Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-03-01 / 8. szám
60 MAGYAR FÖLDMIVELÓ VASARNAP DÉLUTÁN Tekintetes Malári. Számadó juhász volt Malári a szentiványi pusztán. Legérdekesebb alakja azoknak a folyton pusztuló nótás juhászlegényeknek, kik a természet legszabadabb gyermekei voltak mindig a magyar délibábos rónákon. Malári Gyurkának a hetedik határban is ismerték a nevét. Nem csínyeiről, vagy betyárságáról volt hires, hanem csodás nótáiról. A szive, a lelke telve volt dallal, azokból a szomorú, sirvavigadó melódiákból, miket csak a magyar puszták szabad gyermeke csal ki furulyájából. Ha néha betért a szentiványi csárdába, három napig tartott a nóta. A Zsiga gazda meg a csap adta a bort, hiszen Malárinak nagy volt a becsülete. Fizetett. S Malári büszke is volt a neve becsületére. Kevés emberrel is állott szóba. Az egész világ nem érdekelte. Csak két név volt reá hatással. Ha hallotta, a torkán megakadt a szó s levegő után kapott. Az egyik név Szekeres Pistáé volt, a szomszéd puszta közönséges juhásza; a másik Zsóka, a szentiványi csárdás egyetlen, főkötő alá való leánya. Szekeres Pistát gyűlölte szive minden rejteké- ből, mert ő is, a közönséges, foltos subáju juhász rá mert nézni a Zsoltára ; Zsiga gazda lányát pedig talán már nem is szerette: imádat volt az, amivel Zsóka lépteit kisérte. De érzelmeiről nem mert szólni. Százszor is járt már a csárdában azzal a szándékkal, hogy Zsóka elé áll egyszer s elmond mindent, ami a szivén fekszik. Hanem valahányszor csak messziről is meghallotta Zsóka hangját, . reszketett s félt mint a gyermek. Kiitta aztán maradékborát, fejébe nyomta pörge kalapját s azzal az erős elhatározással, hogy legközelebb már csakugyan elmond mindent Zsókának — busán dudorászva a tanya felé vette útját. A ködfátyolból kibonlakozó hajnal már kint találta Gyurkát nyája után ballagva, de úgy, mintha felhőket vitt volna széles vállain. Itt-ott megállód. Lehajolt s vadvirágot szedett. Aztán beszélni kezdett a virágoknak. Azoknak mondott el mindent, mit Zsókának nem mert volna soha elmondani. Az arca vidám lett s mire a pacsirta csattogva szállt fel a levegőbe — Malári már dudo- rászni kezdett és énekelt versenyt a pacsirtával, — a virágról, a rózsáról, nagy, kibeszélhetetlen szerelméről, — melyről Zsóka azonban mit se tudott. A nyáj már messze járt a határban, a nap is feljött s Malári még mindig egy helyben állott. A szentiványi csárda felé fordulva, kötötte a virágcsokrot, mit vasárnapra Zsókának szánt. E pillanatban megszólal a háta mögött a bojtárgyerek. — A foltos Szekeres Pista azt mondta __ Mintha a talpára vágtak volna, úgy fordult meg Malári. — Mit mondott ? — Hogy két kerge birkánk átszaladt. — Süsse meg. Aztán kotródj. Ki kérdezte? A bojtár válla közé vette a fejét s csoszogott vissza, majd hátra szól: — De mást is mondott a foltos Pista. — Elhord az irhád’, gyerek, mig a bőrödben vagy, mert kirázlak belőle. Hát mit mondott, no?! — Azt mondta, hogy lagzi lesz. — Tán a nagyanyját veszi el a koldus! — Nem a’. A Zsókát. Holnap megy a kézfogóba. Ha nem nőttek volna Malári lábai a földbe, talán agyoncsapta volna azt a komisz gyereket, aki éppen a szive közepéig döfött a kegyetlen hírrel. Mozdulatlanul, megdermedten állott sokáig. Nem tudta, ébren van e, vagy álmodik. Csak azt érezte, hogy mindene, - még a körme alatt is fáj. Aztán egyszer csak megindult. De nem a nyája után, hanem a szentiványi csárda felé. Az ut közepéről azonban visszatért. A tanya felé vette útját. Közben a különböző gondolatok egész vihara tombolt agyvelőjén keresztül, Legjobban szeretett volna Szekeres Pistával találkozni. Egy csapással más világra küldte volna. A cudar. A vakmerő. Csak most érti, miért settenkedett any- nyit, mint a kuvasz, a szentiványi csárda körül. De mit akar a koldus? Ha van is valamije, — Malári Gyurkának egy báránybőr aranya van; ennyi még az uraságnak sincs tán! — Most már nem hallgatok többé, — mormogta magában, — aranyaimat a Zsóka lábai elé teszem s Zsóka az enyém lesz! Mély gondolataiban nem is vette észre a gazdatisztet, aki csodálkozva nézte, hogy Malári ilyen korán jön a nyáj nélkül. — No, mi az Gyurka? Baj van? Tán az arany zsákot nézi meg, nem vilte-e el valaki? Malári nem szólt semmit a gazdatiszt intézkedésére, ami megszokott dolog volt már a tanyán. Mert mindenki tudta, hogy valahol Malári igen sok aranyat rejteget. Bement s kizavarta a házból a bojtárgyereket a nyáj után, aztán magára zárta az ajtót. Nemsokára kijött s a subája alatt valamit rejtegetve, a pár órányira fekvő szentiványi csárda felé tartott. Amikor már senkit sem látott a láthatáron, megállód, subája alól kivett egy báránybőrt, mely telve volt aranyokkal; húsz lépést tett dél felé s aztán egy gödröt ásva a földbe, eltemette a kincset. Miután figyelmesen ismét körülnézett, folytatta útját. Nagy lett az öröm a csárdában — Malári láttára. Szombaton jön Malári, ez azt jelenti, hogy csak szerdán megy vissza. De Malári nagyon szomorú volt, ami mindenkinek feltűnt. A pajtában henyélő cigányok is elősompolyogtak, de amikor Malári feldúlt arcát látták, a hurokhoz tapadt az ujjok. A Malári »ur« nem nótázik máma... — No, melyikből hozzak, Malári fiam ? — szólt közvetlenséggel Zsiga gazda. — Egyikből se. — Csak nem akar kend páternek menni Fejérvárra ? Vagy valami baj történt ? — Még talán nem. De lehet. — Beszéljen már ! — Azért jöttem. De ez csak a kettőnk dolga.
