Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-07 / 5. szám
34 MAGYAR FÖLDMIVELÓ hadtest készenlétbe helyezését. Ha mégis remélni lehet a bolgár-török viszony békés rendezését, azt leginkább az európai diplomácia várható nagy befolyásának lehet tulajdonítani s annak a körülménynek, hogy a háború eshetőségeit, terjedelmét és kimenetelét senki sem jósolhatja meg előre. A szerbek tovább főzik alattomos terveiket a török parlament becsülete és méltósága ellen. Állítólag ötmillió dinárt szántak rá, hogy azon a török képviselők többségét megvásárolják s igy az osz- trák-magyar-török megegyezés törvényhozási szentesítését meghiúsítsák. Bármennyire is erősitik a belgrádi jelentések, szinte képtelenségnek tetszik, hogy a szerb politikusok ezt a merényletet megkíséreljék az ozmán nemzet tisztessége ellen. Bizonyára ebből a kétségből fakad az a föltevés, hogy az egész megvesztegetési históriát egy belgrádi klikk eszelte ki csupán azért, hogy a titkos célokra szánt pénzzel a saját zsebét tölthesse meg. írja egy fővárosi újság B. H. Szerbia — szegényedik. A szerbek politikai éretlensége máris megter- mi gyümölcseit gazdasági téren. Egy szerb lap maga is bevallja, hogy Szerbia gazdasági válsága ijesztő mértékben növekedik. A legközelebbi ultimo a csődök egész sorát fogja hozni és a bankok nemcsak a leszámítolást szüntették be, hanem kíméletlenül megkövetelik az esedékes váltók teljes kifizetését. Sok kereskedő az uzsorásoknál keres menedéket és egy legutóbb bukott cég 40.000 frank után 80,000 frank kamatot fizetett a szerb vérszopóknak. A válságot hirdeti a kereskedelmi törvényszék munkájának megszaporodása, a hol a múlt hét egyik napján 250 váltópört és 50 végrehajtási kérvényt nyújtottak be. Ugyancsak a válság jele a Stefánovits és Rankovits belgrádi nagycég bukása. A passzívák meghaladják az egy millió dinárt és a cég bukása magával rántott egy egész sereg szerbia céget, a melyek hiába fordulnak a belgrádi hitelintézetekhez és még a szerbek háborút akarnak! Egy királynő, kit népe rajongásig szeret. A németalföldi nők valamennyien nagy szeretettel és tisztelettel viseltetnek fiatal királynőjük iránt, a kinek örömében vagy bánatában igazán őszinte szívvel osztozik országának minden lakosa. A ragaszkodás jele az a mozgalom is, a mely, mint Hágából Írják, legutóbb a német alföldi asszonyok közt megindult. Egy idő óta ugyanis az egész országban mindenfelé gyűjtenek, hogy a királynénak azon a napon, a mikor majd gyermeke megszületik mindenféle ajándékot adhassanak és pedig mint a németalföldi nők nemzeti ajándékát. A királynő, a mikor a mozgalomról értesült, azt az óhajtását fejezte ki, hogy a befolyó öszszeg nagyobb részét forditsák jótékony célra, de a németalföldi nők,akik már régóta készülődnek, aligha hagyják megfosztani magukat attól az örömtől, hogy királynőjüket a nevezetes napon megajándékozhassák. A hágai asz- szonyok a gyermek születésének napján egy művészi munkájú bölcsőt, a middelburgi nők egy remek gyermekkocsit, a rotterdami nők pedig egy ezüstből készült gyönyörű gyermek evőkészletet fognak átnyújtani. A királynő iránt való szeretet az ország határain kívül is megnyilatkozott s ajándékozásra készülnek a belga nők is. Gentbeii már bizottságot is alakítottak. A királynő a belga nőktől egy csipkével ékesített csodaszép pólyát fog kapni ajándékba. Hz is... az idők jele. A múltkor idők jelének, jó jelének hirdettük azt a jelenséget, hogy iskolázott emberek elfordulnak a hivatalnoki pályától. Szakítanak a megcsökönösödött, átöröklött cifra nyomorúsággal, téves, sőt meghibbant felfogással és belépnek — az iparos pálya eddig lenézett csarnokába. Mintha a nemzetben a reálisabb, kézzelfoghatóbb, komolyabb gondolkodás vetne szikrábat. Mintha a munka gondolata megérintette volna hazánkban az embereket, az ifjúságot. Jogosan moudottuk tehál, hogy . . . idők jele. De van egy másik jelenség is. Ez is az idők jele. Legalább is annak tekinthetjük. Igaz ugyan, hogy még csak suttogva vonul be a hir az újságokba, de már bevonult, hogy: — Az osztály sorsjáték a bukás felé... halad. Igaz-e? Sóhajtva kérdezzük. Hogy mert miért? Kell-e ezt most hosszasabban magyarázni a mi olvasóinknak? Hiszen gyakran, sokszor irtunk mi róla. Hogy már alapítása is mily szerencsétlen volt. Mint zsirosodtak belőle egyesek, spekulánsok. Hogy nagyobb csapás volt népünkre, országunkra, mint a kis lutri. Hogy mily visszaélések melegágya. Hogy hány és hány gazdát, szegény embert tesz tönkre. Hogy hány ember vérét zavarta fel. Eszét vette el a meggazdagodás őrületes lázával. Hány embernek nyelte el véresverejtékkel való keresetét. Ezeket tizenkét esztendőnek lefolyása alatt, mióta t. i. lapunk él. . gyakran, sokszor leírtuk, csattanós, megrázó esetekkel beigazoltuk. Hát vájjon nem-e sóhajthatunk-e fel: — Vájjon igaz-e, hogy az osztály-sorsjáték a bukás szélén van? Bár úgy lenne! Mert ebből csak azt látnok .. . mit ? Az idők jelét. Az osztálysorsjáték hatása alatt izzóvá vált szenvedély csendesedését. Az érdeklődés megcsappanását. És azt a nagy vigasztaló gondolatot, hogy:
