Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-12 / 36. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 285 G-AZDÄ A gyümölcsök aszalásáról. A gyümölcsnek nyersen való eladásán kívül a gyümölcsértékesítésnek legjelentékenyebb módja az aszalás. így nemcsak hogy sokáig eltartható, hanem könnyen szállítható is és aránylag nagyobb ár érhető el, mintha szeszt vagy bort készítünk belőle. Igaz, hogy eddig nálunk csak a szilvaaszalvány volt nagyobb kereskedelmi cikk, de ha kellő szakértelemmel csináljuk, a többi gyümölcsféléknek is lesz kelete. Jó, kereskedésre alkalmas aszalványt csak jó aszalókészülékkel, hámozógépekkel és azok célszerű alkalmazásával lehet előállítani. Régi aszalási eljárásainknál, amidőn a napon szárítottuk meg a gyümölcsöt, a hosszas szárítás folytán megecetesedett az aszalvány, ha a sütőkemencébe aszaltuk, ott vagy megégett vagy füstizt kapott. Minden jó aszalótól megkivántatik : hogy kevés tüzelőt használjon föl, a meleg lehetőleg jól felhasználódjék, sok gyümölcsöt aránylag rövid idő alatt aszaljon, ne legyen az aszalvány füstizü és hogy szép aszalványt állítson elő. Eddig nálunk aszalásra csak az aljagyümölcsöt szokták venni, pedig ha finom aszalványt akarunk készíteni, ezt csak jó gyümölcsből érhetjük el. Ami most már az aszalást illeti, arról a következőket jegyezzük meg: Aszalásra inkább a húsos, mint a leveses gyümölcsöket vegyük, továbbá tökéletesen érettnek kell lenniök. A nagyobb almákat és körtéket meg hámozva, felszeletelve, a kisebbeket pedig egészben vagy hasábokban, de szintén meghámozva aszaljuk. Az aszalandó almát és körtét hámozás és fel- szeletelés után célszerű egy füzvesszőből font tiszta kosárba tenni, azután pedig elegendő forróvizet tartalmazó üstbe állintani úgy, hogy a gyümölcsöt a viz ne érje. Ezután befödjük és alája tüzelünk, vagyis megpároljuk. Ha a viz folytonos forrásban van, akkor egy negyed óra alatt átjárja a gyümölcsöket a gőz annyira, hogy egy szalmaszálat köny- nyen átszurhatunk a gyümölcsön, ami annak a jele, hogy készen vagyunk a párlással és egy pár percnyi szabadonhagyás után aszalóba tehetjük a gyümölcsöket. Az aszalást 70—80° R meleggel kezdjük és 40—50°-kal végezzük, melyet azáltal szabályozhatunk, ha az aszalóban lévő gőzöket időközön- kint kieresztjük, Egy métermázsa almából és körtéből 15—20 kilogramm aszalvány nyerhető, melyet jó áron lehet értékesíteni. A hulladékból almabor vagy ecet készíthető. Nálunk valamennyi gyümölcsnem közül főként a szilvát aszalják nagyobb mennyiségben. Ahol nagy szilvások vannak, ott célszerű a szilvásban felállítani az aszalót. Ez esetben azután reggelenként sorba járjuk a fákat és gyengén megrázzuk, hogy csak a tökéletesen érett gyümölcs hulljon le, mert csak ebből lesz finom aszalvány. Hogyha pedig nagyobb mennyiségű szilvát szedünk le egyszerre, azt sohasem szabad halomra önteni, mert halomban nagyon hamar megrothad,« hanem egy szellős helyen kiterítjük zsuppszalmára vagy ponyvára. A szilvaaszalásnál a kezdő hőmérsék ne legyen több 25—30° R nél s ez maradjon meg mindaddig, mig a szilva száros végén ráncosodni kezd. Ezután emeljük a hőmérséket 55—60° R ra s emellett maradjunk mindaddigg, mig az aszalvány készen nincs, amit úgy tudhatunk meg, ha három-négy szem szilvát a markunkban erősen összeszoritunk, ha a szilva héja nem reped föl a nyomás alatt, akkor az aszalvány már eléggé jó. Az aszalvány sokkal fényesebb^szint kap, hogyha a kész aszalványt le hagyjuk hülni, addig az aszaló hőmérsékét 90—100° C^ra emeljük és az aszalványt ismét betesszük tiz percnyi időtartamra, de ennél tovább nem szabad benthagyni, mert eléghet. Kereskedelem céljára készült aszalvány készítésére legalkalmasabb fajták a következők: Besztercei szilva, nagy angol szilva, olasz szilva, Wangenheimi, Bazalica, Házi használatra pedig lehet még a Nagy zöld zingló, «Spät Anna», «Victoria királynő»-ből is szép és jó aszalványt készíteni. Ha finomabb aszalványt, úgynevezett prunellát akarunk készíteni, akkor a szilvának a héját is eltávolítjuk, olyan módon, hogy előbb forró vízzel leöntjük. A prunella a kereskedelemben igen keresett és jól fizetett árucikk, Hogyan terjed el a gyom? A gyomokat terjesztő természeti erők között legnagyobb szerepet viszi a szél. A viz szerepe a gyommagvak elterjesztésében sokkal kisebb jelentőségű, mindamellett, különösen a hegyvidéken figyelemreméltó. Az állatok a gyommagvak terjesztésében szintén kiveszik a maguk részét. Számos növény egyenesen arra van berendezve, hogy állatok vigyék szerteszét. Az éles megfigyelő képességgel megáldott magyar gazdanép legtöbbjüket jól ismeri és többnyire olyan névvel illette, amely erre a tulajdonságra rámutat, gyakran igen szellemesen. Ilyenek a szerelemfü, kullancsfü, ragadó villácska, farkasfog, koldustetü, disznóbojtorján, szerbtövis stb. A legnagyobb gyomterjesztő tulajdonképen maga az ember. Hogy többnyire öntudatlanul teszi, inkább tudatlanságból, az nem válik dicséretére. 1. Az ember maga veti el; mert kevés ember ügyel arra, hogy igazán gyommentes vetőmagja legyen. Némely gyommagja, a vetőmagból ki sem tisztítható (pl. az illatos arankamag, a lóheréből, a var- jumák a kölesből, a hélazab, a zabból stb.) Az ilyen gyomoktól fertőzött területeken legalább a vetőmagnak szánt táblát kézzel kellene gyomlálni. Kisgazdáink éppen nem sok gondot fordítanak a vetőmag tisztaságára (pedig ők törődhetnének vele legjobban), trieuröket alig használnak, azért általános is, hogy a kisgazda földje gyomosabb, mint a nagybirtokosé. 2. A legtöbb ember a vetőmagból fáradsággal és költséggel valamennyire kitisztított gazt maga hordja vissza a földjére. Ahol még a saját fundusán csépel vagy nyomtat lóval a gazda, ott a pelyva és apró hulladék, mely tömérdek buzavirágfészket, aszatfejet és egyéb gyommagot, termést tartalmaz — de gabonaszem
