Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-03-15 / 10. szám
76 MAGYAR EÖLDMIVELŐ alig gondolhatja el. No hát nekünk, ami országunknak ilyen rossz, irgalmatlan szelleme az uzsora. Ennek is ezer és egy keze, karma van és velük oda nyúl, ahova emberi ész alig bir elgondolhatni. Hány féle uzsora van? Azt ma már alig lehet elszámlálni. Pénz, gabona, tehén, termés uzsorák ezek már olyan közönségesek, hogy ugyszólva belenőttünk. De hány van még ezenkívül, ami itt-ott üti fel tejét. Talán alig is ismerjük. El kellett hát érkeznie az idők teljének, mikor a tehetetlennek bizonyult uzsora törvényünket meg kell reperálni. Úgy szokták mondani: reformálni. Még pedig akkép, hogy abban az erkölcsi élet elvei érvényesüljenek. Hogy a gyengék valóban, ne csak papiroson, védelmet találhassanak. A Günther Anlal igazságügyi minisztertől ez ügyben benyújtott törvényjavaslat valóban reményt nyújt arra. hogy ez az erkölcsi alap, ez a védelem — megleszen. Ám lássunk egy-két pontot belőle. 1. Az uzsora büntetendő cselekvénv nem csak a kölcsönügyletek terén, hanem minden legtágasabb értelemben vett hitelezőnél. Üldözi a dologi uzsora minden nemét is, amenyiben azt tervszerűen követik el. 2. Az uzsorának minden neme hivatalból üldözendő. 3. Semmisnek tekint e törvény minden uzsorás jellegű szerződést, ha az a büntetendő cselekvény ismérveit nem is viseli magán. A polgári bírónak kötelességévé teszi, hogy az uzsorát hivatalból észlelje és semmis voltát hivatalból állapítsa meg. 4. A sértett fél magánjogi kártalanítását úgy anyagi jogi, mint eljárási intézkedésekkel hatékonyan biztosítja. Íme ezekből érthetjük meg ennek a törvénynek nagy jelentőségét. És megérthetjük abból is, hogy bizonyos oldalon, körben szörnyen jajongnak és kapálódznak ellene. OHazavágyó csángók. A bukovinai Hadikfal- váról való csángók küldöttsége felkereste a földmi- velésügy miniszterét, hogy segítse őket haza az idegenből Magyarországba. Magyar földet akarnak munkájukkal művelni, a kik odahaza is valameny- nyien birtokosok. Az árát is megtérítik, csak tul- nagyra ne szöktesse föl a spekuláció, mely e nagy vágyódást a magyar föld bírásáért kegyetlenül kihasználja s az eladó, a ki maga is rendesen nyakig adós, ne követelje pénzét mindjárt egy összegben. Czeglédy Endre kassai mérnök volt a nyolctagú küldöttség szószólója, a ki föltárta Mezőssy államtitkár előtt a csángók helyzetét és kívánságait. Abauj- Tornamegyében szeretnének letelepedni, a hol már szemeltek is ki maguknak való földeket. Abban a földmivelésügyi minisztériumban, a melynek régi telepítési politikájába a csángóknak ez a kérése annyira belevág, bizonyára meghallgatásra találnak. 1894 ben kért és kapott hat millió koronát az országgyűléstől telepítési célokra, a mely összeg kicsiny volt ugyan ahhoz a háromszáz millióhoz képest, a mit például a poroszok adtak német telepítésekre, el is fogyott már, de azért ha egyelőre kevesebb eszközzel is, a telepítési politika ugyanaz és folyik tovább. Mert hiszen itt minden garas gyümölcsöző befektetés. Nemcsak a föld a miénk, hanem minden érzésével a család is, mely verejtékkel termővé teszi. Mezőssy államtitkár nagyon szívesen fogadta a küldöttséget. Két közeget küld ki ügyük tanulmányozására a minisztériumból, hogy mindent megtehessen érdekükben. Azután a képviselőház elé terjesztették kérésüket, a hol Justh Gyula elnök helyett Barabás Béla fogadta őket. Este pedig Rákosi Jenőnél tisztelegtek és megkérték, hogy tegye ügyüket magáévá. VASÁRNAP DÉLUTÁN Tarka képek. — A »Magyar Földmivelő« tárcája. — Beszélnek egy emberről, aki valaha jobb módú volt, de barátai tönkretették a kezességgel. Vigasztalta magát és vigasztalta feleségét is, sokszor mondván: — Ne busulj anyjok, van annyi rokonom, akár csillag az egen. — De szegények! — Nem is a szegényektől várom én segítségemet, de a gazdagoktól, kik aránylag többen vannak, mint szegények. Aztán elindult vándorutjára, hogy felkeresse rokonait. Több hét múlva visszatért elég segedelemmel, és egy nagy tapasztalattal. Ezt igy fejezte ki feleségének: — Bizony anyjuk, a szegény jobban ismeri rokonait és bővebben segíti, mint a gazdag. A gazdag rokonoknál nincsenek szívtelenebb emberek a társadalomban. * * * Kopott, rongyos favágó nyit be a zálogházba. Arcán ül a szomjúság és büszkeség. Mert ő büszke ma a mesterségére. Mit? Ma már a favágó bére is felszökött, akár a fa ára. Csak nem alacsonyithatja le magát, hogy 6 koronán alul felvágjon egy öl fát. Inkább nem eszik. De inni? Azt muszáj! Pedig a szomjat nem oltja a büszkeség. Hát megy — a zálogházba. — Mit hozott kend, kérdi fürkészőleg — a zálogos. — Hát ezt ni, — mondja a favágó, vállán egyet rántva. A zálogos nem érti. — Mi az az »ezt?« — Ez la! Nem látja? — S vállán még egyet ránt s fejével megrántott válla felé bök. — Mit ad rá? — Mire? — türelmetlenkedik a zálogos. — Én nem látok semmit, amire adhatnék valamit. — Hát erre la! — szól dühösen a favágó s lekanyaritja válláról piszkos, foltos, lyukas ócska mandurját. A zálogos visszalöki a cundrát. — Nem lehet elfogadni. — No, ne izéljen már. Adjon rá vagy két pengőt. A zálogos méregbe jön. Kituszkolja a favágót s becsapja utána az ajtót.
