Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-02-16 / 6. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÓ 45 És mikoron éppen gondolatai után oda tenné a pontot, arra kerül a fiatal, uj pap. Szinte dobogni kezdett becsületes öreg szive, hogy hát voltakép’ mi leszen most? Talán éppen a kérdőjel hiányzott még, mikor a fiatal pap előtte állt. Mélyen leemeli kalapját. Magyaros, régi módon köszönti, hogy hát nem aászógája, hanem hogy — Adjon a jó Isten minden jót! Kividül az öreg arca erre a szóbeszédre, mint télnek képe olykor tavífszos verőre. — Adjon a jó Isten és hozta is az Isten öcsém uramat mihozzánk, miközibünk. Minek a szóbeszéd ott és arra, hol ilyen az »adjon és fogadj Isten«, miről és mikép folyt a beszéd áradatja. Elég az hozzá, hogy a vén hárs alatt ott ülnek gyakorta. A tél és tavasz; az öreg tiszle- letes és a fiatal plébános. A nép pedig oly édes-szivest nézi, hogy ott ülnek. Földarányositás óta, alig láttak ilyet. Pedig látni-nézni, bizony olyan jól esik a magyarnak. * * * Egyszer aztán, nem is olyan régen... úgy alkonyaikor karonfogva haladnak — az Olvasóba. Itt gyűl össze hétköznap a falu értelme; vasárnapon pedig a község népe. Itt van a politika, itt igazán a község előkészítő háza. Mert a zöldaszial- nál ott, a faluházán csak már a pecsétre vagyon szükség. Hát mondom igy alkonyaikor lépnek be, a tiszteletes és plébános ur. Szinte hogy hátra hőkölnek. A falu uj birtokosa, Zrínyi Samu — nem Szigetvár, de Surány hőse — éppen hogy duellumra nem kél az emberekkel. Hallgatják, szinte földhöz ragadt lábbal hallgatják, mi volna ez a veszedelmes, mérges teksztus. — Mire az a nagy egyházi vagyon ? Minek egy püspöknek annyi föld, birtok, jövedelem? És igy tovább, amint ma már papagáj módra megtanulta sok ember szája. — A mi papjaink meg nyomorognak. Alig van betevő falatjuk. Ugy e szent atyuskám, fordul a fiatal paphoz Surány hőse. A fiatal pap úgy látszik alig tudja, miről van szó, vagy ki beszélne hozzája. De csakhamar kénytelen megtudnia. Mert a szó ömik, miként az áradat. Tiszteletes uram mindenek előtt a fiatal papra veti komoly, kérdő tekintetét. Mintha csak várná a »bizony« szót, Hiszen régi tanács, hogy ha kinálnak valamivel, ne szaladj, hanem tartsd... a zsákot. A papzsákot meg nagynak, feneketlennek tartják ám. A fiatal pap meg emigyen szól: — Már mint hozzám intézi az ur ezt a kérdést? Csudálkozom. Elődöm, boldogult öreg plébános nem halt meg éhen. Még a szegényeknek is hagyott. Én is tudom mire, milyen kenyérre jöttem. — No-no öcsém uram, szólott atyailag most a tiszteletes. Már mégis csak jobb lenne, ha a püspök falatból jutna ide la ... erre a parochiára. Magam nem kívánom a másét, de mégis amondó vagyok, hogy jó lesz biz’ azt a nagy főpapi vagyont summázni, osztán részarányosán elosztani. Hadd jusson mindenkinek belőle ... — Igenis, úgy van kiáltott most torkaszakadtából Zrínyi Soma. Legyen az országé. Aztán a kormány ossza meg ... — Kicsoda ? kérdezte nagy komolysággal a tiszteletes... — Az ország, javította ki elszólását Zrínyi Soma ... — No már úgy inkább. — Mert az a rendje, folytatja Zrínyi Soma, hogy summázni, összegezni kell minden egyházi vagyont valláskülönbség nélkül. — Micsoda? kérdezi meges a tiszteletes. — No hát igen. Ott van a kálvinisták nagy birtoka, a debreceni, sárospataki, és a többi vallásbéli birtokok. Legyen mind együtt, aztán osszák ki részarányos, igazságosan. — Micsoda birtok? kérdezi egészen a surányi hős felé hajolva; görnyedve az öreg tiszteletes ... — A kálvinista egyházi birtok ... — No már abból ugyan nem esztek öcskös ... — De nem ám, kiáltottak közbe a tiszteletes hívei, elég hogy megkóstolta az ur a falu földjét. A surányi hősnek leesett az álla. És elsompo- rodott. A tiszteletes ur meg karon fogja a fiatal plébánost és a vén hárs alá érve igy beszélt: — Ne mozgassuk ebben a szegény hazában a vallás, a hit birtokait, mert úgy látom, hogy könnyen megmozoghat — — — — — — — — — — — az egész kerek magyar föld. * Halvány ez a kép, nem is a fantázia szüleménye. Legfeljebb azért érdekes és nagy tanulságos, — — — mert szóról-szóra megtörtént. B. G. KÖZEGÉSZSÉG. Apró megfagy ások. Elég kemény telünk van. Megfagyott emberekről ugyan kevesebbet hallunk, olvasunk. Annál több ember panaszkodik, (de még csak ezután fog ám igazán panaszkodni) hogy keze, lába, az ujjak, a fül — egyszóval a test részeinek megfagyása kellemetlen, sőt fájó érzést okoz. Hát bizony ezzel szemben sem árt a védekezés. Apró megfagyások is sok bajt okozhatnak az embernek. * Miben érezhető a megfagyás az egyes testrészen ? Bizonyos gyuladásban. Az első fokú gyuladás kékesvörös szinü. Csakhamar lilává változik. Aztán beáll a dagadás, a bőr fényes, feszes lesz. Vesszük azt is észre, hogy a fagyott részek eleinte hidegek és nehezen mozgathatók. Szúrós fájdalmakat is okoznak. És ami fő, olyan érzéketlenek, minthé idegek sem lennének már benne. (Zsib- badságot érzünk.) Meddig tart ez a jelenség ? Sokszor tavasszal, meg nyáron, mintha eltűnnék. Többször azonban ezek az apró fagyások csak ilyenkor jelentkeznek igazán. Nagyobb fokú gyuladások. Ha a gyuladás nagyobb fokú..,, fájdalmas sebképződés következik. A legnagyobb fokú megfagyásnál pedig a testrészek megüszkösödnek.
