Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-12 / 36. szám
282 MAGYAR FÖLDMIVELÓ tenger. Rémes dolgokról írtak, intézkedéseket követeltek. A hatóság megindította nyomban a legszigorúbb vizsgálatot. Aztán minden csendes. Azokat a sirhalmokat levéllel takarja be az őszi szél. Az áldozatok szétzúzott teste ott porlad csendesen. A gyári kerekek meg zugnak tovább . . . tovább ... A szigorú vizsgálat beleful valami véletlenül előbukkant kátvuba. y És ezzel vége ... a kínos ügynek. Nem jól van ez így! Úgy látszik, hogy itt nálunk igen megnyugtató balzsam, lecsendesitő szer: a szigorú vizsgálat. A nagy mohósággal, lázasan kezdődő hatósági beavatkozás. A társadalom mintegy átadja fellázadt emberi érzését, részvétét a hatóságnak. És ezzel megelégszik, a továbbal nem törődik. Az kizárólag a hatóság dolga. Hát iszen, bizonyos megnyugvása ez az emberi léleknek, ha tudja, hogy a bűn, a könnyelműség, a mulasztás megtorlásban részesül. De kérdések-kérdése, hogy megeléged- helünk-e vele? Nem. Ezerszer nem. A természetes, a. lélektelen gépek, a zugó gyárak kiáltanak felénk: — Ne elégedjetek meg! — Tanuljatok, okuljatok! És mi még sem tanulunk. Még sem okulunk. Réges-régen száll komor felhőképpen társadalmunk egén a felleg. Hangzik a tompa moraj, hogy a gyárak visszaélnek az emberi élettel. És különösen, hogy itt nálunk a kapzsiság egyrészről, másrészről a szükség, a nyomor — gyermekeket húz, kerget oly munkákra, melyek még a sziklatörő karoknak, izmoknak is megfeszítését kívánják. És részrehajlók lennénk, ha csak azt állítanék, hogy a gyárakban van ez igy. Gyermekeket látunk naponként fejlettségüket messze túlhaladó igában, munkában a kereskedésekben, a műhelyekben, a gazdasági udvarokon egyaránt. A nemzetnek, az uj nemzedéknek elsat- nyulásához nem kis mértékben járul hozzá ez a lelketlen eljárás. A gyermekmunka olcsó. Az élet drága. Hát fel kell használni az olcsó gyermekmunkát, ki kell zsarolni, préselni a családok, a nemzet fentartói alapjának legkisebb erejét is. Hiszen a szülőnek olyan jól esik, ha a gyerek nem csak fogyaszt, de hoz is a házhoz. A mester mindent dolgoztat a tanulóval csak a mesterségét nem. Az pesztra, az lótó-futó, az valóságos forgó gépkerék. Hadd kopjék. Ne egye a kenyeret hiába. Bizony, itt lenne már az ideje, hogy a gyermekek védelmére hozott megelőző, óvó intézkedések ne csak papiroson maradnának. Itt van az ideje, hogy az ország minden részében oly műhelyeket, dolgozó házakat állítsunk fel, amelyekben a már gyermeknek megszűnt ifjak átmenetileg korukhoz mért munkát kaphatnának. Hidat, mely bevezetné őket — az élet őrlő malomkövei közé. Sok-sok mindent el lehetett, el kellett volna hagyni a lázas, szinte őrületes lukszus intézményekből, hogy a szociális társadalom alapját erős, kemény anyagból kiépíthessük. . .. Mikszáth, a derék magyar iró Írja, hogy a régi hidakon még ma is olvasható ez a felírás: — A hídon való sebeshajtás tilos. És hozzá teszi az iró: — Bizony, bizony az egész ország megszívlelhette volna ennek a felhívásnak jelentőségét. A sebeshajtásról jut eszünkbe a rég-régi közmondás: Lassan járj, tovább érsz! Ha lassabban hajtottuk volna országunk haladásának szekerét: a nemzet leendő munkásainak is telepíthettük volna azt a hidat, mely őket az élet malomkövei közé előkészíti. Akkor nem lennének kénytelenek . . . a veszedelmes gyárakban . . . feláldozni életüket. A családok és nemzet életét. A múlt már elmúlt. Nem a mienk. De a mienk a jövő! Rajta, fogjuk nyakon! A pápa két ereklyéje. Egyik az a menettérti vasúti jegy, az a biglieto d’ andata i rititorno volt, a melyet annakidején váltott Velencében, a mikor pápát választani utazott rómába. Nem gondolta, hogy ő marad Rómában pápának. A tértijegyet eltette emlékül. Kérték azóta sokan, makacs és milliomos ritkasággyííjtők, Ígérvén érte a Vatikánnak nagy pénzt. A Szentatya nem adta. A múlt esztendőben a görög kiráy is említette, hogy milyen boldog volna ha azt a jegyet magáénak mondhatná — a pápa neki ajándékozta. A másik ereklye: egy kis zsebóra. Egy kopott nikkel órácska. »Ezen az órán számláltam édes anyám utolsó pillanatait, a mikor, az ő halálos ágya mellett, búcsúztam az élet minden örömétől, de minden fájdalmától is.« Az órácska, fehér selyemszállagon, mindig a pápa övében van s — bár a vatikáni etikett szerint a pápa rendesen a kisérő bíborostól kérdezi meg hány óra? — csak azon méri az időt.
