Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-23 / 20. szám
HETKOXi-HETRE. A kormányválság. A kormányválság még mindig tart. A lemondott kormány ideiglenesen vezeti az ország ügyeit, mig a politikai élet erre vagy arra fordul. Igen sajnálatos, hogy Kossuth Ferencet újra gyötri régi baja. Ágyában fekvő beteg s orvosai a legnagyobb nyugalmat ajánlják neki. Természetes, hogy a kormány- válság alatt a politikusok főzik a dolgokat és az újságírók meg Írják — a pletykákat. így, hogy ő felsége Wekerlét már megbízta a kormányalakításra. Még neveket is Írnak egyes miniszteri tárcákra, ami természetesen merő pletyka. Mi csak amondók vagyunk, bár rendben lenne már az ország. Mert ez az ország politikából nem él meg. Legfeljebb a politikusok. Vilmos német császár Bécsben. Bécs városa nagy ünnepségnek volt az elmúlt héten színhelye. Vilmos német császár és felesége látogatta meg uralkodónkat, I. Ferenc József császárt és királyt. Vilmos német császár mindig szívesen látott vendége volt az uralkodónak. De talán soha olyan szívesen nem fogadták őt a császárvárosban, mint most. Hiszen még legfrissebb emlékezetében van mindenkinek az a bátor és határozott fellépés, mely által népének egyhangú helyeslésével a háborút megakadályozta és a békét igy biztosította. A német császár tiszteletére a magyar miniszterek is megjelentek. Wekerle miniszterelnököt és Andrássy gróf belügyminisztert nagy kitüntetésben részesítette a német császár. És ez jól van igy. Hiszen a német császár a háború elhárításával nekünk is jót tett magyaroknak. Illik tehát, hogy iránta tisztelettel és elismeréssel legyen a magyar. De másrészt a német császár irántunk rokonszenvvel viseltetik. Pár évvel ezelőtt Buda várában tartott pohárköszöntőjében dicsőítette a magyar történelem nagy alakjait és azt mondotta, hogy egy Hunyadinak, Zrínyinek említésére a német ifjú szive hangosabban dobog. Most is a királyi ebéden mondott pohárköszöntőjében azt mondotta: »Kitörölhetlen emlékezetembe van vésve a fogadtatás, melyben úgy itt (Bécsben), mint a lovag ias magyar népnél (Budavár) mindenkor részesültem.« Fény és pompa közt ünnepelték tehát a német császárt Bécsben. E látogatást egyszerű udvariassági ténynek tüntetik fel. Pedig, mint komoly lapok Írják ez nem csak udvarisság. Sokkal több ennél. Az a körülmény, hogy a német császár Korfuból jövet útközben az olasz királlyal is találkozott és tanácskozott, annak jele, hogy utazása a hármas szövetségnek nagyfontosságu politikai tényezőjével van összeköttetésben. Gazdasági népirodák. A verseci gazdasági egylet még a múlt évben úgynevezett népvédelmi hivatalt állított fel, amely adó-, ipar-, katona-, cseléd-, munkás- és biztosítási- ügyekben a hozzáfordulókat tanácscsal, útbaigazítással látja el. Gondoskodott egyes elhagyott gyermekek neveléséről, a vadházasságok megszüntetéséről, elaggott 48-as honvédek segélyezéséről, kivándorlás enyhítéséről és sok efajta dologban teljesítette címében rejlő programmszerü hivatását. A jóirányu intézményt Darányi földmivelésügyi miniszter államsegéllyel támogatta. A népvédelmi hivatal egyéves működése olyan becsületet szerzett messze vidéken, hogy immár az ország gazdasági egyletei foglalkoznak hasonló intézmény létesítésével és a vidékenként felállítandó népvédő irodákat összeköttetésbe óhajtják hozni Darányi uj intézményével: a föld- mivesek országos tudakozó irodájával. Vagyis azt akarják, hogy a földmivelésügyi kormánynak kebelében létesített iroda a hozzáutalt ügyekben ezeket a vidéki népirodákat a felmerült esetekhez képest információkkal, tanácsokkal és útbaigazításokkal lássák el. Újabban a Szilágymegyei Gazdasági Egylet óhajt ilyen népvédő irodát szervezni. Törökország. A törökországi események méltán keltették fel az egész világ figyelmét. Ez a beteg ország nagy, i