Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-12-13 / 49. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÓ 387 Gazdaköri élet. Azon nemes munkában, melyet társadalmunk a magyar nép talpraállitása érdekében végez: kétségtelenül nagy szerepet játszik a gazdakör. A gazdakörök vannak hivatva arra, hogy a kis embereket szétválasztó űrt áthidalják. Összekössék újra azon szálakat, melyeket ez az önző, szabadelvű korszak kíméletlen, kegyetlen kézzel szétszakított, elvagdosott. A gazdakörök vannak hivatva igenis arra, hogy lerombolják azt a vad elvet, életrendszert, melynek jelszava : — Aki bírja, az marja! ... — Aki eszét és öklét tudja használni, azé azélel— Ha embertársad testén is kell keresztül menned, menj, ha a te érdekedről van szó. Igenis, ez az életkedv, ez az életrendszer választotta el a magyart a magyartól. Ez okozta, hogy Magyarországon nem szeretik egymást az emberek, hanem gyűlölik, keserítik. Hogy nem a saját munkásságából óhajtanak, sőt törekszenek az emberek boldogulni, de mindig a más zsebére, mindig a más vagyonára kacsingatnak. A gazdakörök előkészítik a polgárokat arra, hogy a szövetkezetek tág mezején megértsék és kövessék azt a nagy elvet: Egy mindenkiért és mindenki egyért! Mert ezt nem érti ám minden emberfia. Nem értette és nem érti például Kelemen Samu, szatmári képviselő sem, aki nagy mérgeskedéssel támadt neki a napokban a szövetkezeteknek. Aki a szövetkezetekben csak a kalmár részt és célzatokat látja, keresi és boncolgatja. Pedig szóvirágos beszédének oly nemes tartalmat adhatott volna, ha ő kereste volna azon magasabb célzatokat is, mik a szövetkezeti eszméhez fűzve vannak. De hát ma nem szokás érzelmi dolgokkal, erkölcsi tartalommal foglalkozni. Ma még csak azt boncolgatjuk, azt keressük: mi a haszon, mi a percent ? Azt is mondotta a képviselő ur, hogy a szövetkezetek magasabb műveltségű országokba válnak be. Es nem veszi észre, mert a szövetkezeteket, csak madártávlatból ismeri és csak a szatócsok információja után indul, hogy a szövetkezetbe a kullur erő rejlik, hogy a szövetkezetek éppen arra valók, hogy saját kebelükben önmaguknak művelt elemeket neveljenek. A gazdaköröknek — éppen az ilyen iránya felszólalások, mint a szatmári képviselőé — adjon lökést, energiát arra, hogy valósággal a művelődés iskoláivá legyenek. Nem elég tehát ott a gazdakörökben csak összejönni. Még az újságolvasás sem elég. Tanulni kell olt! Legyenek azok a gazdakörök a felnőttek iskolái. Készítsék tagjaikat a Való életre s lássák el készséggel mind arra, amiből a kuliura, a művelődés alakul. Hogy ne történhessék meg például olyag csúfság, mely szerint egy község kupaktanácsa el nem fogadja az ingyenes népkönyvtárt. Itt az ideje, a tizenkettedik óra, hogy a magyar nép ébredjen, éljen öntudatosan és ne csak akarjon, de tudjon józan, okos magyar embernek lenni. TÉLI ESTÉK. Vércse Zsuzsi. Nem hiszem, hogy akadt száz ember X. városában, a ki Vércse Zsuzsit ne ismerte volna. Már külső alakja is olyan vala, hogy a ki egyszer életében meglátta — soha többé el nem felejthette. Magas szikár termette, hosszú sovány ráncos arca, villogó macska szemei, kicsucsorodó ajkai elég okot szolgáltatnak arra, hogy érdekességet tudjon maga iránt költeni. De az általános ismeretséget, vagy nevezzük népszerűségnek, nem ezek a tulajdonok szerezték meg. Vércse Zsuzsi három férjét siratván ki a temetőbe, joggal követelhette magának azt a tisztes özvegyi állapotot, midőn az asszony lemond a világ minden öröméről és csendes áhítatba merülve járja azt a rövid utat, mely a temetőbe vezet. Vércse Zsuzsi ilyen magábaszált özvegységet élt. Volt-e oka vezekedni leáldozott napjaiért vagy nem, annak megítélését bízzuk azokra, kik pletykából élnek. Mi csak azt láttuk, hogy Zsuzsi néni — öregségére igen vallásos lett. Hosszú nagyszemü olvasója ott csüngött derekáról; kapcsos, nagy imakönyve sohasem hiányzott kezéből. Járta a templomot hajnaltól napestig, proczeszió, temetés, virrasztó nála nélkül meg nem történhetett. Valamennyi szent társulat volt, mindegyikben vezérszerepet vitt; hetenkint végig járta a sort, megnézte hol bőjtölnek, hol imádkoznak, hol fekszik beteg, hol készül lakodalom. Ennyi szép tulajdonság azt hiszem indokolni fogja, miért ismerte az egész város Vércse Zsuzsát Hej, volt is szegénynek irigye elegendő! Az egyik azt mondta szent asszony. A másik ráfogta, hogy olyan mint egy apácza. A harmadik negyedik, ötödik ...........a jó ég tu dja csak, mi minden becsületes címmel tisztelték szegény Verese Zsuzsát. Tele is volt szive keserűséggel a világ e hálátlansága miatt. Mikor bejuthatott a plébániára, az öreg tisztelendő ur előtt nem egyszer fájó könyek közt beszélte el, mennyi mindent kell neki elszenvednie csak azért, mert ő szereti vallását. Az öreg pap ilyenkor jó tanácsokkal látta el a panaszkodót; szenvedés nélkül— mondá— nincs érdem, a legszebb jutalmat azokért a cselekedetekért várhatjuk, melyek keserves könyeinkbe kerültek. — Hiszen nem is azért mondom én jó lelkiatyám, hogy felpanaszoljam, hanem hát mikor látom, milyen gonoszok ma az emberek. — Tudja tisztelendő atyám — folytatja tovább hévvel Zsuzsa néni — hogy Csontoséknál sohse imádkoznak. Meg aztán. No nem fáj fejem ne szólj szám . . . s erre a szavakra következett egy hosszú nyelvelés, melynek fulánkjából bőven kijutott a legtisztességesebb családok részére is. A tisztelendő ur ilyenkor hallgatott, ü jól ismerte, kivel van dolga. Tudja hogy itt a legélesebben kirívó vallásosság csak puszta külsőség, hogy benn a szívben hiányzik az a melegség, az az isteni kegyelem, mely a külsővel egyesülve oly magasztos, oly szép harmóniát képez. A valódi vallásos ember képét mutatja.
