Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-12-20 / 50. szám
401 MAGYAR FÖLDMIVELÓ — Mára kertekben van a Jézuska, ugy-e mama? — kérdezte a kis Pista. — Az udvaron, szólott Mariska. — Pali, aki a legnagyobb volt, az udvaron leste a csillagot, mert azt hallotta egy bácsitól, hogy akkor jön meg a Jézuska. — Feljött a csillag. — rohant majd betörve az ajtót — mindjárt itt lesz a Jézuska. Istenem, mennyi kimondhatatlan öröm tanyája ez estén még az ily szegény emberek gyermekeinek szive is. Pedig bizony édes kevés az, amit ez a szegény asszony a Jézuskától kaphatott. Úgy szólván szájuktól vonta el, megkoplalták, hogy ez estére- örülhessenek. Egy kis mézeskalács, egy-egy narancs, egy olcsó bábu, egy pár füge Hja, ebben áll karácsony est magasztossága! Ahhoz, hogy ma a gyermeki szív valódi örömet érezhessen, nem szükséges sem csillogó kincs, sem gazdagság. A karácsonyfa oly titkos növény, melyre ha a legszegényebb ember is reá teszi a maga csekély ajándékát: tiszta örömöt, határtalan boldogságot fakaszt, mert egy láthatatlan kéz mozdítja meg és teszi erre képessé a sziveket! Ilyen tiszta öröm, ilyen határtalan boldogság színhelye volt e pillanatban Pereczes Ádám szegény kis háza. A kis karácsonyfa ott állott titokban az oldalszobában, csak arra vártak, hogy az apa is haza jöjjön, <5 is részese legyen ennek a szelíd örömnek. Jó öreg este volt már. mikor haza jött! Bár inkább ne jött volna! Arca olyan volt, mint egy fúriáé, szemei dühtől villogtak, hogy borzalmas volt reá nézni. A gyermekek maghuzták magukat egy szegletben és remegve néztek a bőszült atyára. — Nincs Isten! — orditá — s reszkető markába csömöszölt reskontót felesége felé dobta. — Mi lelt Ádám ? — szólott Sári nagy lélek- nyugalommal, — igy még soha sem láttalak. — Hallgass — kiáltott ismét. A te Isteneddel együtt hallgass! Sári sírva fakadt, megfogta gyermekeinek kezét, oda ment a felbőszült apához s igy esengett: — Nézd ezeket az ártatlan gyermekeket, kik órákig vártak reád, hogy tanúja légy te is annak az örömnek, amit ma minden családban éreznek! — Jobb volna, ha koporsóban látnám őket, válaszolt rettenetes szavakkal Ádám. — Haljatok meg! — folytatta tovább s a kis Pistát félre lökte utjából. — Ne szól igy — sikoltott Sári s kezébe rejté könytől ázott arcát, hogy ne lássák gyermekei szenvedését. Pereczes vette kalapját s az ajtó felé indult — Ne menj ma este sehova Ádám — esengett a jó asszony — maradj gyermekeid között. Ádám se halott, se látott. Ment, ki tudja hová, ki tudja miért? Sárinak nagy lélekjelenlétre volt szüksége. A nő, kinek hite van, hőssé lesz a legnagyobb veszedelemben is. Sári valóban az volt. Egy arc mozdulattal nem árulta el benső tusakodását, égő fájdalmát. Kinyitotta az oldalszobát, meggyujtotta a kis mécseseket, bevitte gyermekeit s pillanatra élvezte örömeiket. S a szegény gyermekek ajkán megcsendült a szép karácsonyi ének : Menyből az angyal, lejött hozzátok pásztorok, Hogy Betlehembe, sietve menjünk pásztorok! . . . És a magas egen reszketve ragyogtak a csillagok . . . hirdetve, hogy van Isten, kinek fia a világot megváltotta és békét hozott a földre. * * * Vájjon mi volt oka hát Pereczes Ádám akkora felháborodásának, hogy ilyen káromló szavak estek el ajkairól? Hogy ilyen embertelenül bánt ártatlan családjával ? Említettük már, hogy a karácsony estét nagyon várta. Szentül hitte, hogy a december 24-én kiírandó lutri számok nem lehetnek mások, mint a mit az ő reskontója mutat. Vannak ilyen emberek a világon. Pereczes nem egyedül áll e földön az ilyen balga vélekedéssel. Egy álom, egy vén boszorkány jóslása, egy a fejbe vett és ott megcsontosodolt vélekedés, ábránd, remény sokszor megzavarja a legjózanabb ember eszét is. Pereczessel nem hitette volna el senki a világon, hogy karácsony estéjére is szegény ember marad. Azt nem hitette volna el vele senki, hogy karácsony estére előléptetik, de azt hitte, hogy gazdag ember lesz. Délután öt órakor szokták volt a trafik nagy fekete táblájára kiírni, hogy melyik számokat húzták ki A mint ebédjét lenyelte, ott termett a trafik előtt és türelmetlenül várta, mikor üti már az ötöt. A trafik előtt egy falusi ember fenyő ágakat árult. Hozzá ment és igy szólott. — Egy pár perc múlva akár egy erdőt vehetek. A szegény ember sohse tudta, mit jelentsen ez a beszéd. Majd egy kirakat előtt állott meg. Bement a kereskedésbe is, körülnézett, hogy tájékozni tudja magát annak idejére. Háromnegyed ötött mutatott a torony óra. Pereczes Ádám reszketett, mint a nyárfa levél. Szive sebesen vert, ajka önkéntelenül mozgott. — Öt óra — szólott magához hangosan. E pillanatban a trafikos kijött s krétával e számokat irta a fekete táblára: 9, 17, 36, 42, 86. Ádám halálsápadt lett, remegő kezében tartotta a reskontót. Nézte, nézte ... de hiába! Akár hogy nézte, az csak azt mulatta, hogy az ő számai: 19, 49, 59, 69, 79. — Csalás, bitangság — kiáltott, hogy a körül- állók valóban megütődtek magaviselkedésében. Aztán berontott a trafikba és ott is kiáltotta: — Csalás történt, majd megmutatom én, hogy mi történt. A trafikos nagyot nézett s ha Pereczes uram tovább nem áll, bizonyosan eldekorálta volna. Ilyen állapotbau került haza Pereczes Ádám a szent estére. Csodálkozunk e rajta, ha a lefestett módon viselte magát.
