Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-19 / 37. szám
296 MAGYAR FÖLDM1YELŐ I REGÉNY-TAR, A beszélő sir. BODNÁR GÁSPÁR elbeszélése. 8 — Mit busul az urfi? szólott Lidi, nála szokatlan bátorsággal. Azzal mit sem segítünk a kisasszonyon. De azzal sem, mulatunk, éjszakázunk, kártyázunk megint, mint régen. Lidinek most magasabb lett a hangja, sovány hosszú karjait felemelte, mintha főző kanalát, ez a félelmetes fegyvert akarná használni. — Azt hiszi az urfi, hogy a kisasszony nem kérdezte már tőlem százszor: vájjon az urfi megtartotta-e ígéreteit és azt gondolja nem tudom minden lépését? , Endre némán állott egy ideig Lidi előtt aztán hirtelen hozzáfordulva kérdezte. — És elárult? — Elárultam? Már hogy tettem volna ilyen kegyetlen irgalmatlanságot. Hiszen a kisasszony beteg, nagyon beteg. — Beteg? — Beteg bizony. A drága nagybácsi odaakarta kényszeríteni a vén Szabadhegyihez. — Azt mondják, jegyet is váltottak. — Nem igaz, nem iga2 — ugrált Lidi diadalittasan. A kisasszony sohasem lesz annak a vén tu- bákosnak a felesége. Érti az urfi? No hát értse meg, hogy az én kis betegem senkit sem szeret csak — Mondja Lidi __ — Csak az urfit. — Szeret? — ügy szereti, hogy nem is érdemli. — Nem érdemiem. Hiszen nekem egész határozottan kosarat adott. — Gyáva volt az urfi. Meg sem kérdezte okát. Feléje sem jött azóta. Pedig milyen beteg a lelkem. Az a kegyetlen ember összetörte, majd hogy meg nem gyilkolta. — Arankát! — Hát nem is engem. Én megismutattm volna, hogy ki a legény a csárdában. No de százszónak is egy a vége. Vagy szereti az urfi azt a drága teremtést vagy nem. Ha csakugyan szereti akkor ne okvet- lenkedjék, hanem legyen (férfi és tegye meg kötelességét. Ez az én utolsó szavam, érti az urfi? Szólott Lidi és eltávozott. .......... Éjfél volt. Aranka nyugtalanul aludt. Ar ca lángban égett, szemei nem voltak képesek lezáródni üdítő álomra. — Lidi adjon egy kis vizet. Lidi az első szóra felébredt s teljesítette a beteg kívánságát. — Nem tudok aludni — súgja Aranka — úgy látszik Isten megkönyörül rajtam, a láz megtör elsorvaszt .. lassan, csendesen. A hű cseléd a beteg mellé ül és beszélni kezd: — Olyan jól aludtam. Álmodtam nagyon szépet álmodtam. Hófehér ruhába volt öltözve Aranka, esküvőre készen. Menyasszonyi koszorúját igazítottam még meg fején, aztán jött egy fiatal ember. Szép volt, nagyon szép. Sokat szenvedett ő is, de a szenvedés már nem látszik bátor arcán. Alakja sugár volt. mint egy szép fa; feje büszke, mint e fa koronája. Robogó hintón érkezett házunkhoz s mikor leszállóit, mindenki irigyelte boldogságát.......... Lidi beszélt tovább, tovább .... s mikor tekintetét drága betegére vetette, észrevette, hogy az hogy az elszenderedett. Szép szemei olykor felnyíltak... könyek ragyogtak benne, mint vihar után a a derülni kezdő ég ottfeledett esőcseppjei. (Folyt, kőv.) NEVESStJÍKü! Együttérzés. — Édes papa, kikapott a miniszterelnök a papájától? — Miért, fiam ? — Mert az van az újságban, hogy szegény megbukott * Láttam-láttam... Tanuképen volt beidézve a dorozsmai magyar Szegeden szándékos emberölés ügyében. Kihallgatás közben kérdi a biró tőle: — Aztán látta maga, hogy Ördög Illést a vádlott forgópisztolylyal meglőtte ? — Látni látlarn, — feleli a magyar — csakhogy nem pisztoly volt az, csak reover szerközet. * Elszólta magát. Egy ember elküldi fiát egy tallérral a boltba, hogy váltsa föl. A kereskedő nézegeti a pénzdarabot aztán igy szól: — Te fiú, ez a pénz, ahogy én látom, nem jó, — Már hogyne volna jó, — felelte a fiú — hisz az édes apám maga csinálta! * Adóösszeiráskor. Egy kiskunsági községben adóösszeirás volt. Beszélgetés közben az összeíró adótiszt a községi állapotok felöl kérdezősködik, mire a biró igy felel: — Az halál erányában nem mutatkozik valami nagy haladékonyság, de az Amerikába való eltávolodás már annál inkább haladékony. Ami pedig a disznóügyet illeti, mióta a sörtés veszödelem elmúlt, az kocák szépen gyarapodnak, úgy, hogy sok gyesznótorra lévén kilátásunk, a tekintetes ur erányában is szives elvárással volnánk. CJó parti. — Mit hallok, szomszédné, férjhez megy a leánya? — Férjhez bizony. Pompás párti. — Ne mondja. Hát ki a jövendőbeli ? — Hát hallotta-e hírét gróf Károlyi Györgynek ? — Tyüh, grófhoz megy feleségül?' — Bizony, lelkem, a gróf komornyikjának az unoka- öcscséhez. A SZERKESZTŐSE» TELEFONJA. Egy anyának. Azt Írja ön asszonyom, hogy kis fia rendkívüli módon fogékony — »a hegedű tanulásra.« Taníttassa ? Várliatja-e, hogy nagy eredménye lesz? Első feleletünk, hogy ha módjában van s ha áldozatot hoz is érte taníttassa. De elébb vizsgáltassa meg fia ez irányú hajlamát szakértővel. Mert sokunknak volt valamire hajlama, de még a hajlandóság nem egyértelmű — a tehetséggel. Ettől függ ugyanis az eredmény. A hegedülésre általában a gyermekeknek csak kis részét taníttatják. Pedig a gyermekek nagy részé- heti — valósággal — szendereg a művészet ösztöne. Bizonyság rá, hogy sokan, talán legtöbben a nép fiai között — saját maguk tanulnak meg a húrokon játszani. A kis gyermek már két darab fát vesz kezébe és azokat egymáshoz súrolja. A gyermekek sokszor újaikkal zongoráznak az asztalon. Fzeket a jelenségeket csak meg kell figyelni. Annyi bizonyos, hogy a jó hallású, sokszor rossz hallású gyermek is melódiára, nótára éhezik. Persze az más kérdés, hogy és miként kell és lehet ezt az étvágyat helyesen, módjával kielégíteni. Arról nagy kötet könyveket is lehetne Írni. Mint Írtak is. 1IOUVA1 JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON. ^57
