Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-27 / 25. szám
196 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Tudjátok-e, mi a haza? Az a játszóhely a dombon, Hol labdáztunk, kergetőztünk, A haza az édes otthon. Az a faiu, az a város, A hol vesszőn lovagoltunk. Az a határ, hol kalappal Tarka szárnyú lepkét fogtunk. — Bárhová visz szerencsétek, Ezt a hazát szeressétek! Tudjátok-e, mi a haza? Mindnyájunknak szent bölcsó- Oseinknek pihentető [je, Szép virágos temetője. Mindnyájunknak édesanyja, Híven ölel kebelére ... Érte éljünk, ha kell, haljunk! Áldás minden porszemére! — Bárhová visz szerencsétek, A hazát hűn szeressétek! Pósa Lajos. Az egri legény. Benkóczy Emil írja az Etnográfia legújabb füzetében; Rendkívül érdekes az egri fiú >önérzet«-ének fejlődése legénykoráig. Mig iskolába jár, segít anyjának a háziteendőkben s elkíséri a vásárra, hátára véve kicsiny hátyi-ját, mely vesszőből készül; anyjának pedig a puttón a nélkülözhetetlen tárgya, melyet mindenhová magával visz. De a játékra: pity- kézésre, sárkányozásra is jut elég idő a többi flu- és leánypajtásokkal. Ha »kijárta« az iskolát, elszegődik, vagy atyja földjén dolgozgat s lassan-lassan a legénytoll is kezd pelyhedzeni az állán s föltűnik kicsiny karimás, pörge kalapján a pántlikás bokréta. Mikor aztán katona lett, akkor már magasan hordja a fejét s bizony sértve érzi magát, ha eddigi leánypajtásai közül akármelyik is csak úgy szólítja, hogy: »Pesta te«. Azonban mégis megvan benne a gyöngébb nem iránt való tapintat, udvariasság, mert ha’ találkozik az illető leány anyjával vagy annak valamelyik asszony-rokonával, annak panaszolja el a rajta esett »sérelmét« és nem a leánynak. Megmondja az asszonynak szép szavakkal: »Bera néni, mondgya me’ Marinak, hogy nem szeretem ám, hogy mégis u’mongya, hogy te!« Az anya figyelmezteti a lányát s az tudja a kötelességét s bár lassan, de hozzászokik ahhoz, hogy Pestá-nak ezután már ugv kell mondani, hogy: hajja-e. A legény pedig örül, hogy kedve szerint cselekedtek s helyreállott a tekintélye; vasárnap pedig a leánnyal együtt elmennek az zbó-ba, vígan táncolnak a rezesbanda hangjai mellett, mely a lakodalmas meneteknek is hű kísérője. A cikra legény (paraszt legény) haza kíséri imádottját s mindig megkéri érte a váltság-ot, a csókot s meg is kapja, bár néha-néha csak könyörgésre. i A legény felnéz az égre, végigjáratja tekintetét az égboltozaton, majd a leány szemébe mondja: — Ború, ború! A leány felel: Az ám! Esső lessz. A legény mondja: — Szeretsz-é? A leány mondja: — Tugya má’! A legény mondja: — Agy e’ csókot! A leány mondja: — Mindég má’!? A legény mondja (duzzogva ránéz a lányra s csendesen megindul): — No isten áldgyon! A leány mondja: — No... no... gyűjjék má' vissza! Számtalanszor megismétlődik ez a kedves, naiv jelenet és sohbsem unják meg, sőt gyönyörűségük telik abban, ha egymással kötözködhetnek. Jó szívvel vannak egymás irányában, de a leány érzi, hogy rabja a legénye s csak női hiúságát elégiti ki, midőn, ugv megkönyörögteti választottját. Az egri cikralegény heves, akaratos, különösen akkor, ha egy keveset ivott s olyankor társaiba mindjárt beleköt. E tulajdonságát a korcsmái verekedések alkalmával mutatja, ki leginkább, mikor is a zsebből kiálló virágos sárgakendőbe kődarabot köt, vagy ólmos botot használ s ezekkel védi magát, vagy intézi el ügyét. Egy egri rendőrbiztosnak egész légió ily ólmosbot van birtokában, melyek valamikor mint corpus delicti-k szerepeltek. S ha valaki megbántja, nem nyugszik, csak az alkalomra vár, hogy boszuját rajta kitölthesse s büszkén veri mellét s hangoztatja kedvelt s igen sokat használt mondását: — Egri legény vagyok ám én! Milyen vallásu volt Thököly? Két évvel ezelőtt hozták haza nagy ünnepségek között II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemnek, anyjának: Zrínyi Ilonának s Thököly Imrének földi maradványait. Rákóczit és édes anyját a kassai dómban temették el. Thököly Imrét pedig, mivel protestáns volt, a késmárki protestáns templomban helyezték örök nyugalomra. Bizonyos oldalról azt állítják, hogy Thököly Imre katholikus volt. Ennek az állításnak bizonyítására felhozzák a következőket: Szekér Joakim szenlferencrendi szerzetes még a XVIII. században közzétett és a magyarok történetét tárgyaló két kötetes munkájában világosan megnevezi még a lelkiatyát is, kinek kezébe a haldokló Thököly Imre Iszmid- ben (Nikodémia) a katholikus hitre való átlépése alkalmával letette a szokásos esküt. Ez a lelkiatya nem volt más, mint Bernieri Pál hires jezsuita atya, ki mielőtt Iszmidben megfordult volna, Ázsiának keleti részeiben is hosszabb ideig, mint misszionárius működütt. Szekér Joakim pár évtizeddel később halt meg mint Thököly Imre. Az idő. A mi hazánk nem éppen a legszerencsésebb időváltozások — hazája. Hosszú tél. sokszor esős ősz, rövid tavasz... majd olyikor alig tudjuk a nyár munkáját bevégezni — betoppan a tél anyóka. Mint az legközelebb a múlt év okt. 20-án történt. No de azért hálát kell adnunk a jó Istennek, hogy ezt a földet adta ami hazánknak. Mert ezerszer mással, széppel-jóval pótolta az időjárás szeszélyeit változásait. Az elmúlt junius hó 22-én kezdődött a hivatalos, naptári nyár, junius második felében voltak nálunk a leghosszab nappalok és a legrövidebb éjszakák. December 21-ike óta, naponta átlag 3 perccel növekedett a nappalok hossza, az éjjelek rovására. Végeredményben kerek 8 órával hosszabbak voltak tehát a nappalok, mint voltak Karácsony tájékán. De érezhető is volt alaposan ez a különbség. Hajnali 3 órakor már világosodik. Vidéken, ahol tisztább a levegő és a nagy házak nem fogják fel a világosságot, esti fél 9 óra után még egészen jól lehet újságot olvasni. Reggel 4 órakor kel fel a nap és csak esti 8 órakor tér nyugvóra. A hajnali és esti szürkölet is jóval tovább tart 1 óránál. De szüksége is van a gazdaembernek a hosszú napokra. Hajnalban, mikor a fővárosi emberek úgyszólván még első álmukat alusszák, már nagyban járja a mezőkön a krumplikapálás, kukorica-töltögetés és széna-kaszá-
