Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-02-23 / 7. szám
MA&YAR FÖLDMIVELŐ 53 Végre itt a lakodalom fénypontja: mennek a lányért; most fejtik ki a teljes pompát. A vőfélyek előre nyargalnak. A kocsik sorakoznak, gyönyörű fogatok a legszebb lovakkal. Elül a vőlegény, utána a násznagy a legszebb hintón, a melyen a menyasszony fog ülni. Néha ötven-hatvan kocsi is van a menetben, végül a trombitás banda harsog, magában a menetben szokott még duda, sőt tambura is lenni. Mikor elérnek a lányos házhoz: a vőfélyek, a vőlegény, a násznagy kocsijaikkal bemennek az udvarra kikérni a leányt, kit a tamburások elbúcsúzhatnak, a szülők, rokonok és a kis jengák nagy sirás rivás között a kocsihoz kisérnek. A statvelák becsipve ballagnak utána. A kum a menyasszonyt ölébe ülteti, a miben semmi illetlenséget nem látnak, mert ez ősi szokás. Az elinduláskor tele palackokat vagdosnak a vőlegény és menyasszony kocsijainak kerekeihez és szerencsének tartják, ha az üvegek izrül-porrá törnek. így fölszaporodva, diadalmasan bejárják a város főbb utcáit. A vőfélyek szilaj nyargalása, a trombita harsogása, tambura zümmögése, mormo- gása, régebben piszlolydurrogás is járult a mulatsághoz s mindez a menetet oly zajossá és mozgalmassá teszi, noha maga a násznép a legnagyobb komolysággal ül a kocsikon, hogy az ötvenes években a cseh beamterek egy ilyen alkalommal azt hitték, hogy fölkelés tört ki, s újra kiütött a forradalom. Még Bécsbe is táviratoztak utasításért. Később az ilyen nagyszabású felvonulást előre be kellett jelenteni. Mikor megérkeznek a legényes házhoz, a kapu tárva-nyitva áll, az após a kapuban várja a násznépet, a napa és a priják (sógorasszonyok), kólózva várják az udvaron. A násznagy behajtat az udvarra és eladásra kínálja a leányt, az ipa drágálja, ekkor kihajtat vele, ezalatt az anyós és a sógorasszonyok gyöngéd szavakkal hívják le a kocsiról a menyasz- szonyt. A ki- és behajtás háromszor ismétlődik ; végre az após megadja a kívánt árat, a mi különben a menyasszonyé lesz. Az após most leveszi, az anyós piros almát ad a kezébe, ebbe mindennemű pénz van szurkálva, jeléül, hogy az ifjú pár házából a pénz soha ki ne fogyjon. A menyasszonyárulás jelképezi, hogy az ősidőkben az apa fia számára vette a feleséget. A hires bunyevác nábob. Csvárkó rémséges fösvény volt. De azért mikor az unokái asszonyt hoztak a házhoz, mindig ezres bankón váltotta meg a menyasszonyt. Nyolc-kilenc órakor van a vacsora, a melyre többnyire hivatalos: a polgármester, az országos képviselő és a többi helybeli kiválóság. Az asztal telve szebbnél-szebb tortával, a melyeket a vendégek hoztak. A vőlegény és a menyasszony most már egymás mellett ülnek, egy terítéket kapnak, s egyik a másikat eteti. Másnap reggel az uj menyecskét egy prija templomba áldásra vezeti. Hazajövetelekor kezdődik a beretválás, a menyecske darab csutkát és törülközőt vesz a kezébe és az éjszakát átmulatott vendégeket szinleg megdörzsöli és megtörli arcukat, a miért pénzajándékot kap tőlük. Még nagyobb a pompa, ha élnek a nagy szülők, az öreg apa (dida) és az öreganya (májkó). Ezek mikor a násznép a menyasszonynyal megérkezik, szintén az udvaron fogadják őket. Az öreg apró pénzt szór a gyermekek közé, a mit azok iszonyú lármával fogadnak. Az öreg asszony pedig 2—3 pehelylyel tömött párnát hasit föl és a vendégek fejére szórja. Legtöbbet kapnak a részegen dühöngő sztatyelák, a kiknek nyakát és zsebeit teledugdossák pehelylyel. Az após a beretválkozás után kocsira teszi a menyecskét és guzlás (egy szál hegedű) szóval viszi a rokonokhoz bemutatni. A lakodalmat követő első vasárnap van a kárlátó. Ekkor a menyecske szülői és rokonai eljönnek és süteményt és egyéb ajándékot hoznak. Itt megint egy ideig mulatnak. A süteményhozás minden vasárnap ismétlődik, egész advent harmadik vasárnapjáig, vagyis matericáig. Ilyen jólétet ád, ennyi pompát teremt a mi áldott Magyarországunk, a dús bácskai föld. Mily mélységbe ereszkedhetne le a búvár? Á tenger színe alatt 50—55 méter mélységben már csak nagyon erós szervezetű búvár képes néhány percig dolgozni. Rendszerint 35 méteres mélység a búvármunka határa. Ezentúl már kockáztatott minden kísérlet. Az Alfonso XII. nevű gőzös 1885-ben a Kanári szigeteknél tiz láda arannyal elsüllyedt. Minden egyes láda tízezer fontot ért s a biztositó társulat három ügyes búvárt szerződtetett az ötven méteres mélységben fekvő ládák kiemelésére. A három közül egy az életével fizette meg meg a merész válalkozást, de a harmadiknak mégis sikerült a tiz láda közül kilencet felszínre hozni. A Catterhun gőzös 1896-ban tízezer font aranynyal sülyedt el. Nem kevesebb, mint negyvenkilenc méter mélyen dolgoztak a búvárok három hónapon át s meg is mentették az arany háromnegyedrészét. Hill és Greenvood kísérletei igazolták, hogy a búvárt nem a nagy viznyomás, hanem a szénsavmérgezés akadályozza a mélységben. Ez ugyanis tüdógyuladást okoz. Kísérleteik szerint hetven méter volna a végső határ, ameddig a búvár leereszked- hetik, feltéve, hogy a legtökéletesebb légzőkészülék áll a rendelkezésére. ismeretektAra. Az időmérés hajdan és most. A naptári napot még a középkorban is, nem éjféltől éjfélig, hanem naplementétől naplementéig számították. Csak a rómaiak kezdték megkülönböztetni a nappali időt. A napnak egyes óráit Harun al Rasid különböztette meg egymástól, s Nagy Károly császárnak olyan órát ajándékozott, mely állítólag egy órányi időt is jelzett. A legrégibb óra a nap-óra volt, azonban jelzése csak addig tartott, a meddig a nap sugarai érték. Később homok és vízórát szerkesztettek. A vízióra igen drága volt, s igy a homokóra sokkal jobban elterjedt. A homokóra, mint ismeretes, kettős üvegből állott, s a homok az egyikből a másikba folyt le, még pedig vagy egy, vagy három óra alatt. A homok lefolyását a tornyokban naponkint háromszor, reggel hat órakor, déli tizenkét órakor és esti hat órakor haraugozással jelezték. Néhol a délutáni négy órát is jelezték. A toronyban egy szerzetes figyelt a homokórára, és a homok lefolyása után az órát megfordította, hogy a homok a másik üres részbe ömöljék.