Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-02 / 17. szám
* MAGYAR FÖLDMIVELŐ 132 VASÁRNAP Virágos kert vala hajdan Magyarország. így kesereg a régi, az ősi ének. Hogy virágos kert volt ez a tejjel-mézzel folyó ország, melyről a magyar költő még csak alig félszázaddal ennek előtte is azt dalolta: Ha a föld Isten kalapja, Úgy hazánk bokréta rajta ! Vájjon virágos kert-e ma is? Vájjon egy szép bokréta-e, mely a legszebb, a legdíszesebb, legbájo- sabb virágokból van összefűzve. Azt elmélázva vesszük észre, hogy a szép természet e hazában mintha fordult volna. Hosszabb lenne már a tél ? Sokszor, több esztendőn át a tavasz is csak éppen egy bájos tündér leányként mosolyog rövid időig le hozzánk: aztán eltűnik. Tűnését a forró, perzselő nyár váltaná fel azonnal. Aztán az emberek se értik őt úgy, mint annak előtte. Nem tudnak a természet könyvéből olvasni, mióta azt a rengeteg festékes papirosokat olvassák. Költőink se dalolnak már oly szépen, szívhez szólóan. A virágnak megtiltani nem lehet... Kék nefelejts ... A liliomról, a rózsáról, a rozmaringról, a rezgő nyárfáról és sok-sok másról. És nem is értik meg régi költőinket sem. Csak a minapában játszottak egy színdarabot, ahol Petőfi költeményét, ahol hazánkat Isten kalapja bokrétájának nevezi — cudar cinizmussal kigunyolja — az újkori hős költő. Hova lettél Virágos kert, hajdan való Magyar- ország ? Hej, mert mikor a magyar azt mondolta, hogy valóságos — Virágos kert! Akkor szépet, nagyot, mélységest mondott. Virágos kertet, melyben minden időszaknak meg van a maga öröme, boldogsága, megelégedése, dísze, élete — mindene. A tavasznak, a télnek, az ősznek és nyárnak. Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. De rossz leány sem. Férj sem. F'eleség sem. Hálátlan sem lehet. A virágok még a síron nyílnak ám igazán. Mintha csak azt mondanák némán, de nagyon érthetően: — A sírban élet van. Szeretet van. Emlékezet. Sóhajtás, üzenet, látás. Háladatosság is terem a síron. Igaz, hogy hálátlanság is. Virág volt a magyar leány legszebb dísze. Hiszen ő is virág volt. A népek virágai, leányai közt legszebb virág, legszebb leány. Magyar leánynak születni egykor dicsőség, büszkeség vala. Ma? Parfüm kell és nem virág. Tornyos kalapok, csinált virággal, adósságokkal. Ki büszke ma arra, hogy magyar leány? Ma az a dicsőség, szerencse, büszkeség, ha — gazdagnak születik. Nem a virágos kert mutatja a leány szivét, kedélyét, hanem — a telekkönyv. De el... a sötét gondolatokkal. Lesz még más világ is itt, hajdan virágos országban. Már nyílnak újra a virágok. Már szeretni kezdi a magyar leány újra a virágos kertet. A virágokat is. Úgy is kell! A virágos kertekben tanulja újra: mi szép a természet egyszerűsége. Pompája, beszéde, illata. Tanulja, hogy a virágos kert minden időszaknak meghozza örömét, megelégedését, újságát. Az emberi életkornak is megszerezhető. A gyermek, az ifjú, a férfi és agg kornak is. A szép, virágos életre kell készülni. Annak gyökérszálait ápolni. Azt nevelni. A megelégedés, a jó kedély virágait kell elültetni a családokban. A nemzet virágos kertjében. A szerénységét, a takarékosságét, az egymás iránt való szeretetét. így Magyarország nem csak hajdan volt virágos kert, de a jövőben is az lesz. A magyar leányoktól, a magyar asszonyoktól nagyon sok függ, hogy azzá legyen. Mester. Apróságok. Sokszor bebizonyosult, hogy egy szemernyi jő- zanész sokszor többet ér, mint — egy zsák tudomány. Most mutassa meg a magyar nép, hogy tisztában van ezzel a régi, ősi igazsággal, mikor olyan vezetők készülnek a falak megbontására, akiknél se tudomány, se józan ész — egyáltalán nem található. * * * Eddig úgy volt, hogy ha a pesti urak gyüttek a faluba, hát mindenki bízott benne, mert pesti és uj. Most már ott tart a magyar, hogy Pestről való portéka nem mindig megbízható. Ott történik a legtöbb hamisítás azonközben. Uj sem lesz már, mert volt már vásár. Hát okosodott a magyar. Az uj nem mindig jó. A jónak nem kell okvetlenül újnak lenni. * * * Megint földosztásról akarnak dikciózni a falvakban. Ha a holdból egy-egy földosztó gyűlés közepébe pottyanna le egy ember, bizony, hogy nevetve, kacagva mondaná: — Atyámfiái, még a holdban sincs — fökL osztás. Hát még itt a földön, ahol olyan sokan vagytok. * * * Táncsics, az jólelkü, derék, de ábrándos szabadsághős is akart minden magyarnak földet osztani. Legalább 20 holdat — egyenként. Jókai, a hires, koszorús magyar iró oda is mondotta neki: — Bolond ke’ Táncsics, hiszen az osztáskor, még ha a holdat is felmérnék, akkó se jutna minden embernek — főd. Kis Gereben. A május fa. Igaz ugyan, hogy most már kezd ez a régi szokás divatból kimenni, hanem még nem nagyon régen is, már hetekkel azelőtt kinézte a szemfüles fiatalság az erdőben, kertben vagy sokszor az utcán is azt a fiatal fát, melyet május elsejének éjszakáján lopva kivágott,— a mi ugyan köztünk legyen mondva, — csúnya egy dolog volt, mert bizony egy jó nagy gally is éppen úgy megtette volna a szolgálatot, sőt azt sem bánta aa az erdőkerülőtől néha egy kis
