Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-03 / 39. szám
306 MAGYAR FÖLDMIVELŐ államnak magának kellene nagy figyelemmel kisérni. (Vagy hol vannak és mire valók a gazdasági egyesületek?) Különösen a nemzetiségi vidéken álljon rést és vegye meg a kis ember birtokát. Nem azért, hogy neki ingyen visszaadja. Hanem, hogy megmentse. Hogy módot nyújtson arra, mely szerint újra megvehesse. Vagy legalább magyar kézben maradhasson. Sokat majmoljuk mi a külföldet. Itt tanulhatnánk — a németektől. Mert hej! A német nem csak huncut, de okos is. Tessék csak észrevenni, mit csinálnak ők pl. Pózen- ben — a föld megszerzéséért. A munka jutalma. Az lenne a legboldogabb ország, ahol a munkát egyformán mérlegelnék. Es minden emberfia odáig tudna emelkedni gondolkodása létráján, hogy bizony: — A munka egyforma értékű. Amint azt a mi keresztény vallásunk kezdetek kezdete óta tanítja. Egyformán érdemszerző, hasznos, nélkülözhet- len minden emberfia dolga, munkája, ha becsületes, ha a társadalom, emberek üdvét és hasznát szolgálja A fej munkája nem különb — a kéz munkájánál. A kéz munkája éppen olyan érdemes, szükséges, mint a fejé. Az ám, de ez nem volt mindig igy. Nem csak a régi, régi korban, de csak ennek előtte is a munkás osztályt nem becsülték kellően azok, akik magukat kiművelték vagy »úrrá« tették. Nem jól volt ez igy! El kellett jönni az időnek, mikor a munka a maga helyét, érdemét, jutalmát, sőt kitüntetését is elfoglalja, megkapja. Ennek az időnek kifejezésére, hirdetésére szolgál az az intézmény, melyet ennek előtte tíz esztendővel Darányi miniszter létesített. A gazdasági munkások, cselédek, a hű szolgák jutalmazását. Ne csak azt tüntessék ki, aki fejével, pennájával szerzett érdemeket. Hivatalban, iskolákban, pénzpiacon. Hanem azokat is, akik nehéz, szolgai munkát végeznek. Ne csak a kabátos ember gomblyukában ragyogjon az érdemrend vagy úri szobákban függjön az elismerő okirat, de ugyanilyen kitüntetésben részesüljenek a hű szolgák, munkások is. Az ország előtt legyen minden munka egyenlő. Érdemes és kitüntetésre méltó. így helyesen történt, hogy tiz esztendő alatt körülbelül hétezer mezőgazdasági munkás és éves gazdasági cseléd jutalmat és elismerő oklevelet nyert. Kicsi dolognak tetszik az az érdemes cselekedet. Meg is ostromolják azok, akik mindent ostromolnak a világon. De aki tudja, hogy sokszor egy jó szó, dicséret többet ér a becsületes embernek, mint sok más minden, az nem törődik az ily gáncsokkal. Botos ispán. VASÁRNAP Kiadták a bírónak a parancsot. Irta: Szántó Parent). I. Kiadták a bírónak a parancsot, Fel kell húzni rózsára majd a bakancsot. Ne sírjatok kökény szemű leányok, Három évig nem nézek csak reátok. II. Édes anyám ne búsuljon utánam. Azért, hogy én katonának beváltam. Majd eltelik az a három esztendő... Édes anyám áldja meg a Teremtő! Az irgalmas szivek. Irta: Varga Mihály. Kora reggel csordahajtás után lévén az idő, az asszonyok és a lányok, ki vesszővel vagy ostorral, ki meg szakajtóval a kezében, csoportokba verődve ácsorogtak utcahosszant, tárgyalva a faluban történt legújabb eseményeket. Alig van egy is, a kinek ne volna valami érdekes mondanivalója, a melyre mindenkinek meg van a maga megjegyzése, de azért mégis csak a Kata néni újsága volt a legszenzációsabb. Az öreg néni a felvégről jön s a Bozókiék kapuja előtt állókhoz szegődve, rikácsolja a maga újságját. — ügy bizony, lelkem — ismételgeti Kata néni, — bizony csak nyomorultan múlt ki az istenadta ! Ugyan ki hitte volna, hogy az a jómódú büszke asszony még igy végezze valaha? A Kata néni reszelős hangjára figyelmessé lett az egész utca, mire a többi csoportokban azonnal megszakadt a terefere és mindenki siet a Bozókiék elé, hallani, hogy miről beszél az öreg asszony olyan nagy hangon. Ezt látván a legtávolabb állók és az udvarokban levők, nagy dolgot gyanítva, futva sietnek megtudni a csoportosulás okát. — Mi az, Kata néni, mondja csak, mi történt, hogy történt? — Hát történt valami ? — kérdik a hátul állók. — Hát ti, leikeim, nem is tudjátok? — Nem ám! Hát mi történt, mondja csak, Kata néni? — Mi történt? Az, hogy meghalt a részeges Fehérné. — Ugyan ne mondja! És mikor? — Mikor? Valamikor a múlt éjjel; senki sem volt mellette, csak a kis lánya, Juliska. Most is úgy rí a kis ártatlan, mint a záporeső. De nem is az itt a fő, hogy mikor, hanem hogy hol? — Hát ugyan hol halt meg? — Hol? Nem is gondolnátok; ott halt meg a felvégi kertek alatt az árokban, a garád alatt, úgy bizony, lelkeim, a garád tövében, mint valami oktalan állat. Hanem most már sietek a bíróhoz az esetet bejelenteni, hadd takarittassa el a falu költségén,
