Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-11 / 27. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 213 a legény gátra. A kapa nyele ugyanis nagyon tüzes nagyon melegítő, izzasztó, tehát szomjasztja azokat, kik a nyél végét fogdossák. — Oda se neki, ott a drága jó kút. Nincs a világon jobb ital a víznél — szólott az öreg harangozó. — Okos beszéd. A viz mindig legjobb ital volt és marad is. Kivéve, mikor legrosszabb és ez éppen aratáskor. Ez időben mindig a legmelegebb napokat szoktuk kérni és kapni a jó Istentől. A nagy hőségben facsaróig izzad a hús nélkül erőtlen ember; az iszonyú forróságban szomjazik, mohón szalad a vízhez, jót húz a jéghideg vízből, mely után ha ismét erősen nem dolgozik, erős csikarást, valóságos kis kolerát kap. Holott, ha csak egy fél pohárka bort, vagy egy gyüszünyi tiszta pálinkát kevert volna a vízbe, semmi baja sem mutatkozik. — Hát hiszen a pálinkát is veszedelmesnek tartják. — ügy van. Nagy veszedelem rejlik ebben a vad vízben, ha szerfölött élvezzük. Bezzeg van esze a németnek! Figyeljük meg csak a köztünk élő sváb földmiveseket. Az ő közmondásuk azt tartja : »Télen át a lónak szalma, a gazdának bot.« Ezzel azt akarják mondani, hogy télen nincs nehéz munka, tehát véknyabb koszt is megjárja. De bezzeg, mikor a munka ideje eljön, dupla porció járja az abrakból; aratáskor meg gazduram tele viszi a tarisznyát hússal, a kulacsot meg borral és tud ám vele mértékletesen élni. — Persze, ez még a jó világban volt, mikor folyt a bor hazánkban, említette nevetve a kis biró . . . — Hát ha az a régi jó világ nem is érkezett még vissza, de azért annyit csak tanulhatunk ebből, hogy az aratási idő alatt vigyázzunk az egészségünkre és inkább fordítsuk garasainkat a jó táplálkozásra mint az agyonpálinkázásra. Azért felolvasom gazdu- raméknak azt a regulát, a mit én egy igen hires gazdától kaptam. Szól pedig emigyen. 1. Aratáskor fölhevültem soha se. igyunk vizet tisztán. Keverjünk egy kis szeszes italt a vízhez vagy mindjárt közvetlen a viz után igyunk ilyet. 2. Aratási idő alatt éljünk hússal, hogy erőnk legyen. Mondjunk le a dohányozásról, és más ha- szontalanságokról, hogy húsra telhessen. 3. Az éretlen gyümölcstől általában tartózkodjunk, de az éretből is keveset együnk és vizet ne igyunk reá. 4. Éjjelenkint melegen takarózzunk, puszta földön, tarlón gyepen soha se feküdjünk. Bevégeztem! Szérükészités. Legelőbb is a szérűről le kell hordani a régi agyagot, mert tapasztalati tény, hogy jó szérűt csakis friss, lehetőleg kövér agyagból lehet készíteni. Az agyagból — legjobb az olyan, amit a fazekasok is szoktak használni — gondosan kitisztítunk minden kavicsot, aztán beáztatjuk, mig olyan lesz, mint a kemény tészta. Az agyagot aztán alaposan áttapos- tatjuk s ha az egész egyenletessé vált, homokalapra 12—18 hüvelyk vastagságban felhordandó, itt vízszintesre kiegyengetik és lesulykolják olyformán, hogy az előzetesen lábbal jól letaposodott agyagra deszkákat tesznek s ezeken állnak a lesulykolást végző munkások, nehogy lábaik nyomokat hagyjanak az agyagban. A repedéseket, melyek a szérű kiszáradásánál úgyszólván mindennap képződnek, cséplőkkel beverik s ezt a munkát napról-napra folytatják, mig az egész meg nem száradt, ha ez megtörtént, marhavért öntenek rá; közepes nagyságú szérűre körülbelül négy akót, ezt egyenletesen elterítik s 2—3 napon át érintetlenül hagyják, hogy a vér a legkisebb repedésekbe is beszivároghasson. Azután a még nedves vérre egy taliga vasport hintenek fel s újra csépelik az egészet, mig csak minden repedés el nem tűnt. Ha az egészet igy szorgalmasan és pontosan végeztettük, a szérű kemény lesz s évekig jól el fog tartani. N—p A paprika már a múlt század közepén népünknek kedves fűszere volt. »Ezt kertekben termesztik, igy szól a régi irás, és piros, hosszú gyümölcseit a paraszt emberek porrá törik és eledeleiket azzal borsozzák!« Egy idegen utazó Szabadkáról (1793—94-ben) igy ir: Legkedvesebb volt előttem egy magyar nemzeti étel, hús paprikával, mely igen pompásan Ízlett és igen egészségesnek kell lennie, mert bár este elég sokat ettem, mégis legkevésbbé sem ártott meg ! A paprika porrá törése, megőrlése magyar találmány, még pedig minden valószínűség szerint szegedi találmány. KÖZEOÉSZSÉCi A sörivásról. A »Jó Egészség« minapi számában olvassuk: A bajor királyi Vöröskereszt-egyesület nemrégiben tette közzé egészségügyi, főként balesetügyi statisztikáját. E statisztika szomorú rubrikáiból azt látjuk, hogy a bajor fővárosban működő mentőegyesület, az esetek több mint 60 százalékában az alkohol okozta balesetekben nyújtott segítséget. Mivelhogy a bajor főváros félmilliónyi népének apraja-nagyja világszerte elismerten a legtöbb sört fogyasztja, a történt balesetek közvetlen előidézőjeként legtöbbnyire a sör szerepel. Az italélvezet s általában a részegség s az alkohol okozta balesetek tavalyi számadatai a bajor fővárosban a következők voltak: 1064 esetben lelki betegség, agybántalmak, 306 esetben alkoholmérgezés, 148 esetben szélhüdés, 129 esetben sérülések, 63 esetben öngyilkossági kísérletek esetei. Évente tehát 4116 esettel szererepel az alkoholélvezet okozta többé-kevésbé súlyos balesetek száma olyan fővárosban, melynek egészségügyi intézményei valósággal mintaszerűek. Ha figyelemmel olvassuk azt a havi jelentést, amit a Budapest fő- és székvárosi államrendőrség a főváros törvényhatóságához időnként beterjeszt, részletezett számadatok nélkül is betéve tudjuk, hogy a fent közölt adatokkal hajszálnyira egyező statisztikát szolgáltat a főváros tetemes része is. Persze, minálunk a sör drágasága mellett a rossz borok és a gyilkos pálinka osztoznak inkább a rombolás e vészes munkájában. Nem annyira csekély mennyiségű alkohol az, amely a notórius sörivó összes emésztő szerveit idővel kikezdi, hanem a
