Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-20 / 24. szám
186 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Az Országos Gazdagyűlés előtt. (bgp) Nagy gyűlésre készülnek a magyar gazdák. Főurak, nagybirtokosok, a közép- osztály, kisgazdák, vármegyei gazdaegyesületek, szövetkezetek, olvasókörök, tanférfiak egy hatalmas egyesülésbe olvadnak majd a Szabadka melletti Palics tó kies partján. Valóban országos gyülekezet lesz ez. Hatalmas bizonyitéka annak, hogy ez az ország ma is gazdasági ország. Földmivelő állam. És meg vagyunk róla győződve, hogy ez a gazdagyűlés tartalmában, nyugodt, komoly magatartásában, a felvetett kérdések tárgyalásában: méltósággalteljes leszen. Messze fog távozni tőle a más jogos érdekeinek támadása. A nagy hangú riadók helyett a testvéri szeretet meggyőző, komoly és mégis meleg érzések fognak' uralkodni a tárgyalásokon. Nem a más háza előtt fog seperni a gazda világ. A maga mezején, portáján alj;ar tisztán látni. Ott akarja élvezni a friss, üde levegőt. Ott akar gyógyítani, felemelni, segíteni. S ha útjába akadályok, jogtalanság© i kerülnek: férfias bátorsággal, minden mellék- célok nélkül fogja azt feltárni és a védelem eszközeiről gondoskodni. Ennek és ezeknek a nagy gyűléseknek sokan nem tulajdonítanak valami nagyobb jelentőséget. Azt hiszik, mert nem látható rögtön, azonnal az eredménye, hát hatása is elröppen, mint a szárnyas szó. Pedig nem úgy van! A nagy gyűléseknek, ha azoknak tartalmat, lelkiismeretes körültekintést biztosítanak: határozottan nagy befolyásuk és erejük is van. Növeli az együvétartozás érzetét. Önbizalmat szerez. Erősít. És fokmérője lehet az erőkifejtésnek. A gazdavilágnak meg éppen nagy szüksége van az együttérzés, az összetartozandó- ság érzetének megmutatására. Hiszen úgy is azt mondják, hogy úgy az Országos Gazdaszövetség, meg egyáltalán a középponti gazdaszövetségek képviselete a főurak, a mágnások, meg a bőrkabátosok szövetsége, sőt uralma. Gyakran halljuk ezt a szólamot. Halljuk az ellenséges táborban főleg. Ahol ezt a jelszót is oda dobják a támadások fegyvertárába. Hogy annál jobban sikerüljön elválasztani a gazdavilág értelmi osztályától a népet, a kisgazdákat. Még a középbirtokosokat is. Hát hadd lássák most, hogy ez a gazdavilág bizony mégis együtt van. Együtt tart. Egymással akar élni-halni. Boldogulni és boldogítani. Hadd érezze itt, az ilyen nagy gyűlésen a gazdavilág annak életszükségét, hogy ők együtt — mindenek. Széttöredezve, hullva — semmik. Nem kell többé sejteni csak, immár nyíltan hirdeti a XX. század cimü festékes papiros, hogy ők várják a magyar középosztály halálharangjának szavát. — A temetésére készülnek. Nem kell igen már csak sejteni, hogy a szabadgondolkodóktól irányított ellenséges tábor: a kisgazdák, a parasztság, a vidék, a bűnös provincia elpusztítására törekszenek. Hozzájuk csatlakoztak immár a kereskedővilág vezérei is. Nekik nincs szükségük középosztályra. Se kis gazdákra, se ős — nyers, szerintük állati világot élő parasztságra. Nekik főváros, nagy város, még a romlottságba is elegáns, modern, fejlett, múzeumok, képtárak, malackodó színműveken és irodalmon csiszolt típusok kellenek. Erről énekelnek, erről írnak, ebben reménykednek. Már a nő-irók is úgy Írnak, ahogyan magyar nőnek nem illik Írnia. Hát lássátok feleim, hova jutottunk Hova megyünk? Hova érhetünk? Itt az utolsó, a tizenkettedik óra. Amikor a magyar nemzet élete — a még összetartó gazdavilág kezében van, lehet. Össze kell fogni. Sziklaként összeforradni. De nem csak akarnunk kell, hogy legyen. Meg is kell cselekednünk. Vállvetve, összetartva, minden igaz magyart magunkhoz csatolva. A kincstári aóbányászatról. Magyarország kősóállománya nagyon gazdag, úgyszólván kimeríthetetlen. Erdélyen és Máramaroson kívül többé- kevésbbé jelentékeny sótelepek vannak még Bereg-, Ung-, Zemplén- és Sárosmegyékben is. Erdélyben nem egy helyen a só sziklák alakjában a külszínre emelkedik; ilyen sósziklák találhatók Parajdon, a két Sófalván, Szovátán, Libánfalván, Szásznyires és Bálványosváralja között. A sótelepek vastagságát a szaktudomány eddig még nem derítette ki. Akna- szlatinán 167, Rónaszéken 136, Sugatagon 150, Tordán 226, Marosujváron 200, Parajdon 136, Vízaknán 144 méterre hatoltak lefelé, de a sótelep határát még sehol sem érték el, sőt olyan jelenségek se mutatkoztak, melyek annak közelségét sejtetnék.
