Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-11-29 / 47. szám
r V XI. évfolyam. Szatmár, 1908 november 29. 47. szám. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Arany János-utca 17. szám. FELELÉS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓTULAJDONOS : BODNÁR GÁSPÁR Előfizetési árak: Egész évre ..........................4 korona. Fé l évre................................2 Negyed évre........................1 » HÉ TRÖLHETRE. Itthon. Az országgyűlés egyik nevezetes mozzanata volt kétségtelenül az a beszéd, melyet Hencz Károly néppárti képviselő mondott a nagy embervásárról. Arról a vásárról, mely a rengeteg népet hajtotta, űzte a tengerentúlra Amerikába. Leleplezésnek nevezik e beszédet. Annyiban annak is nevezhető, hogy nagy fáradsággal kikutatott s konkrét, magyarul részletes, nevezett adatokat arról: vájjon mi összegeket harácsoltak össze az embervásárról és kik ? Ám de lényegében a mi újságunk, a »Magyar Föld- mirelő« előtt ezek a szomorú igazságok nem ismeretlenek, nem is újak. Lapunk számtalanszor hangosan kiáltotta, különösen a Hajózási Irodák beszüntetése ideje előtt közvetlenül: — Belügyminiszter Ur! Nem a keresethiány, nem a földéhség, nem is más ok űzi népünket tengerentúlra, de hajtják. És hajtják azon Hajózási irodákból kiindultan, amely irodák felé bizony oda lehet ma már cimképen Írni: — Hajtó irodák! Hát az urak nem látnak, nem hallanak. Itt már a csecsemők is beszélik . . . így irtunk hónapokon keresztül. És időnkint oda- állottunk a kivándorlók közé a vasúti állomáson. Beszédbe egyeledtünk a túlvilágra vándorlókkal, mint ők mondották. A férfiak erősen tiltakoztak, de az asszonyok sokszor sírva szólták el magukat: — Hajtják ezeket az embereket.! És hogy ez igy volt, igy van, még jobban meggyőződtünk, mikor »inkognito« mint ismeretlen vándor elmentünk egy kivándorlási hajón bizonyos kikötő állomásig. Ott már jobban lehetett beszélni az emberekkel, mert — mert ... a megbánás már zajlásba hozta szivüket. így irtuk mi ezeket mindaddig, mig a kivándorlásról szóló uj törvényjavaslat szövegét megismervén, némi jobbra való fordulást remélünk. Lesz e háború? Hát persze ezt szent bizonyosan senki emberfia meg nem, mondhatja. Mert a háború olyan, mint a vihar. Senki rá nem gondol. Senki nem hisz a fellegek jövésébe. És egyszerre, hirtelen elkomorodik az ég. Egy hatalmas csattanás — és üt a menykő. így érkezhetik a háború is. Zavaros hírek szállonganak a levegőben. Szerbia csintalankodik, mint az elkényeztetett gyermek. Mert gyermekes panaszokkal lép a nagy hatalmak elé, melyekre bizonyosan mosolyognak a hatalmak. Figyelmeztetik is a kis nyugtalankodót, hogy mily okta- ’anság az ő háborúra való készülődései. Egyébként mi tartsuk magunkat ahhoz a megnyugtató és tekintélyes helyről vett nyilatkozathoz, hogy teljes jogunk van hinni azt, mely szerint a háború elkerülhető leszen. A képviselőházban tárgyalták a borhamisításról szóló törvényjavaslatot. Huszonhárom beszéd hangzott el mig a javaslatot aztán elfogadták. Történtek kísérletek arra. hogy valahogyan még se tegyék lehetetlenné Magyarországon a bor hamisítást, de a Ház a javaslatot mégis Darányi miniszter szellemében és egészében fogadta el. Legtartalmasabb beszédet mondott Török Kálmán függetlenségi képviselő, ki nagy tudással szólott hazánk bortermelésének múltjáról, jelenéről és jövendőjéről. Adja Isten, hogy ez az üdvös törvény ne csak papiroson, de a gyakorlati életben is beváljék. A megszégyenített sváb. A lourdesi zarándoklatkor, történt a következő kis eset: A magyar zarándokok egyik csoportja, Sipos Ágoston budapest-ferencvárosi segédlelkész és fővárosi bizottsági tag vezetésével tisztelgett a tarpes-i püspöknél, a kihez Sipos latin nyelven beszéde^ intézett. A tarpes-i püspök szintén latinul válaszolt és azután — elóre- bocsátva, hogy tudomása szerint a magyarországiak nagyob- bára németül is beszélnek — néhány töredezett német szóból álló mondatot is szőtt a beszédébe. A püspök kijelentette, hogy azért tud még egy keveset németül, mert lotaringiai születésű. A zarándokok közt levő kerényi svábok egyike ettől a kijelentéstől nagy örömre kapott; előlépett és sugárzó arccal adta a püspök tudtára, hogy ő is sváb. Szapora beszéddel mondta el, hogy Magyarországon született negyvenöt éves, jómódra tett szert, de biz ő — úgymond — mindmáig sem beszél magyarul. A komoly, méltóság- teljes tarpes-i püspök ámulva hallgatta a sváb paraszt tudatlanságból eredő beszédét és azután kezével legyintve, megvető hangon csak ennyit mondott: — Elég! A kenyeret adó haza nyelvét nem tudni: szégyenletes dolog!
