Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-11-08 / 44. szám
346 MAGYAR FÖLDMIVELÓ A mozgósítási hírek összezsugorodása. A puszta szenzációt kelteni akaró kalandos hírek már a Budapesten állomásozó 86. gyalogezredet is mozgósították. Az épeszű ember csak bosszankodva nevethetett, mikor a szenzációs hirbeu azt olvasta, hogy összesen negyvenkilenc embert küldtek le Boszniába. A felfújt hírnek meg van természetesen a magyarázata. Ugyancsak 75 embert küldtek le a napokban a kassai 34. gyalogezredből is és küldenek többől is. Aki csak egy kicsit konyit a dologhoz vagy gondolkozik, tisztában van azzal, hogy ez minden lehet, csak nem mozgósítás. Hanem e különítmények mégis megerősítésére szolgálnak az ottani helyőrségnek. Tudniillik ezek a különítmények cirkáló csapatok lesznek s a mig mentesitik a helyőrséget, olyan kordont vonhatnak Szerbia és Montenegro ellen, amely sikeresen elfojthatja még csirájában az esetleg szervezkedő bandák föllépését. Óvatosságból tehát egészen helyes intézkedés. De nem mozgósítás. Remélhetőleg mire mozgósítani kellene, addig megjön Szerbiának az esze. A szegény nép fája. Mihelyt az idő hidegebbre fordul, a kisebb ekzisztenciáknak súlyos napi kérdése, gondja : a tűzifa. Darányi földmivelésügyi miniszter jó szivét és kormányzati szándékát dicséri az az elhatározása, hogy a kincstári erdők összes hulladékfáját átengedi, mióta miniszter, ingyenesen a szegény népnek. A kincstári hivatalok most állították össze, hogy a miniszternek ezt az ajándékát a múlt télen hétezerháromszáznyolcvanhárom szegény ember vette igénybe, akik tizenhétezerszázötvenhárom köbméter tűzifához jutottak a miniszter jósága révén. A szegény népnek kiosztott hulladékfa egyébként tizenkétezer korona értékű, de mi az érték ahhoz a jótéteményhez, mellyel sok szegény portán ez a kedvezés az élet súlyos gondjait oszlatta és a sanyarú hidegek idején az otthont elviselhetővé tette. KÜLFÖLDÖN. Megszüntetik a villamos kivégzést. Az Észak-Amerikában még érvényben levő villamos kivégzést nemsokára eltörlik a büntetésnemek sorából. A villamosszék a kivégzendőket borzasztó módon megkinozza és éppenséggel nem végez velük a villamossághoz illő gyorsasággal. Most dr. George Shrady newyorki törvényszéki elnök is csatlakozott a villamosszék ellenségeinek táborához és tapasztalatai nyomán azt állítja, hogy a villamosszékkel való kivégzés igen sok esete nem halálos kimenetelű, s a kivégzést a legtöbb esetben maguk a jelenlevő orvosok végezték utólagosan kloroformmal vagy más módon. Hivatkozik arra az esetre, hogy egy Kennuler nevű gyilkos, akinek testén kétszer bocsátottak keresztül oly nagy feszültségű áramot, hogy a teste több helyen borzalmasan összeégett, a boncoláskor még életjelt adott. Ezért Shrady a villamossággal való kivégzést értéktelen és barbár tortúrának tartja és megszüntetését követeli. A fizetésképtelenség híresztelése büntetendő. A királyi kúria egy konkrét esetből kifolyólag kimondta, hogy aki egy kereskedőről vagy kereskedőtársulatról alaptalanul azt hireszteli, hogy fizetés- képtelen, vagy csőd előtt áll, ezáltal büntetendő cselekményt követ el. Rémes hirek. Rémes hirek szállottak és szállanak felénk. A fekete halál vagy mint nevezik, a kolera hire. A hir annál inkább hitelre talált, mert mi tagadás benne, a magyar, tehát ami kormányzásuk sem veszi tréfára a dolgot. Ugyancsak neki lát a munkának. Rendeleteket dolgozott ki, rendeleteket küldött az összes vármegyéknek, törvényhatóságnak, városoknak és falvaknak egyaránt. Készenlétben legyenek. Rendezzenek be azonnal a kolera betegek számára szolgáló házakat, szobákat. Ezt és azt cselekedjék. Szigoru felelősség terhe alatt. És igy tovább. Dacára azonban a rémes hireknek, nincs okunk megijedni. Nem is szabad. Mert az ijedség a legbizonyosabb talaja, fészke a kolerabetegségnek. Hanem félni jó. Félni kell. És ami fő, készülni. Idejében, kellő óvatossággal, nyugodtan. Ne hogy ha a jó Isten országunkra, népünkre küldi ezt az iszonyatos csapást fejet vesztve jajgassunk, futkossunk és tehetetlenül álljunk. Dacára azonban a szigoru rendeleteknek, mégis azt mondjuk, hogy rendeletekkel még nem tettük meg a kellő óvintézkedéseket. Ami hazánkban békés, nyugodt időben is az a baj, hogy sok-sok a rendelet, de kevés a foganatja. Papiroson marad. Vagy kicsavarják, kitekerik a nyakát vagy elmagyarázzák az értelmét. Magyarország a rendeletek országa. Itt mindig készen van a rendelet. Idejében. Sok jó rendelet. Csak az a baj, hogy aztán itt megállunk. Nincs türelmünk, nincs alkuvást nem ismerő kitartásunk hozzá, hogy azoknak végrehajtását, ha kell tűzzel-vassal keresztül is visszük. Távol van tőlünk, hogy mi ennek okát tisztán a végrehajtó hatalmakban, közegekben keressük vagy találjuk. Ott is van hiba. Tudjuk, ismerjük e hibákat. Az érettelenség, a lelkiismeretlenig, a halogatás, a „majd holnap,“ a komaság és a többi — napi renden van. De a legfőbb hiba közönségünk, népünk érzéktelenségében, nembánom és nem törő- dömségében keresendő. — Hát eddig, talán egy emberöltön átal jó volt igy? És csak most kell másképen. — Az urak, az orvosok találták ki. És igy tovább
