Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-11 / 27. szám
214 MAGYAR FÖLDMIYELŐ söritalnak az a horribilis mennyisége, amit a szenvedélyes söröző csupa megszokottságból is a söröskorsók megszámlálhatatlan sokasága után magába önt. A vese- és a vele kapcsolatos szervek azt a fokozott tevékenységet, amit a sörital anyagainak kiválasztása rájuk ró, előbb-utóbb megsínylik. Nagyon is érthető tehát, hogy a vesebántalmak legtöbbjénél a mértéktelen sörivás az, amely sokban hozzájárul az efajta bajok elmérgesedéséhez; sőt számtalan esetben éppen a temérdek sörital az, ami ilyen bajok előidézőjeként szerepel. A sör és a légy. Egy tudós külön tanulmány tárgyává tette azt a fontos kérdést, hogyan viselkednek az egyes nemzetek a légygyei szemben, amely véletlenül az előttük álló pohár sörbe esett. A népek lelkének ez a kitűnő ismerője a következő megfigyelésekkel szolgál: A spanyol fizet és távozik. A francia kiveszi a legyet, elgázolja, azután összeszidja a személyzetet. Az angol kiönti a sört, uj poharat kér és máris egész más dologról beszél. A német kiveszi a legyet — és megissza a sört. Az orosz nem ilyen finnyás az a légygyei együtt issza meg a sörét. A legnagyobb Ínyenc a khiuai, előbb megeszi a legyet, azután nagy élvezettel issza meg a sört. TANÁCSADÓ Negyvenezer megsegített ember. Meglepetve olvasom hiteles, az utolsó izig hivatalosan bizonyítható számadatokból, hogy mióta a gazdasági munkás- és cselédsegitő pénztár áll, a pénztár negyvenezer emberen segített. Ez azt jelenti, hogy a foglalkozása során negyvenezer munkásembert ért valamely balesetszerü kisebb-nagyobb szerencsétlenség. Ha az ember felületesen gondolkodik, azt képzelné, hogy senki olyan biztonságban nem él, mint a földmivelő munkásember. Kapa, kasza, ásó az ő szerszáma és kapa, kasza, ásó kárt nem szokott tenni a munkásemberben. Dehogy is nem tesz kárt! Mióta a munkáspénztár áll, azóta mintegy háromszázötvenezer éves cseléd- és munkásembernek esetleges balesetéről biztos tudomása van a pénztárnak. Mert olyan bákó ember nincs, hogy ha egyszer tagja a pénztárnak és baleset éri, hogy ne kívánja napjára az egy koronát meg az orvosszert. Bizony kívánja és meg is kapja, mert jussa van reá. Nem is erről van most szó, hanem arról, hogy legalább a munkáspénztár tagjaira vonatkozólagt biztos tudomással bírunk arról, hogy hányat ér nálunk a mezőgazdasággal foglalkozásból baleset“? Bizony számosat. Nincs annak semmi értelme, ha egyik-másik munkásember, amikor arra lelkesítjük, hogy lépjen be a pénztárba legalább 1 korona befizetéssel és biztosítsa magát balesetre, efélét mondjon: — Már hogy biztosítanám, nem ér engem baleset soha. Nincsen nálunk se földrengés, se egyéb világra szóló szerencsétlenség. Nem láttam én még, hogy a földmives embert a munkája közben halálos szerencsétlenség érte volna. Ez bizony nem helyes és nem igaz beszéd. Mert bizony majd mindenki látott a maga két szemével borzalmas szerencsétlenséget, ami gazdasági munkás emberrel történt. Gondoljunk a cséplés idejére, hány embernek kapja be a lábát, a kezét a cséplő-gép dobja, hány ember fejét csapja le a masina szaladó szíja, hát házfedés, fadöntés közben mennyi szerencsétlenség történik? És nem követ- kezhet-e be egy óvatlan, egy vigyázatlan pillanatban, hogy az ásó, a kapa elvágja az ember egyikmásik ujját ? Csak értelmetlen ember, vagy a maga sorsáról könnyelműen gondolkozó ember beszél afélét, hogy a gazdasági munkás embert a foglalkozása során nem érheti szerencsétlenség. Hiszen, kérdezősködvén a pénztárnál, hogy csak ebben a hónapban hány szerencsétlenséget jelentettek be, megtudtuk azt, hogy a pénztár ez idő szerint is 352 tagjának fizet naponta 1 koronát és gyógyittatja ingyen. Csak a múlt hónapban öt halálos szerencsétlenség történt, amikor az elhunyt hozzátartozója 400—4Ü0 korona segítséget kapott. És ha azt nézzük, hogy egy-egy pénztári tag miért kapta ezt a segítséget, hát szinte csodálkozunk, hogy az miként lehetséges ? Ugyanis a legtöbb ember, akiket most a pénztár gyógyít, vagy a kikért fejenként 400—400 koronát fizetett a családjaiknak, nem fizetett többet be a pénztárba évenként egy koronánál, vagyis mivel az esztendő 52 hétből áll, hát egy hétre nem fizetett a pénztárba egy krajcárt se egészen és mégis minden este nyugodtan hajthatta fejét pihenésre, mert tudta, hogyha az Isten szerencsétlenséggel meg is látogatja, ott a pénztár segíti az őt is, a családját is, valameddig csak újra dologba nem állhat. Már most minden okos ember nem vonhat le sorainkból más tanulságot, minthogy minden munkás embernek önmaga és családja iránt való tartozó kötelessége a gazdasági munkássegitő pénztárba legalább rendkívüli tagnak évi egy korona fizetséggel belépni. Ezt tanácsoljuk mi. Mert bizonnyal mondjuk, hogy nagy igazság az: Minden embert érhet baleset! K. U. MI ÚJSÁG ? Isten madárkái. Az én lakóim — fészket raknak ... Irta: Bodnár Gáspár. Harmadnap reggelén már az én fecském, a Füstös, élete párjának karjain — érkezett vissza. Újabb szemle. Újabb tanácskozás. Valóságos párbeszéd. Elegánsabban, diskrétebben a szalonokban se’ tudnak csevegni. Csodálatos, hogy a régi fészek helyét kerülik. Rá sem néznek. Talán meg van fertőztetve. Idegenek törtek bele. A szemtelen verebek. A puha ágyba. A megvetett selyem pihe párnára. Pár nap múlva veszem észre, hogy sebes repülés közben a Füstös, ereszem alatt egy-egy helyhez csapódik. Mindig egyetlen egy helyhez. Azután azon a helyen nyomokat hagynak. Víznyomókat. Csőrükkel körzetet rajzolnak a gerendázat alá. Áhá! Ez a kis házikó, a fészek alaprajza, Tervezete. Lemásolása! Milyen okos építő mesterek. Pedig oklevelük sincs. Képesítést az építésre a jó Istentől kaptak. És mégis ügyesebben, okosobban, megfontoltabb tervezettel tudnak építeni, mint soksok — okleveles építőmester. Az igaz, hogy nekik nem kell a divat. Ok nem változtatnak építési tek- nikájukon. Nekik egy stíljük van. Az, amit a világ