Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-12-06 / 48. szám
382 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Tas községe fekete folt marad a szociálista hódítás mappáján, mert az ingyen osztogatott brosúrákból és kiáltványokból szintén nem kér magának. — Korányi Frigyes báró. A király tolcsvai Korányi Frigyes dr. főrendiházi tag, egyetemi tanárnak, valamint törvényes utódainak állandó nyugalomba vonulása alkalmából, az orvosképzés és a közegészség terén szerzett érdemei elismeréséül, a magyar bárói méltóságot adományozta. Az erről szóló királyi kéziratot a hivatalos lap vasárnapi száma közli. — Elgázolt emberek. Komáromból jelentik : A felsß- gallai vasútállomás közelében egy kanyarulatnál a minap este arra haladó gyorsvonat két munkást, kik a sötétben nem látták a közelgő vonatot, elgázolt és darabokra tépett, egy harmadik munkást pedig oly szerencsétlenül ütött el, hogy mindkét lábát amputálni kell. — Szárasság, vízhiány a Szepességben. Késmárkról jelentik: Hosszabb idő óta itt nem esik hó és eső és ennek következménye máris érezhető, mert a szárazság miatt a kutak vizei kiapadtak. Iglón már kapitányi intézkedés is történt a viz kímélése céljából és csak a legszükségesebb célokra szabad a vízvezetéki vizet használni. Hasonló intézkedés vált szükségessé Késmárkon. — Borkezelési tanítás kisbirtokosok és vincelléreknek. A borkezelési ismeretek terjesztésére február 1-től 15-ig időleges borkezelési kurzust tartanak Budafokon az állami pincemesteri iskolában Darányi földmivelésügyi miniszter rendeletére. A tanítás ingyenes. A hallgatók ellátásukról maguk gondoskodnak. Összesen 20 hallgatót vesznek fel, de ha többen jelentkeznének, akkora kurzust több ízben megismétlik. A pályázóknak, kisbirtokosoknak vagy vincelléreknek kell lenni. A folyamodványban, melyet az iskolaigazgatóságához terjesztenek, igazolni kell az illető életkorát, foglalkozását és irni-olvasni tudást. A pályázatokat december 24-ig kell benyújtani. — A sorozás eredménye. A hadügyminisztériumban a minap állították össze az idén Magyarországon sorozott ujancok jegyzékét. A közelmúlt rossz eredménye után az 1908-iki év meglepően jó, rendkívül sok a szolgálatra alkalmas. Ily módon az idén betöltötték a közös hadseregen kívül a honvédség létszámát is és pótolhatták a múlt évi hátralékot is. A csapathoz csak tökéletesen egészséges, katonai szolgálatra föltétlenül alkalmas ujancot hívtak be s ily módon elérték, hogy a bevonult ujancokból alig egy-kettót kellett felülvizsgálás utján hazaküldeni. A jó eredményt nagyrészben arra vezetik vissza, hogy számos állítási szökevény a királyi kegyelmet fölhasználva visszatért és önként jelentkezeti sorozásra. — Játék a fegyverrel. Lachs Dezső tizennégy éves és Lachs Imre nyolc éves iskolásfiuk vasárnap délelőtt szüleiknek Rózsa-utca 37 szám alatt levő lakásán Budapesten forgópisztolylyal játszottak. Babrálgatás közben a fegyver elsült s a golyó Imre mellébe fúródott. A gyermeket súlyos sérülésével a Rókus-kórházba szállították. A rendőrség megindította a vizsgálatot, kit terhel a balesetért a felelősség. Mindenek előtt azokat a lelkiismeretlen szülőket, akik fegyvert hagynak künn, hogy a gyermekek vele játszhassanak. — A gazdasági cseléd szerződése és bérlevele cim alatt dr. Szabó Tamás tollából egy gyakorlati szempontból igen értékes és hasznos tanulmány jelent meg. Az uj cselédtörvény életbe lépte óta minden cseléd változáskor felmerült az a kérdés, hogy mit kell a cselédszerzódésbe vagy a bérlevélbe belefoglalni ? A most megjelent tanulmány szerzője megmagyarázza, hogy mi mindent fölösleges szerződésbe vagy a bérlevélbe belevenni azért, mert a törvény úgy is kötelező szabályokat állít fel s viszont mi mindent nem szabad felvenni a szerződésbe vagy a bérlevélbe, azért, mert a törvénnyel ellenkező megállapodások érvénytelenek. E kérdések fejtegetésével a szerző az egész tanulmány ösz- szefoglalásaképen egy szerződési és egy bérlevélmintát közól. A gyakorlati szempontból igen értékes munka a Franklin Társulatnál (Egyetem-utca 4.) kapható. Ara 30 fillér. — Kasszafurók egy takarékpénztárban. Somogy- marcaliban betörtek a takarékpénztár épületébe, megfúrták az egyik Wertheim-szekrényt s 2159 korona készpénzt elloptak, 800.000 korona értékű váltót és értékpapírt a tolvajok érintetlenül hagytak. Egy másik Wertheim-szekrény is ugyanabban a szobában volt elhelyezve. Ennek a fúrását már nem tudták teljesen elvégezni, mert a házőrző kutya elzavarta őket. Ebben a Wertheim-szekrényben 150.000 K készpénz volt. A vizsgálat megállapította, hogy a kassza- fúrás oly szakértelemmel történt, aminő munkát csakis nemzetközi betörők szoktak végezni. — Kártyázásból — gyújtogatás. Ez év augusztus 25-én Pilis községben együtt kártyázott Sárán Mihály föld- mives Misányi Mihálylyál a korcsma asztalán. A kártya fölött összeszólalkoztak, majd később bírókra is keltek, úgy hogy a csendőröknek kellett a verekedőket elválasztaniok. Misányi hazament és nyugovóra tért. Sárán azonban nem tudott beletörődni a történtekbe és bosszút forralva, égő szivarját rádobta Misányi zsupfedeles házára. A szalmatető csakhamar lángra gyűlt és leégett. A csendőrök nyomban elfogták a gyujtogatót, aki a monori járásbíróság előtt beismerte bűntettét. A mai esküdszéki főtárgyaláson azonban, amelyen dr. Gaál ügyész gyújtogatás bűntettével vádolta Sáránt, a vádlott már tagadta a terhére rótt bűncselekményt. A sértett, ennek a felesége és számos tanú terhelőleg vallott ellene. Az esküdtek bűnösnek mondták ki a vádlottat a gynjtogatás bűntettében, mire a törvényszék három évi fegyházra Ítélte a gyujtogatót. — Borbélysegéd mint dotektivfönök. Veszedelmes szélhámos került a rendőrség kezére Sátoraljaújhelyen. Minap megjelent az ottani állomáson egy uriasan öltözött fiatalember. — Krecsányi detektivfőnök titkosrendór vagyok — mondta s átadott a táviróhivatalnoknak egy sürgős táviratot. Olyan követelőén lépett föl, hogy viselkedése gyanút keltett. Guttmann helyettes állomásfőnök kijelentette neki, hogy ő ismeri Krecsányit s ezért csalónak tartja. Az ismeretlen ember erre arcképes igazolványokat mutatott, a melyekre Ludvig Gyula államvasuti elnökigazgató (és Boda Dezső budapesti főkapitány névaláírása van ráhamisitva. időközben odaérkezett egy rendőrtisztviseló, a ki letartóztatta a gyanús idegent. A rendőrségen csakhamar kiderült, hogy az illető Pecsár Géza többszőr büntetett borbélysegéd. Találtak nála egy hamisított belügyminiszteri rendeletett, a mely megbízza, hogy Eperjesen igénybe vehesse egy titkos ügyben a csendórségi karhatalmot. ügy látszik, ott valami köpeniki hőstettet akart végrehajtani. — A derecskéi zugbankárok. Biharmegyei Derecske községben Schönfeld testvérek fűszer- és terménykereskedők nemcsak árut hiteleztek a község népének, de szívesen adtak apró kölcsönöket is. Amikor a kontó fölszaporodott, rendesen kitöltetlen váltót Írattak alá az adósokkal. Ezeket a váltókat azután egyenkint 150 koronára kitöltve az Alföldi Takarékpénztárnál és a Debreczeni Hitelbanknál értékesítették. Amikor a bűnös manipuláció kiderült, a két testvért, Schönfeld Albertet és Schönfeld Éliást letartóztatták. A főtárgyaláson azzal védekeztek, hogy tudomásuk szerint csak az követ el váltóhamisítást, aki a váltóra idegen nevet ir s hogy rendes vevőinek utólagos jóváhagyása reményében töltötték ki a váltókat nagyobb összegre. A debreceni törvényszék Schönfeld Albertet tiz rendbeli ma- gánokirathamisitás miatt másfél évi börtönre, Schönfeld Éliást pedig tizenegy rendbeli váltóhamistásért egy esztendei börtönre Ítélte. A királyi tábla az elsőrendű vádlott büntetését egy évi és három hónapi börtönre szállította le, egyebekben jóváhagyta a törvényszék Ítéletét. A Kúria Pongrácz Jenő elnöklésével, Weisz Károly biró előadása után ma elutasította a vádlottak semmiségi panaszát. — Cyujtogatók egy városban. Besztercebányán a Hoffmann és Pickler-féle füszergyár csütörtökön este ki- gyuladt és a gépház valamint maga a telep is a láng martaléka lett. A kár meghaladja a harmincezer koronát, ötven munkás kereset nélkül maradt, mivel a telep fölépítéséhez a legjobb esetben is csak a jövő tavasszal foghatnak hozzá. A tüzet valószínűleg gyújtogatás idézte elő, mert november hónapban ez már a hatodik tűzeset, ami izgalomban tartja a város lakóit. Mielőtt a városi színház leégett volna, néhány nappal előbb komoly veszedelem fenyegette a Wünsch-féle gyártelepet, ahol még idejekorán észrevették és hamarosan eloltották a tüzet; majd a város kellős közepén, a Löwy és Steiner-féle szesz- és likörgyárban ke-