Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-11-29 / 47. szám
372 MAGYAR FÖLDMIVELÖ igazgatóság ezen jegyzőkönyveket az illetékes árvaszékhez terjeszti be — az árvaszék igazolt elhagyott- ság esetén végérvényesen ^hagyottnak nyilvánítja a szóban lévő gyermekeket, akik aztán 15-ik életévükig a telepen maradnak. A telepen a gyermekek elhelyezése akként történik, hogy vallás erkölcsileg kifogástalan tápszülők gondozására bizatik a gyermek, havonkénti fizetés mellett. Ezen tápdijakat (szopós gyermekért havonként 14 korona, 2-től 7 éves korig havonként 8 korona és 7-től I5 éves korig havonként 10 korona) az állam fizeti a menhely igazgatósága utján, a telep-orvos utalványozása alapján. A lehetőséghez képest a gyermekek ugyanilyen vallásu tápszülőhöz lesznek elhelyezve. Az ekként kihelyezett gyermekek felett a nőegyesület választmányi tagjai tartják a felügyeletet: időközönként meggyőződést szerezve arról, vájjon a tápszülők kellően gondozzák-e a gyermekeket, jó elbánásban részesítik-e Őket, rendesen járatják-e iskolába és vájjon a gyermekeket testi erejüket felülmúló munkára nem-e használják ki. A telep-orvos hivatalból tartozik mindezekre felügyelni és a tapasztalt hiányokról jelentést tenni. Ha valamely tápszülő a nála elhelyezett gyermeket nem gondozza kellően, úgy gyermek haladéktalanul át lesz helyezve más tápszülőhöz. Szigorúan ügyelnek arra, hogv az óvodaköteles gyermekek óvodába, az iskolaköteles gyermekek iskolába járjanak. A gyermekek évenkint kétszer, tavasszal és őszszel fel lesznek ruházva és ezen ruházatról, valamint a gyermekek tanszerszükségletéről a Nőegyesület gondoskodik. Az iskoláztatás befejezése után, a gyermekek hajlamaikhoz képest ipari pályára adatnak. így jelenleg van telepükön egy cipésztanonc, egy borbély- tanonc, egy gazdasági alkalmazásban, mig öt leány az őszi- és téli időszakban kosárfonással foglalkozik. A telepen jelenleg 110 gyermek van. A nőegylet eddigi tevékenységének kifejtésére 60,272 kor. 74 fill.-t fordított, a gyermektelep javára pedig alapot létesített, mely jelenleg 8000 koronából áll és melyhez az elnök grófné maga 400 koronával, gyermekei 100 koronával járulnak, a többi összeget részben a nőegyesület, részben magánosok adományozták. Most, amidőn e hó 22-én a bodrogközi nőegyesület jubileumi ülését tartotta, olvasóink nevében üdvözöljük annak nemeslelkü megalapítóját és elnökét, Mailáth Józsefné grófnőt, aki Mailáth József gróf méltó hitveseként a sociális munka terén ily követésreméltó működést fejt ki. Kikor a nép urasan beszél. »Olyan hatósága, meg olyan erénye van ennek a bornak, hogy csak a magam rátájára is csak ilyent vonnék.« — (Kecskemét.) Beállít az egri ember az állatorvoshoz, mondja : »Tessen égyönni, mert a tehenünk méhhibádzott a bornyadás- ban;‘ (bornyadás — borjuadás s nem borjazás.) Ha a nógrádi magyart vádolják valamivel, hát nem azt mondja, hogy vállalom, vagy tagadom, hanem : »Nem pártolom.« Mikor a biró kihirdeti az ítéletet s a fél nem nyugszik benne, nem azt mondja, hogy fölebbezek, hanem : »Nem állok neki.« — (Szentes.) Egy községi közgyám jelentése az elsőfokú gyámhatósághoz: »Az’ holott hozzá édes jegyző uram az árva még mégcsak 8 éves lévén, nem tudja a léteit odasorsitani, hogy a maga emberségéből megélhessen, azért tehát kellene egy olyan dicső észjárást feltüntetni, amely az egyen- jogosultsági felvilágosultságot tanúsítaná.« TÉLI ESTÉK. Jobb volt otthon . . . Gyuróné átsietett a szomszédasszonyhoz s lelkendezve adta értésére a legfrisebb újságot. Pergett a nyelve emigyen : — Hallotta szomszédasszony? — Mit? — Nem hallotta ? — Mondja már mit? — Ejnye,-már hogyne hallotta volna, hiszen tele van vele a falu. Még a kakas is azt kukorékolja. A kíváncsiságtól felcsigázott szomszédasszony kérőre fogta a dolgot. Mert hiszen ő még nem hallotta azt az újságot, amit már mindenki tud és a kakas is kukorékol. — Mondja már lelkem, mit tud az egész falu?! Lássa édes, én még ma nem voltam kivül a kapun és igy nem tudhatom mi hir van a faluban. — Nagyon csodálkozom rajta. Pedig épen a szomszédjokban történt az eset. Onnan fú a szél. — Mondja el lelkem, galambom. Gyuróné csípőre tett kezekkel szónokolni kezd: — Tudja szomszédasszony, a Szilvási Paliék városi lakosok lesznek. — Ne mondja 1 — De mondom, mert tudom. — Honnan tudja? — Honnan ? — Hát onnan, hogy Paliné mondta az imént. — Hm. Nagyban viszik az urat. Pénz kell ám a városba. — Ok itt sem boldogulnak. Hát még a városba. — Tudja lelkem szomszédasszony, ott nagy a házbér, drága az élet is. — Hát higyje el jó szomszédasszony, hogy Szilvási Paliék kis vagyonkája elúszik a városban. — Hiszem lelkem, hiszem, — Nem vagyok drágám jövendőmondó, de szentül hiszem, hogy nem bírják ki szusszantás nélkül. — Én is amondó vagyok. — No de most már áldja az Isten lelkem szomszédasszony. Megyek, mert már bizonyosan a komám- asszony is vár reám. Néki is elmondom ezt -a friss újságot. — Mondja lelkem, mondja. — Isten áldja ! — Áldja Isten ! * * * A két szomszédasszony eképen beszélgetett. És nem hiába. Szilvási Paliék költözködtek. Azaz jobban mondva lelkűk, képzeletük a város felé repült. Ott látták magukat. Úri módon. Pompás lakásban. Boldogságban, megelégedésben. De sajnos — mindez — csak képzelet volt. Se- besszárnyu sas módjára repültek ők. Vérmes reményeket fűztek a városi élethez. És csalatkoztak. Amikor elhagyták a szülő-dajkáló falut, az asz- szony könyes szemmel, fájó szívvel gondolt kicsiny házikójukra, melyet akkor már a bérlőnek adtak el potom áron. Nekik menniök kellett. Valami láthatatlan akaratlanul vonzotta őket a város felé. Ez a lát_
