Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-25 / 16. szám

i 128 MAGYAR FÖLDMIVELŐ nyolc ház és összes melléképületei, a bútorok, berendezé­sek javarésze estek áldozatul a tűznek, mely a késő esti órákban, mikor már minden elpus^tithatót elpusztított, szinte belefáradva a rombolásba, önmagától szűnt meg. A kárt tél millió koronára becsülik. — Szepesremete pusztulása. Szepesremete bánya­városban nagy tűz pusztított, mely az orkánszerü szélben gyorsan terjedt tova s egy óra múlva a városkának fele leégett. Több mint nyolcvan lakóház, számos melléképület és sok háziállat is pusztult el. Állítólag emberélet is áldo­zata lett a tűznek. A kár körülbelül kétszázezer korona. A megye alispánja sürgős jelentést tett a belügyminiszternek az égettek segítése érdekében. — A bő istenáldas. Nagy Tamásné Szabó Juliánná ibrányi asszonynak három gyereke egyszerre született s mind a három fiú. A bó áldással megáldott szegény föld- mives szülők keserves levelet Írtak Ferenc József király Őfelségéhez, elpanaszolva siralmas állapotukat, jelezvén levelükben hogy a Sándor, Miklós és Andor gyerek igen kifejlett egészséges pulyák, csupa jó anyag majdan kato­náknak. Fel is ment a levél Bécsbe, ahonnan vissza is küld­ték a kabinet irodából a szokott sablonos: »minden meg­jegyzés nélkül.« — Hármas nap az égen. Mint Nagybecskerekról jelentik, ritka égi tünemény volt minap reggel hét órakor látható a városban. A nap korongját gyűrű vette körül, amelyet nagyobb gyűrű metszett át olyképen, hogy egy­szerre három nap is látszott tisztán. Az égi tüneményt, amely egy egész óra hosszáig volt látható, a lakosság bámulta és ebből a babonás nép sok mindenfélét kombinál. — Gyilkos csók. A hullacsókolásnak már igen sokszor halálos vége lett, de úgy látszik, az emberek a fájdalom hevességében nem sokat gondolnak az egészség­tannal. Ilyen áldozata lett egy hulla megcsókolásának Schiller márk cipész fia, ifjabb Schiller Márk, aki Nagyka- nizsána 48. gyalogezredben szolgált. Múlt héten Budapestre ment, hogy 12 éves Irma nevű nővére temetésén résztvcgyen. A katona nagyon szerette az elhunyt leányt és a koporsóban fekvő kis halottat többször ajkán csókolta. Még aznap visszautazott ezredéhez, de már a vonaton az ajkán levő kiütéstől származó sebe borzasztóan égett. Az ezredorvos hullamérgezést állapított meg, melybe a szerencsétlen ka­tona belehalt. — Az amerikai idő járás. Newyorkból Írják, hogy ott valamint egész Amerikában a múlt héten egyszerre viharos idő váltotta fel a rekkenő hőséget. A külvárosokban számos helyen felfordultak a közúti kocsik, a házak hom­lokzatáról a vihar leverte, letépte a cégtáblákat, a sarkokon pedig, ahol a légáramlat a legerősebb volt, csak úgy gu­rultak az emberek össze-vissza. A vihar nagy tűzvészt is okozott, amelyben harminckét közúti vasúti kocsi a tűz martalékává lett. Egyik háznak a tetejéről egy érctárgy esett le, amely a villamos vezetékkel érintkezvén, rövid­zárlatot idézett elő. A kipattanó szikrák a közeli kocsi- műhelybe csaptak, ahol egy petróleumtartályt lángbabori- tottak. A petróleum felrobbant és az egész műhely leégett. — Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság április 4-én tartotta évi rendes közgyűlé­sét gróf Csekonics Endre elnöklésével. Az igazgatóság jelentését a társaság vezérigazgatója, Ormódy Vilmos főrendiházi tag ismertette. Az igazgatóság felolvasott jelentéséből, valamint az előterjesztett zár- és mérleg­számlákból kitűnik, hogy a lefolyt 1908-iki ötvenegye- dik üzletév eredményei voltak a társaság működése óta a legnagyobb s összesítésükben a legkedvezőbbek. Az évi 4,215.871 K 25 f tiszta nyereségből az igaz­gatóság 1,500,000 K összeget javasolt a részvényesek osztalékául kifizetni, tehát minden egyes egész rész­vényre 500 korona osztalék esik, mig a nyereség többi része az alapszabályszerü levonások után a társaság dúsgazdag tartalékainak és alapjainak még további erősítésére szolgál. A társaság biztossági alapjai össze­sítve már a múlt óv végével 186,926.344 K 63 f össze­get tettek ki. Az üzleti eredményekhez méltó volt ezúttal is a társaságnak a közcélok .iránt tanúsított hagyományos áldozatkészsége. A számos jótékony és hazafias célú adomány közül különösen szembetűnik, hogy a magyar társaság 10.000 lírát juttatott az olasz kormányhoz a szicíliai és calabriai földrengés által súj­tott szerencsétlenek javára. Ezúttal került első Ízben kiadásra a társaság különleges nagy adománya 500.000 K tőkeösszeggel tavaly megalkotott félszázados alapítványának kamatai. E 20.000 K összegű nagy adományt a kormányzó testület együttesen a közgyű­! lésen szintén felolvasott külön megokolással ez évben a magyarországi Vöröskereszt Egyesületnek javasolta j kiadni, az egyleti mozgó raktár, vagyis a mozgósítás ! esetére készletben tartandó fölszerelések céljaira. A társaság tisztviselőinek nyugdíjalapja 2,011.256 koro­nára, a „Lévay alap“, melynek kamatai elaggott vagy elszegényedett ügynökök segélyezésére fordittatnak, 200.000 koronára, az „Ormódy alap11, melynek ka­matai beteg alkalmazottak fürdői segélyére fordittat­nak, 100,000 koronára, az „Ezredéves alapítvány“, melynek kamatai társasági alkalmazottak és ügynökök gyermekei tanulmányainak segélyezésére fordittatnak 100.000 koronára, az „ormódi Ormódy Amélie alap“, melynek kamataiból társasági alkalmazottak leányai férjhezmenetelük alkalmából segélyeztetnek 51,737 ko­ronára és a „Tűzoltók segélyalapja, melynek kamatai­ból tűzvész alkalmával szerencsétlenné vált tűzoltók, illetve azok családjai segélyeztetnek, 72,894 koronára emelkedett. — A múlt évi jubileumi közgyűlésen a „Magyar országos tűzoltószövetség részére megszava­zott 5000 korona adomány, a szövetség kívánsága folytán, mint a társaság alapítványa tőkésittetett, melynek kamatjövedelmét, ösztöndíjak alakjában a tűzoltói ta'nfolyam érdemes hallgatói élvezik. — A közgyűlés az összes számadásokat s az igazgatóság, illetőleg az egész kormányzó testület valamennyi javas­latát köztetszéssel egyhangúlag elfogadta s az 1908-iki üzletévre vonatkozó felmentvényt minden irányban megadta. — Az osztalék a 33. számú szelvény elle­nében a szatmári főügynökségnél azonnal kifizettetik, a mely főügynökség egyszersmind kívánatra a részle­tes mérleg kimutatást is bárkinek szívesen megküldi. A tanítónő. A kis hatesztendős Margitka legelőször volt az isko­lában. Mikor hazajött, anyjának ez volt az első kérdése: — Nos leányom hogy tetszett a tanítónőd ? — Nagyon kedves néni; de nem hiszem, hogy sokat tud, mert folyton bennünket kérdez. A SZERKESZTŐSÉG TELEFONJA. ____ Fö ldbirtokos. Igen, a szatmári Kossuth-kerti htdeg- vizkura már javában folyik. Sokan élvezik és érzik kitűnő, acélozó, frissítő, fiatalositó erejét. Csak tessék bejárni! Üdv! — Falussy. Az Első Magy. Ált. Biztositó Társaságot feltétlenül ajánljuk. Mi újság rovatunkban megtalálja is­mertetését is. Megbízható, lovagias és lelkiismeretes társa­ság. Előfizető. Hát nem irtuk gyakran, hogy három csa­pástól mentsen meg minket az Isten : tfiztől, víztől, a ve­szett kutyától, — meg az alattomos, mézes-mázos, édeskés, de furfangos, mindig kétes célokban utazó — barátainktól. A legjobb minőségű háztartási és gazdasági cikkek, hamisítatlan Jó Italok a legkedvezőbb árakon a fogyasztási szövetkezetek utján szerezhetők meg. A melyik faluban fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, a mozgalom kezde­~ • ményezői forduljanak útbaigazításért a ... „H ANGYA“, a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetéhez, ■■■-— B U D .A. F E S T. ■ ■ Kötelékéhez ma már több mint 600 fogyasztási szövetkezet tartozik, a melyek mind jó eredménynyel működnek MORVA! JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, 8ZATMÁRON. L/

Next

/
Thumbnails
Contents