Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-25 / 29. szám
228 MAGYAR FÖLDMIVELŐ — Hát bűn volt az, tekintetes uram, kérdezte tágra nyílott szemekkel a leány, hiszen én a testvéremért szenvedtem ... Az öreg, szigorú arcú biró integetett őszbe- csavarodott fejével: bűn volt az bizony, bűn volt... Kató szép arca szomorúvá vált és busán, felszólítás nélkül elkezdett beszélni. — ügy volt, könyörgöm, hogy Annuska, a testvérem férjhez ment. Elvitte őt a Gábor, aki csak néhány hónappal ezelőtt jött vissza Amerikából. Szép leveleket Írogatott onnan Annusnak minden héten és néha napján egy kis pénzt is küldött. Mert tetszik tudni nagyon szegények voltunk ám akkor. Apánk-anyánk meghalt, munka is kevés volt. Akkor kerestünk valamit, mikor a báróhoz mentünk dolgozni. De hát ott sem volt mindig munka, otthon meg még kenyér sem, hanem szegénység volt gyak- ran és igen nagy. Az vigasztalt bennünket, mikor éheztünk, hogy Gábor majd hazajön és hoz majd sok, sok pénzt. Vártunk. Vártunk és egyszer csak haza is jött. Nem láttuk három év óta, azóta olyan szép szál ember lett belőle, hogy öröm volt rá nézni. Megváltozott az arca is, szép bajusza lett neki, de lelke is megváltozott. Sokkal komolyabb lett. De a szive az olyan hű és becsületes, mint régen, mikor itt hagyott bennünket. Szerette Annust, jobban mint azelőtt. Egész nap nálunk ült, nem dolgozott, hiszen hozott haza sok pénzt azóta földet is, házat is meg lovat is vett — mondom, akkor nem dolgozott, csak szerelmeskedett Annussal. Meg is esküdött vele és testvéremnek becsületes férje lett. Elmentünk Dorogra, mert csak ott van pap és ott esküdtek meg. És telt, múlt az idő. Olyan boldogok voltak, hogy náluknál talán senki sem volt boldogabb; csak egy bántotta őket is, meg engemet is: a szomszédunk, aki irigykedett, hogy nem tartottunk lakodalmat, azt beszélte, hogy nincsenek megesküdve. Bizony, tekintetes ur elpirultunk erre a hírre. Az én testvéremet, akire soha még az ellensége sem tudott csak egy szót is szólni, most ily csúnyán meggyanúsították. Nem volt nyugta sehol, folyton arról beszélt, bántotta a dolog nagyon. Hiába vigasztalta Gábor, nem használt. Egyszer, mikor elmentünk templomba, hátunk mögött az irigy szomszéd felesége megint csak azt beszélte azoknak, akikkel jött, hogy Annus csak szeretője Gábornak. Erre Anna hátrafordult és — bocsánatot kérek — nagyon, de nagyon lepiszkolta a rágalmazó asz- szonyt. Nem történt egyéb, csak megszidta erősen az asszonyt és ezért törvény elé vitték az én testvéremet. Nem tudom, nem voltam ott — beteg voltam akkor — a törvénykezésnél, csak arra emlékszem, hogy Annus nagyon szomorúan jött haza a városból. Kérdeztük, faggatuk, széna-e vagy szalma, de semmire sem akart felelni. Egyszer azután kirukkolt az egésszel. Úgy mondta, hogy becsületsértésért elitéltek egy hétre. Gábor dühös volt, én is mérges voltam, amiért Annust elitélték. És úgy történt, hogy másnap reggel Annusnak született egy kis lánya. Aranyos kis apró jószág, akinek sírása is kedves volt nekünk. Gábor és Annus, mig kis leányukkal voltak elfoglalva, elfelejtették, hogy egy hétig nem fogják egymást látni. De én akkor sem felejtettem el. Nem akartam, hogy Annus elváljon urától és otthagyja Gábort. Egy hétig nem lett volna anyja a kis jószágnak, talán bele is halt volna. Elszakították volna gyermekétől 'és nagyon fájt volna Annának. Ezt én nem akartam és elszöktem hazulról. Bejöttem ide és azt mondtam, hogy én vagyok Annus, aki annak a gonosz asszonynak rosszat mondottam, hát csukjanak be. Ha úgy gondolta a törvény, hogy én megbántoítam azt az asszonyt, hát csak zárják el tőlem a napvilágot. És vittek. Vittek le a sötét börtönbe, ahová a napvilág sem tudott beférkőzni, a levegő sem volt tiszta és nagyon sokan voltunk. Szomorú voltam a börtönben, de lelkemben boldogságot éreztem, hogy Annusért én is tehettem már valamit. Egész idő alatt gúnyolódtak velem azok, akiket a törvény börtönbe zárt, mert sokat, nagyot vétkeztek, de én nem zúgolódtam ellenük, csak vártam, nagyon vártam kiszabadulásomat, mert látni szerettem volna Annust, Gábort és a kis apró jószágot. Eljött a szabadulásom ideje is. Haza mehettem és otthon olyan nagy örömmel fogadtak, mert azt hitték, hogy elvesztem valahol. Megmondtam nekik, hogy börtönben voltam Annus helyett. És akkor megöleltek, megcsókoltak mind a ketten. És sirtunk, mert nagyon boldogok voltunk. Nem mondták, hogy jól vagy rosszul cselekedtem, de én éreztem, szivem súgta, hogy jól tettem, Megérdemelte az én jó testvérem és legalább addig ápolhatta gyermekét. De hát eljöttek a zsandárok és azt mondták, hogy a törvény tudja már, hogy én más helyett bűnhődtem és mivel kijátszottam a törvényt — úgy beszélték — újra törvény elé visznek engemet. így volt tekintetes biró ur, nem tudom kinek volt igaza, de a szivem megint csak azt súgja, hogy jól volt téve, amit én tettem. Hát tessék ítélni, bűnös vagvok-e? Az őszfejü biró nagyon kényelmetlenül érezte magát. Nem felelt a türelmetlenül várakozó és nekipirosodott szép leány szavaira, hanem csak nézett rá, de' már szánó, jóságos arccal és kissé könnyes szemekkel... „í. Sz.u A villámcsapás veszedelme. Az embereknek a villámcsapástól való rettegése általában nem áll arányban azzal a veszedelemmel, a melynek az ember zivatar alkalmával ki van téve. Hellmann német tudós kimutatása szerint Poroszországban 4.4, Franciaországban 3, Németalföldön 3, Svédországban 3.1, Angliában 1 és Magyarországon 16 embert sújt agyon a villám millió ember közül. A lakóhelyiségekben, különösen a nagyobb városokban, a villám- csapás veszedelme majdnem elenyészően csekély. Ezzel szemben a nyilt mezőn a veszedelem igen nagy. A zivatar-
