Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-11 / 27. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÖ 211 VASÁRNAP Székely kivándorlottak. Édes hazánk Erdélyország, Bárcsak láthatnák az orcád! Hazasimnk minden nappal, Sírva talál minden hajnal... Verje meg a szent Úristen, Kinek otthon nyugta nincsen. S rabja lesz az idegennek, Ahol rongyképp emlegetnek. Odahaza még megláttak, Rokon, barát megsajnállak, Édes szavuk lelkűnkhöz szólt, Vigasztalás, kenyér is volt. Az ág is húz, megtép minden S reményünk még ahoz sincsen : Hogyha egyszer majd meghalunk. Honi földben nyugodhatunk... Fiilei Szántó Fajos. A búzaszem. Egy hegyszakadékban találtak a gyerekek valamit, mi éppen olyan volt, mint egy tyúktojás, a közepén rovátkás volt, a formája nagyon hasonlított a maghoz. Meglátta ezt egy ember, aki épen arra járt, megvette öt krajcárért a gyerekektől, behozta a városba és mint ritkaságot eladta a cárnak. A cár összehívta a bölcseket, megparancsolta, hogy kutassák ki, mi lehet az, tojás-e vagy mag ? A bölcsek csak gondolkodtak, csak gondolkodtak, de feleletet nem tudtak adni. Az a valami pedig ott hevert az ablakban. Odarepült egy tvuk, elkezdte kopácsolni és lyukat kopácsolt rajta. Hogy mag, most már biztosan tudták, a bölcsek meg is határozták: búzaszem. A cár elcsudálkozott s megint parancsot adott a bölcseknek, kutassák ki, hol terem ilyen buza- szem? A bölcsek gondolkodtak, gondolkodtak, bújták a sok könyvet, de semmit sem tudtak kiböngészni. Elmentek a cárhoz és igy szóltak: — Feleletet nem adhatunk. Könyveinkben szó nincs ilyen buzaszemről. Meg kell kérdezni a gazdákat, talán fogja tudni valaki, hátha hallotta a nép véneitől, hol termett ilyen búzaszem ? A cár kiadta a parancsot, hogy hijják el a legöregebb gazdát. Hoztak is egy őszszakállu, fogatlan kis embert, ki nagy nehezen, két mankón bekocogott. A cár megmutatta neki a szemet, de az öreg már alig látott, hát félig tapogatta, félig nézte. —- Nem mondhatnád-e meg nekem öregem, hol terem ilyen búza? — kérdezte a cár. Talán te is vetettél valamikor ilyen magot, vagy vettél életedben ilyen búzát? Az öreg süket volt a fél fülére, csak nagy- nehezen hallotta és fogta fel a kérdést. így felelt: — Nem, az én földemen soha sem arattam ilyen búzát, sem nem vetettem, pénzért sem kaptam sehol. Ha vettük a búzát, mindig rendes szemű volt. Meg kell kérdeznem az öregemet, az talán megmondja, hol terem az ilyen búza? A cár maga elé hívta az öreg ember atyját. Előkeresték és vitték a cárhoz. Egy mankón jött. Megmutatták neki a magot, Az öreg nézte, szeme még jó volt. — Nem tudod öregem, — kérdezte a cár _ ho l terem az ilyen buzaszem ? Ilyet szoktál te vetni a földbe, vagy vettél valamikor ilyen nagvszemü búzát ? Egy kicsit nagyot hallott az öreg, de még sem volt olyan süket, mint a fia. — Nem, — válaszolt — nem is vetettem, nem is vásároltam ilyet sehol, mert még az én fiatal koromban nem is ismertük a pénzt. A maga kenyerét ette mindenki, a szükségben pedig megosztottuk egymással. Hogy hol termett ez a mag, nem tudom. A mi búzánk is nagyobb volt, jobban is fizetett, mint a mostani, de ilyen nagyszemüt még én sem láttam. Hallottam valamikor apámtól, hogy a föld egykor jobban termett, majd megkérdezem őt is. Utána küldtek az apjának. Belépett egy aggastyán könnyen, mankó nélkül, szeme fénylett, szinte beszélt.J Okával-foká- val megnézte a buzaszemet. — Jaj be régen nem láttam ilyet, kiáltott örömmel. Leharapott belőle egy kis darabot, kóstolgatta aztán igy szólt: — Ez az! — Mondd csak nagyapó, mikor termett ilyen búza és hol? — Mindenütt az én időmben, — válaszolt az öreg. — Ilyen búzából sütöttünk akkor kenyeret. Akkor még bűnnek tartottuk pénzért adni vagy venni a kenyeret, a pénznek hire sem volt, de kenyér, az volt elég. — Két kérdésre felelj nekem most, szólt a cár. Először is hogy van, az, hogy most már nem terem ilyen búza? Másodszor pedig, hogy lehet az, hogy az unokád már két mankón jár, a fiad egyen, te pedig mankó nélkül vigan jársz, fogad mind meg van, a szemed fénylik mint egy fiatal emberé, a hangod erős? — Először is azért nem terem most ilyen búza, mert az emberek nem elégesznek meg a magukéval, megkívánják a másét is. Másodszor pedig az emberek nem élnek úgy, mint ezelőtt. Nem szeretik az Istent, lépten-nvomon megbántják, sőt káromolják. Tolsztoj Leo után Dr. Bodnár Virgil kézirataiból. A görög: király a kávéházban. György görög király azok közé az uralkodók közé tartozik, aki nem sokat törődik a szabályokkal és szívesen szóba áll a néppel. Amikor egyszer Párisban időzött és szokásához híven egyedül járta be a várost, egy kávéházban három ur felszólította, játsszék velük egy játszma l’hombert. De alig hogy felszólították, az egyik közülök megismerte a királyt s most természeten vége-hossza nem volt a bocsánatkérésnek. A király azonban jóságosán válaszolta: — Ugyan, uraim, hiszen nekem kellene bocsánatot kérnem, amiért nem értek a l’hombre játékhoz.
