Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)

1908-03-08 / 9. szám

MAStTAR FÖLDMIVELŐ 71 nedvesség mint az, ami a kaktuszok húsos levelében van, de azért egészen jól megvannak. A legnagyobb pontot azon­ban a szomjúság eltűrésében az amerikai pusztaságokban honos, úgynevezett zacskós egerek érik el. Elnevezésüket szőrös pofazacskójuk után nyerték, amelyben egész napra való, táplálékukat magukkal szokták vinni. Ha megéhezik, egyszerűen benyúl a mancsával ebbe a zacskóba épp úgy, mint az ember kezével nyúl. Ez az egérfaj olyan vidéke­ken él, ahol olykor évekig sem eső nem esik, sem harmat nem hull. Bebizonyított való, hogy a zacskós egér, ha fog­ságba kerül, 3 évig is elvan viz nélkül és e hosszú idő alatt csakis szilárd táplálékkal él. Sőt még a friss növényekhez sem nyúl és az eléje tett vízhez hozzá sem szagol. És da­cára ennek valamennyi meghízott, ami bizonyítja azt, hogy a száraz, illetőleg szilárd táplálkozás, amit annyira ajánla­nak, az utóbbi időben a gyomorbetegeknek, az állati szer­vezetve is egészen jó hatással van. MI ÚJSÁG? A király asztalánál. Nagy sor az, mikor a király asztalához vendé­gül hívnak valakit. Nem minden halandónak jut ám ez a tisztesség osztályrészül. A faluban meg éppen megbámulják, megem­berelik azt a fehérhollót. Ujjal mutatnak reá: — A király asztalánál ebédelt. Mostanában, hogy a magyarok Bécsben tartóz­kodtak vagy egy teljes hónapon át — az országos bizottság, delegációnak tárgyalásai alkalmatosságá­ból — hát a delegátus uraknak többször jutott az a szerencse osztályrészül, hogy a király asztalánál ülhettek. Különösen a delegáció elnökének, Barabás Béla képviselőnek, honatyának. Az újságok le is írták az ebéd lefolyását és azt is, hogy mit beszélt a király őfelsége — például Barabás elnökkel. Mi érdemesnek tartjuk ezekből a beszélgeté­sekből egy kis kóstolót adni a következőkben: A király a beszélgetés során megkérdezte Barabástól, jól ismeri-e Bécset? — O igen, felség, most a delegációk alatt alapo­san megismertem. A tavalyi delegációs tárgyalások alatt a feleségemmel voltam itt, akkor sorra megnéztem Bécs ne­vezetességeit. Jártunk a kapucinuskriptában is. A király mélabusan jegyezte meg erre; — Ah, a kripta 1 Sokan vagyunk már benne. Egészen tele van ... Egyébként — folytatta az uralkodó — a bécsi kapucinusok szerzetesrendjében sok a magyar is. — Nem csak ott, felség ! — mondotta Barabás. — A mikor tavaly a feleségemmel a kriptában jártunk, sorra megnéztünk minden koporsót és minden fölirást. Persze ez sokáig tartott. A kripta őre nyomon követett minket min­denhova. Egyszerre csak észrevettem, hogy nagyon különös pillantásokat vet ránk. Gondoltam magamban, haragszik az őr, amiért olyan sokáig nézelődünk. Oda is szóltam a fele­ségemnek : — Menjünk már, mert dühös a német! Mire a kriptaőr magyarul a következő kurta kijelen­tést tette: — Sem nem dühös, sem nem német... A király jót nevetett a Barabás elbeszélésén. A kapucinus-kriptában történt látogatással kapcsolat­ban folyt le a király és Barabás közt a következő beszél­getés : — Hát mi kötötte le legjobban a figyelmét a kriptá­ban ? — kérdezte a király. — Az Albrecht királyi herceg koporsója — felelte Barabás. — Miért éppen az ? — Mert róla eszembe juto'tt a boldogult királyi her­cegnek egy ötvenes években tett látogatása Magyarországon. — Mi történt akkor? — érdeklődött az uralkodó. — Nem tudom, elmerjem-e mondani ? — szabadko­zott Barabás. — Csak mondja el! — biztatta a király. — Hát úgy történt, hogy látogatást tett egy tiszta magyar községben. A lakosság lelkesen fogadta és zajosan kiabálta: Vivát! Vivát! — A kir. hercegnek feltűnt ez és odafordult a kíséretében lévő megyei főispánhoz: — Nem magyarok ezek az emberek, hogy folyton vi- vátot kiáltanak ? — Dehogy nem magyarok — felelte a főispán — csakhogy éljent azért nem kiabálnak, mert ők az éljen után megszokták már utána ezt, hogy : Kossuth Lajos! A király mosolygott Barabás anekdotáján. Miután pe­dig a magyar nyelvről beszéltek, Barabás megjegyezte : — Felséges uram, odahaza a választóim közt járva, gyakran kérdezték már tőlem, hogy tud-e a király magya­rul ? Most aztán megfelelhetek nekik, hogy tud. Mire a király megjegyezte: — Most bizony nem tudok olyan jól, mint fiatalko­romban. Azóta sok uj szó került a magyar nyelvbe, aztán más a stilus is. Hanem a feleségem klasszikusan (tökélete­sen) beszélte a magyar nyelvet. — A király útiterve. Bécsből jelentik: A király májusban két hétre Budapestre megy, a hol ugyanekkor a delegációk fogják tartani üléseiket. A király valószínűleg Budapestről utazik Prágába és junius végén megy Ischlbe, a hol két hónapig marad s aztán újra Magyarországba megy a nagy hadgyakorlatra. — A bátorság1 jutalma. A király Kopac Ernő pénz­ügyőri vigyázónak egy emberéletnek saját élete veszede­lembe sodrásával véghez vitt megmentése alkalmával tanú­sított bátor magatartása elismeréséül az ezüst érdemke­resztet adományozta. — Csak tovább 1 A gazdakörök alakulásában, mint őrömmel tapasztaljuk, nem áll be szünetelés. A földmive- lésügyi miniszter legutóbb ismét három gazdakör alapsza­bályait hagyta jóvá. Ezek a hernádzsadányi gazdakör, a hartai gazdakör és a zaláni gazdakör. — Megjutalmazott munkások. Fiúméból jelentik : Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter négy érdemes mun­kásnak elismerő oklevelet és száz-száz korona pénzjutalmat adományozott. A kitüntetést vasárnap, 23.-án osztották ki a kereskedelmi és iparkamara dísztermében az elnök és szá­mos kamarai tag jelenlétében. A kilüntetettek Baziliszko Bódog dohánygyári, Dernjevich Katalin papírgyári mun- kásnó, továbbá Rak Antal órássegéd és Szmolján Mihály kötélgyári munkás. Valamennyi munkás példás hűséggel sok éven át szolgált. — Petőfi Sándor levele. A Nemzeti Muzeum minap megvette Nagy Ivánnak, az ismert nevű genealógusnak kéziratgyüjteményét. A sok érdekes Írás között van Petőfi Sándor egy eddig közzé nem tett levele, amelyet Tárkányi Bélához irt. A jellemzó hangú levél a következő : Eger, 1844 február második felében. Tisztelt barátom 1 (ha meg nem sértem e címmel.) Többször kerestem önt, de nem találhattam honn. Holnap reggel hét óra tájban eljövök. Igen örülni fogok önt megismerhetni, bár jöttömnek más indoka is van. Igen megszorultam (holnap bővebben elbeszélem), addig legyen ön szives nekem utravalót szerezni, melylyel Pestig elmehetek. Ne ütközzék meg e quasi parancsoló hangon, de bár nagy szükségben vagyok, nem koldulok. Holnap min­denről bővebben, addig Isten önnel. Petőfi Sándor. Ezt a levelet Petőfi 1844-ben Egerben a papnövelde portásánál irta egy beirt kis papírdarab tiszta oldalára azoknak a kispapoknak, kikből lesznek — a csuhások. — Életmentő dohánytárca. Dr. Kozma Endre szé- kelykereszturi közjegyzőt, amint este hazafelé ment, rovol- verlövés érte. A golyó ezüst dohánytárcáján megakadt, de azért oly erős ütést adott, hogy a közjegyző azonnal elesett. Első pillanatban merényletre gondoltak, de csakhamar ki­derült, hogy véletlenségből történt a dolog. Reszketve sie-

Next

/
Thumbnails
Contents