Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-19 / 37. szám

MAGYAR FÖLDMIYELŐ

295

— A szent korona megtalálása. Hiába ömlött a sok vér, hiába volt százezrek könyezése, hiába művelt csodákat a hősi hazaszeretet, Világos már elkerülhetetlennek látszott. Menekült, aki menekülhetett. Kossuth kormányzói hatalmáról lemondott és társaival Aradról Orsóvá felé, a határszélre igyekezett. Vele volt Szemere Bertalan és gróf Batthyány Kázmér is. Magukkal vitték a menekülők az ország'legbecsesebb ereklyéjét, a szent koronát. Orsován, közel a határhoz, egy elhagyatott házat találtak. Ennek a szobájában ásták el először a kincseket. Rá következő éjjel újra kivették onnan és a Duna partján, egy füzes erdőben földelték el újra a szent koronát és a koronázási jelvényeket. Történt ez 1849. augusztus 17-én. Ekkor átlépte a határt a bujdosó csapat és ettől kezdve Kossuth Lajos többé nem látta viszont hazáját. — Rémes sötét éjszaka borult az országra. A vérben gázoló abszolutizmus bár tűvé tett mindent, mégsem tudót a szent korona nyomára jönni. Végre 1852. szeptember 8-án, tehát 56 éve, állítólag Szemerétól eredő közlés révén, sértetlen állapotban megtalálták a kincseket ugyanott, hová a menekülők rejtették el. Nagy diadallal vitték Budára, onnan szeptember 16-án Becsbe. Miután ott meggyőződtek arról, hogy a drága ereklyék tényleg megkerültek, szeptember 20-án visszaállították erős fedezettel Budára a királyi várba. Azóta a szent korona az ország fővárosát nem hagyta el soha.

— Magyar birtokok oláh kézen. Beszterce-Naszód- megyében a legutóbbi hónapokban mintegy tiz nagyobb magyar birtok került oláh kézre. A legnagyobb ezek közül a galgói 1300 holdas birtok, melyet egy román konzorcium vett meg a napokban 230.000 koronáért. Az oláh kézre került többi birtokok értéke 60.000 és 120.000 korona között váltakozik. A >Gazetta Transilvauia« cimü oláh lap örömmel konstatálja, hogyan pusztul a magyar nemesség Erdélyben és hogy az oláhok takarékosságuk következtében mennyire gyarapodnak.

— Szomorú szüret. Fehértemplomban és vidékén az idén szomorú szüretnek néznek elébe a birtokosok. A májusi fagy és júliusi köd a homoki és lapályon fekvő szőlőterületeken a szépen mutatkozó termést egészen megsemmisítette. Ahol rendes időjárás mellett 200—300 hektoliter mustot szoktak szüretelni, ott az idén 20—30 hektolitert alig tudnak összeböngészni. A 17 holdas szőlősgazda alig számit 3—4 hordó cefrére, a 6 holdas gondolkozik, hogy érdemes-e a drága napszám mellett szedőket fogadni, mert 1 hordóra valót sem remél. A hegyes területeken azonban közepes termés mutatkozik.

— Eladásra bejelentett gyümölcskészletek nyilvántartása. Darányi, földmivelésügyi miniszter tudvalevőleg úgy intézkedett, hogy az országos gyümölcsészeti biztos időszakonként tegye közzé azoknak a névsorát, akiknek saját termésű és eladásra való gyümölcsük van; ugyancsak nyilvántartják azokat a kereskedőket, akik valamely gyümölcsfajtából nagyobb mennyiséget óhajtanak venni. Molnár István miniszteri tanácsos, a nyilvántartás második részletét most bocsájtotta ki és ebben százötven hazai nagyobb termelő tekintélyes gyümölcskészlettel szerepel s ugyancsak hazai és külföldi gyümölcskereskedő nevekkel bőven szolgál. A jegyzéket a földmivelésügyi minisztérium gyü- mőlcsészeti osztálya mindazoknak megküldi, akik akár egy levelezőlapon is megkérik.

— Állami facsemeték kiosztása. A földmivelésügyi minisztérium hirdetményben közli a birtokosokkal azokat a föltételeket amelyekkel az erdei facsemetekertekből az 1910. évi tavaszi és őszi erdősítéshez szükséges csemetekészletek beszerezhetők. Ezek szerint a kopár és vízmosásos területek erdősítésére a miniszter a csemetéket ingyen bocsátja a birtokosok rendelkezésére, épen csak az ezer dara- bonkint egy koronával számított költségeket és a szállítási kéltségeket kell megtéríteni. Kivételes esetekben, ha az illetékes királyi erdőfelügyelő igazolja, hogy a birtokos a költségeket nem bírja el, a csemetéket díjtalanul juttatja el a minisztérium az utolsó vasúti állomáshoz. Az esetleg még fönnmaradó készletből másféle céljaira is ad csemetéket, de csak az átlagos termelési költségek megtérítése ellenében. A birtokosok, akik csemetéket akarnak, 1 koronás bélyeggel ellátott folyamodványaikat legkésőbb 1909. december hó 15-éig terjeszszék be, még pedig közvetlenül az illetékes kir. erdőfelügyelőséghez, mert az elkésve érkezett, vagy nem az illetékes kir. erdőfelügyelőséghez, hanem más hatóságokhoz beterjesztett kérelmek csak akkor vétetnek figyelembe, ha a kir. erdőfelügyelöséghez kellő időben beterjesztett kérelmeknek teljesítése után esetleg még megfelelő csemetekészlet rendelkezésre fog állani.

EGlTROLi-MÁSRÓL.

A cigánykovácsok ősei.

Mátyás király messze földre hires tüzéreiről, a kik valójában a cigánykovácsok őseiből alakultak, érdekes ismertetést közöl a Magyar Lakatosmesterek Lapja.

Még Zsigmond király alatt, 1414-ben történt, hogy Moldva, Havasföld felől nagy karaván jött az országba: a cigányok. Vajdájuk, Mihály, letelepülési engedelmet kért Zsigmondtól s mivel kérelmét megfelelő arany is támogatta, az örökös pénzzavarban szenvedő király eleget tett az óhajának. Lakóhelyül Budán a vár és a Gellért-hegy közötti völgyet, a mai Bácsvárost jelölte ki. Zsigmond az építkezéshez szükséges anyagot, követ, téglát és fát, odahordatta a kijelölt helyre, de a cigányok csak nem fogtak az építkezéshez, hanem e helyett a Gellérthegy oldalán levő barlangokban ütöttek tanyát. Innen lopóztak ki éjszakánkint a budai német polgárok házaira s napirenden volt a sok rablás. A panasz meg soha sem fogyott el.

Zsigmond azonban nem tett semmit a cigányok megbüntetésére, mivel Mihály vajda győzte pénzzel.

De a helyzet később már tűrhetetlenné vált. Maga a király is belátta, hogy tenni kell valamit. Kapóra jött neki, hogy a török elől sok szerb család bekivánkozott a magyar korona oltalma alá s meg- telepitette a rácokat a Buda vára alatti völgyben, ott, a hol a cigányoknak kellett volna letelepedniük. Átadta a rácoknak a még ott lévő építő anyagot is.

így a budai békés német polgárok s a cigányok közé ékelte a harcias szerbeket, a kikkel a cigányok ettől kezdve valóságos háborút folytattak. De nem sokáig állták a dicsőséget, hanem lassankint családokban elpárologtak a rácok szomszédságától s szerte barangoltak az országban, rabolva, erőszakoskodva.

Tömérdek volt a panasz ellenük, de Mátyás királyig tehetetlenül álltak a cigányokkal szemben, a kik ez időben már leginkább a vándor kovács mesterséget űzték, legalább színre.

Mátyásnak, hogy az állandó hadseregét fölállította, első dolga volt a cigánykovácsokat összefog- dostatni s az önálló hadtestet képező álgyusok — a tüzérek — közé beosztani.

És csodálatos, hogy a nagy király ezt a rendetlen népet is mennyire megfékezte. Igaz, rendesen kapták zsoldjukat és sok kedvezésben is volt részük. Csakhamar oly hires tüzérekké váltak, hogy Vaszi- lievics Iván orosz cár követeket küldött Mátyáshoz s kérte adna neki néhány kovácsot, a kik az ő hadseregében is betanítanák a legénységet a tüzéri tudományra.

Ettől kezdve a magyar seregben a tüzérséget főleg a cigánykovácsokból szervezték s ez a szokás még Bethlen Gábor idejében is fönnállt. Bethlen Gábor Erdélyben a kovács céheknek kötelességévé tette, hogy tagjaik az ágyuk kezelését megtanulják s hadbahivás esetén mint tüzérek szolgáljanak.

Ilyen kovács tüzérei még Thököly Imrének is voltak s csak II. Rákóczi Ferenc idejében szűnt meg teljesen ez a régi szokás.