Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-27 / 25. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 195 Addig is mi kérjük Isten áldását és ótal- mát barázdás földeinkre, ringó kalászos mezeinkre, dolgozó — verejtékes aratómunkásainkra. Menjetek! Arassatok! Az Isten ótalma és segedelme kisérjen titeket minden lépéstekben! — Németország gyarmatainak területe ötször akkora, mint az anyaországé, Franciaország gyarmatai 18-szor, Anglia gyarmatai pedig 97-szer akkorák, mint anyaországaik. — Az Egyesült Államokba bevándorlók száma 44 esztendő óta minden évben felülhaladta a százötvenezret. Akik megélnek Magyarországon. Akik megélnek Magyarországon, úgy látszik nem — a magyarok. Legalább a magyarok egy része és jókora része folyton-folyvást panaszkodik, hogy: — Nehéz az élet! — Nem lehet már itt megélni! És átvitorlázik az újvilágba. Amerikába, a feneketlen bányákba, a bizonytalanba, a rettenetes küzdelembe. És akik megélnek itt Magyarországon, jól, pompásan: csak nem a magyarok. Vagy legalább nem a magyarok egy jókora része . .. Hanem — tudjátok kik ? Az élelmesek... Meg a bolgárok! Ob, a bolgárokat jól kell ismernetek. Kis föl- decskét bérelnek először. Akkorát olykor, mint a tenyerem. Aztán itt ültetgetnek, kertészkednek — csodás szorgalommal, leleményességgel — és eredménnyel. Ez a kis föld terület evről-évre nő, akár a fa gyürüzete, melynek minden esztendőben uj és szélesebb körzete támad. És? Olvassátok csak mit ir egy utazó, aki Bulgária viszonyait tanulmányozza . . . ... A minap nehány honfitársammal — vagyunk együtt; ültünk a kertben s természetesen magyarul beszélgettünk. Egyszerre csak egy bolgár közkatona lépett az asztalunkhoz s tiszta magyarsággal, udvariasan üdvözölt bennünket. Beszélgettünk vele s ekkor elmondta, hogy két évig Budapest határában kertészkedett s szeretettel gondol hazánkra, melyhez fogható szép ország nincs több a világon■ Mihelyt az uniformist leteszi, visszamegy Magyarországba. Télire azonban mindig visszatér övéihez. Szereti azt az országot, a mely kenyeret ad neki, de szivének minden érzésével az édes anyaföldön csügg. Nem úgy mint a mi véreink, a kiknek nagyrésze, ha átkelt az óceánon, örökre elszakad hazájától. Nos, hogy tetszik kedves magyarom ? Hát nem borítja arcodat a szégyenpir annak hallására, tapasztalására, hogy idegenek, a haza határán kívül élő emberek ajkairól kell megtudnod : — Hogy igenis ez a haza, a mi hazánk kenyeret ad neki és honfitársainak. Bőséges kenyeret. Nem csak akkor, mikor dolgozik, de télire valót is. Hogy ez a haza oly szép, melyhez fogható szép ország nincs több a világon. Azért jő ide kenyeret keresni a bolgár. De mihelyt megkeresi és megtollasodik, visszatér hazájába, mint a szorgalmas méh köpüjébe. Mert szivének minden érzésével övéin és az édes anyaföldön csügg. Bizony, hogy meg lehet ám élni Magyarországon is. Szépen, gyönyörűen ! De dolgozni is kell ám ! Hiszen Amerikában se’ adják a dollárokat ingyenbe’. Ott kell ám aztán igazán dolgozni. És végezni olyan munkát, a mely munkához itthon nyúlni se’ akar — a magyar. A föld alá bújna — szé- gyenletében. Bezzeg, megfogja ott a tengeren túl a kivándorló még az utca-seprűt is. Az a baj, hogy itt, nálunk mindenki kétszer annyit költ, mint amennyit kereshet és keres. Az a hiba. hogy itt nálunk mindenki módján felül él, ru- házkodik, lakik, vendégeskedik, de félannyit dolgozik, mint kellene, lehetne dolgoznia. S ha földje, nagy földje, terjedelmes birtoka van is sok birtokosnak, annyi eredményt sem tud produkálni aránylag, mint a bulgárok a maguk — kis bérelt kertjükben ... Mert Magyarországon soksok az okos ember. Hát azért nehéz az élet — szép Magyar- Országon ! bgp. A könyv és a leányok. A leányok életében szerepel 6 éves korukban az ábcés könyv, 12 éves korukban az emlékkönyv, 16 éves korukban a regényes könyv, 18 éves korukban a telekkönyv, 20 éves korukban a szakácskönyv, 40 éves korukban az imakönyv, 50 évtől felfelé az álmoskönyv. VASÁRNAP A haza. Tudjátok-e, mi a haza? Az a hajlék, hol születtünk, Hol a dajka altatóan Dudolgatott dalt felettünk. Hol az ákác lombja borul Ablak alatt az ereszre, S eresz alján csicsereg a Villás farkú vidor fecske. — Bárhová visz szerencsétek, Ezt a hazát szeressétek! Tudjátok-e, mi a haza ? Az az udvar, hol tipegtünk, S gyönge kézzel a homokból Aranyvárat építettünk. Az a kis kert, hol virágot Kötözgettünk bokrétába S bokrétásan szenderegtünk Rózsabokor árnyékába. — Bárhová visz szerencsétek, Ezt a hazát szeressétek! Tudjátok-e, mi a haza? Az a templom, Isten' háza, Hol az ének szárnyain szállt Lelkünk föl a mennyországba. A hol egyült imádkoztunk: Szüle, gyermek,testvér,rokon, Hallgattuk a pap beszédét S hit ragyogott az arcokon. — Bárhová visz szerencsétek, Ezt a hazát szeressétek! Tudjátok-e, mi a haza ? Kéklő hegyek koszorúja, Hol a pásztor furulyáját Édes busán fújja, fújja. Hol a hegyek mohos alján Kék ibolyák illatoznak, Sgyöngyöket szór kristályvize A zuhogó patakoknak. — Bárhová visz szerencsétek, Ezt a hazát szeressétek ! Tudjátok-e, mi a haza ? Délibábos arany róna, Hol a szellő messze síkon Sárga kalász ringatója. Hol a népnek verítékét Iszsza be a föld göröngye. Kenyeret ád, áldást terem Munkájának hulló gyöngye. — Bárhová visz szerencsétek, Ezt a hazát szeressétek! Tudjátok-e, mi a haza ? Erdő, mező, berek, liget, A mormoló habok közül Ránk mosolygó tündérsziget. Kárpátoknak büszke bérce, A Tisza és Duna tája, Minden kicsi kis rögecske. Árpád vére hullott rája. — Bárhová visz szerencsétek, Ezt a hazát szeressétek !
