDMIVELŐ A cigány húzza. Hol lágyan, hol tüzesebben, majd pedig elhalóan. A hegedű húrjainak még a legkisebb érintése is szivébe markol a magyarnak. Vérző szive bánatos keserve oszladozik, egyszerre csak sírni kezd... Ekkor, a könyek hullásával könnyebbül meg bánatos szivének nagy terhe. íme igy vigad sírva a magyar. Mások meg — mintha hallanám, — a mulatság legnagyobb hevében, mikor leendő mátkájukkal, vagy fiatal élettársukkal végig lej lenek a tánctermen, derűs arccal, örömtől ittasan, boldogságuk teljes érzetével kiáltanak fel: — Bárcsak ez az éjszaka Szent György napig tartana!... Az öreg édesapa, vagy édesanya, ki a mulalozás zajában féltő gonddal, vigyázó szemmel kiséri talán egyetlen fiát, vagy leányát, nem mulasztja el megjegyezni, hogy: — Talán egy kicsit hosszú lesz az a terminus fiam. Vagy mi?... Hej, én is úgy mondtam valaha, fiatal koromba... Az az idő elrepült. A tiétek is eltelik. Mulassatok tehát! De ne felejtsétek ám el, hogy mindent a maga idejében! A farsang ideje már csak egy hét. Ezután már nem sir, nem zokog oly gyakran a cigány hegedűje. Pedig ő szeretné legjobban, ha Szent György napig tartana a farsang s azután pedig újból kezdődnék. A jó kedv is mintha megcsappant volna. Hja, mindent a maga idejében! Takarékoskodni kell az embernek ebbe a szörnyű drága világban még a jókedvvel is, mert nagy pénzbe kerül ám. Volt ugyan idő, mikor a jókedv úgyszólván alig került valamibe. De ez lejárt. Volt. Más világot élünk, olyat, melyben a felcsigázott igények, az elérhetetlen, szédítő magasságú vágyak egész serege táborozik s tervét a testi gyönyörűségek kimerithellen- ségét, a látszólagos boldogságot kívánja megvalósítani. Ezen s ilynemű törekvések azonosak a mesével. És elmondhatjuk a csalódottakkal: „Hiú ábránd, csalfa reménység!“ Az emberek is nagyon megváltoztak. A mulatságokon, a farsang idejében és a „jobb napok“ ban egymásnak testvériséget vallanak, de aztán a „rósz napokban“ elfelejtkeznek testvéri kötelességükről, önzőkké válnak. Hja, nem élünk a háladatosság korában. Régen egészen máskép volt. A farsang is jobb, bensőbb volt, összehozta a családokat. És ma ? Élünk, tudjuk, tapasztaljuk, hogy vagyon. Hogy az idei farsang kinek volt jobb, ki mulatott jobban, kellemesebben a legtöbbet, azt nagyon bajos volna kitalálni. Sokan azt mondják, hogy a legjobb farsangjuk a férjhez ment leányoknak és a megpárosult fiatalembereknek volt. Mások pedig azt állítják, hogy legjobban töltötte az idei farsangot az, aki mulatott kedvére, de nem sokat költött. Én nem mondok ellent senki jogos igazságának, meghajolván ama szálló példabeszéd elölt: „Ki mint él, úgy ilél!“ Egy bizonyos s való igazság. Az, hogy egy hét múlva farsang után vagyunk. Aki jól mulatott s visszakivánja a farsangot, annak jusson eszébe, hogy: mindent a maga idejében! így van ez rendjén. Mindent a maga idejében! Gazdasági munkások kijátszása. Több oldalról hallatszott a panasz, hogy egyes vidékeken a bérlők és földbirtokosok nem maguk szerződnek a munkással, hanem egy vállalkozóval szerződnek, aki viszont munkásokat fogad fel saját számlájára és veszélyére és ezekkel végzeted az I illető gazdaságban a mezőgazdasági munkákat. Többször megtörtént, hogy egy ilyen vállalkozó megkapta a földbirtokostól a munkabéreket, vagy azt a átalányösszeget, amelyért a mezőgazdasági munkára vállalkozott s amikor ezt megkapta, akkor szedte a sátorfáját és távozott a helyszinéről még mielőtt a munkásoknak járó napszámot kifizette volna. A szegény munkások pedig bottal üthették a pénzük nyomát és a vállalkozó úrét is, mert azon behajtani valamely összeget vagyontalansága miatt nem lehetett, az illető birtokos vagy bérlő pedig arra hivatkozott, hogy ő a vállalkozóval szerződött, ennek a munkadijakat ki is fizette, ő a munkásokkal jogviszonyban nem áll, tőle tehát a munkások semmit sem követelhetnek. Hogy ez az eljárás a birtokos vagy bérlő részéről sem helyes, sőt, hogy teljesen helytelen, az kétséget nem szenved, mert végeredményében úgy áll a dolog, hogy a saját javára végzett munkáknak a béréért olyan Strohmann viseli a felelősséget, aki garanciát egyáltalában nem nyújt arra, hogy a munkások tőle a munkabért megkaphassák. A győri királyi tábla egy hasonló ügyben kimondotta azt, hogy az illető földbirtokos felelős ezért a munkabérért a munkásokkal szemben. Kimondotta, hogy a munkaadónak kötelessége a neki dolgozott munkások bérének biztosításáról gondoskodni s ha ezt nem tette, úgy felel a munkásokkal szemben még az esetben is, ha egyébként a munkavállalkozó és közte létesült szerződésnek a munkavállalkozóval szemben eleget is tett. Örömmel üdvözöljük ezt az elvi jelentőségű határozatot. Hála Istennek kevesen voltak hazánk-
