Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)

1908-12-20 / 50. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ 397 Tiz év alatt — száz millió... Tíz esztendő egy nemzet életében, lát­szólag egy perc, egy pillantás. De miként egyes ember egyetlen tettével, egyetlen per­cen át, egyetlen kézmozdulatával, szeme pil­lantásával a maga számára jövőt teremt vagy ront, múltat tesz tönkre és jövendőt, úgy van az a nemzetek életében is. Még ugyab- bul. Különösen e folyton dagályban levő korban. E hullámzatos társadalmi, nemzeti és nemzetközi küzdelemben. Mit lehettünk volna mi a magyar birtok politikát illetőleg, ha csak tiz esztendővel ennek előtte — megtaláljuk — a helyes tör­vényt. Bizony, mert a kötelességet megta­lálni sokszor nagyobb bölcsesség, mint telje­síteni. Ha tiz esztendőnek előtte a magyar nemzetnek éles, hatékony érzéke volt volna arra, hogy mi a kötelessége a magyar föld­del szemben. Egyesek prófétai lélekkel hirdették, kis körben cselekedtek, agitáltak. Kértek, könyö­rögtek. Szemükben fájó és reménykedő könnyel merengtek el a magyar föld jövő sorsán . . . Ám a nemzet egésze, a nemzet nagy tömegében még a vezetést kezükben tartók sem ismerték fel ... a magyar nép­pel való egyedüli helyes . . . kötelességet . . . Túl vagyunk rajta. Eljön, elhozza az Isten a most ránk következő tiz esztendőt. A magyar kormányzat ugyanis száz­millió koronát akar fordítani, felhasználni a magyar birtokpolitika céljaira. És hogy ezt komolyan akarja, jele, mert ez összegnek egy része a Darányitól gyakor­latilag kipróbált telepitési akció, tevékenység céljaira fog szolgálni. Az összeg, mely itt jelezve van, első pillanatra nagy összegnek látszik. De mily kicsivé törpül, ha bele tekintünk az óriási eél keretébe, benső szervezetébe és elénk meredező prospektivájába. Ha szét boncoljuk a jelenségeket, a szükségleteket, az arányo­kat, ahol tennünk és áldoznunk kell. Ha is­merjük a pazarlásig menő áldozatokat, miket csak például a porosz kiad . . . birtokpolitika dinen. Ám a nemzetet nem szabad összerop- pantani, mikor éppen gerincet, kiegyenese­dést akarnak elérni. Ez összeget jól felhasználva, okosan, bölcsen elosztva . . . nagy mérhetlen változást teremthet nemzetünk kebelében. És mikor ez összeg jó és okos felhasz­nálását kimondottuk, mikor már jeleztük, hogy ez összeg egy része telepitési célokra szolgál majd ... a kérdés a maga eszméjé­ben, egészében szökik elénk. Az egésznek szétbontott részei pedig a következők: 1. A már megejtett telepitési akció, te­vékenység, leszámítva egy csekélyke foltot — sikerült. Számos, uj község hirdeti, hogy a magyar földmivelő néppel megtölthetők. Hogy a nagy birtokokból, de nagyon mód­jával és okosan, sok uj kis gazdaságot lehet szervezni. És e szervezéssel sok családot lehet a vagyoni, erkölcsi és polgári függet­lenség javaihoz juttatni. Olyanokat, akik e telepítés nélkül e javakhoz soha sem jutot­tak volna. Erősen hangsúlyozzuk, hogy a nagy bir­tokokat okosan és módjával kell felhasz­nálni e célra. Mert e nemzetnek, ez ország­nak és e népnek is a nagy birtokokra szük­ségük van. Azokat ok nélkül, a viszonyok, kötelességek, a helyzetnek nagyon is meg­gondolandó mérlegelése nélkül megingatni — nagy nemzeti veszedelem lenne. (Erről bő­vebben írunk majd.) 2. A telepítés kérdésével egyszerre tűnik fel két más kérdés. Hogy t. i. annak a száz milliónak arányos része szolgáljon a föld­mivelő nép földéhségének, jogos és indokolt földvásárló igyekezetével — bölcs támoga­tására. 3. Ennek következménye, hogy a par­cellázás, a magyar földnek e nagy, gyakor­lati kérdése úgy oldassák meg, hogy a két előző célba beolvadva... a főcélt — a helyes és eredményes birtok politikát diadalra segítse. Mindezekről más alkalommal. Karácsonyi párbeszéd. — Te azt mondod, hogy olyan igazságod van, mint kétszer kettő, hogy négy. De mondd meg ne­kem, hogy nem tagadják-e le a te igazságodat? — De igen! — És azért, mert letagadják, nincs igazságod? — Már hogy ne volna? — No ládd-e, sokan tagadják, hogy a Meg­váltó született. — Igen! — Hát azért, mert letagadják, nem marad az igazság ? — Bizony, hogy annak kell, hogy maradjon.

Next

/
Thumbnails
Contents