Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-10 / 1. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÖ 5 — Az az . . . megint az lesz. Én hiszem, hogy az lesz ! — Biró? — Az nem. Az éppen nem. Az nem kigyel- mednek való. — Hát kinek ? — Majd megválik. — De ládd-e Bandikám. — Nem vagyok Bandi, ugrott fel Telkesi, mintha tűszurást kapott volna. — Nem leszesz. Andrisom leszesz. Csak hallgass meg. — Ne prédikálj! — Nem prédikálok. De ládd-e András. — így már hallgatlak . . . — Ládd-e, nem vagy-e te az egész falunak puszi pajtása. — No már az igaz! — Nem hanyagoltad e el gazdálkodásodat, jószágodat, hogy népszerű légy? Hogy egy tálból egyél vicispánnal, szolgabiróval, jegyzővel. Az utóbbi időkben kialudtad e magad? Nem jöttél e haza már egy esztendő óta sokszor kótyagosan. Nem-e sokszor a készpénzt vitted el, hogy megmutathasd módosságodat. És nincs e a falu száján, hogy telik Bandinak. Majd ereszt a Bandi ? — Azt mondják ? — Mondanak még mást is. Csak hallgas meg nyugodtan. Hát nem nyelvelte-e Peckóné, hogy akkor tudják meg Telkesék, hogy mijük van, ha dobszót hallanánk az udvarán? — Peckóné? Dobszó? — Bizony igen. És ki tudja nincs-e igaza? Az asszony hatalma most egyszerre lágy, sejtelmes érzésbe olvadt. Megeredtek könnyei és hullott szaporán, akár a jó májusi eső . . . — Ki tudja, nincs-e igaza, ismételte az asszony. — Nincs, nincs, nincs! — Nincs? Mikor végzett kigyelmed számadást a gazdaságában? Évek óta nem. Azt se tudja, hogy és mikép áll. Telkes lehajtotta fejét. — Hiszen kapdosás az egész életünk. Mi. akik nem judtuk hosszan, nagy időkön át, mi az adósság, mi az adóhátralék: most álmatlan éjszakákon átal abban törjük bús fejünket, mikép takarjuk el a világ előtt a nincsent. A férfi nyugtalankodott . . . — Hát ládd-e, aki a maga gazdaságát nem tudja rendben tartani, aki maga nem tud számolni, aki maga nem néz utána a gazdaságának: mit fog az csinálni a falu gazdaságával, hogy fog az számolni a falunak ? — Mondasz valamit asszony . . . — Álmatlan éjszakáimon már láttam, amint kopik becsületed. Amint visznek és használnak ki. Amint nem fogsz boldogulni azokkal, akik most, ők legjobban tudják, miért, oda akarnak ültetni a bírói székbe, hogy aztán játszanak veled, mint a macska az egérrel. Aztán láttam, mint hagynak cserben. Mint vihognak, mikor a vicispán szemedbe mondja, hogy loptál . . . — És loptam? — Még nem. De arra az útra visznek. Akik itatnak, azért, hogy aztán ők igyanak. Nézd azt a gyermeket az udvaron. Szeretem, szeretem. Ládd-e, azért mégis azt mondom : inkább a térítőn lássalak téged is, meg őt is, mint becsületfosztva élni ... a bíróságért. A hiúság ördögéért. Az Isten szent szerelmére kérlek, bíráld meg magadat . . . légy, maradj köztünk. A miénk ... a családodé, az enyém, a fiadé . . . Telkesnek megcsillant szemében a köny. Rettenetes az, mikor ilyen erős férfinek szemeiben köny gvülemlik . . . Iszonyú vihar kelti ezt a könyet. Az is kergette Telkes szivét. Az asszony odaül most férje-ura térdeire. Megsimogatja barnult arcát, aztán nem szólt semmit, csak nézett reá nefelejts kék szeméből, hogy a férfi nem viselhette tovább . . . — Igazad van. Aki nem való bírónak, az ne legyen bíró. * És nem vállalta a bíróságot. Hanem neki fogott a gazdálkodásnak és ma . . . Telkes András első, legmódosabb gazdája — a falunak. Most is mindenki Telkes gazdát emlegeti a bíróságra. Az asszony sem ellenzi. Bodnár Gáspár. Királyi munkásnők. A közvélemény abban a téves hitben van, hogy egy királynénak vagy hercegnőnek nincsen semmi dolga s azt véli, hogy Európa uralkodónői valóságos henye életet élnek és idejüket, az általános fölfogás szerint, csakis a szórakozásnak és élvezetnek szentelik. A királynők családi életéből csak nagy ritkán szivárog ki valami a nagyközönség körébe és ha néha mégis megtudunk egyet-mást belőle, akkor is a férfiak azok, akiknek különös tehetsége fölkelti a nyilvánosság érdeklődését, mig a felséges és fenséges asszonyoknak erényei többnyire a nagy tömeg szemétől elrejtve virítanak. Ezek közül kivétel Románia királynéja, Erzsébet, a kinek koszoruzott dicsősége az országán messze túl is kisugárzott. Ennek az asszonynak mindenre telik az ideje. A napnak bölcs beosztásával olyan munkára is ráér, a melyre más asszony nem volna képes, mert nemcsak a szellemével, de a kezével is dolgozik ez a kiváló koronás asszony. A varrótűt éppen olyan ügyesen forgatja, mint a tollát, a mellyel gyönyörű regényeit és költeményeit papírra veti. A sok remek hímzésnek, a mely igen kedvelt egész Európában, ő az alkotója. Országának szegény osztályú népét valóságos anyai szeretettel tanitgatja és műveli. Az arisztokrácia leányait pedig délutánonkint magához hivja a palotájába, a hol mindenféle tanfolyamot és fölolvasást rendeztet a számukra s igy a fiatalságnak szellemét és lelkét műveli egyaránt. Pár évvel ezelőtt fölkérték a felséges asszonyt, hogy tartson előadást a női főiskolán s a királyné a legnagyobb készséggel megfelelt a kérelemnek. Az ország szegénysorsu asszonyait és leányait nagy gondoskodással oktatta a remek hímzés készítésében s a munkától megkérgesedett ujjakat valóságos tündér-
