Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-11-08 / 44. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 347 Pedig legyünk meggyőződve, hogy a rendelethez nem elég a hatóság. Még a hatósági kényszer sem. Még a puska vagy ágyú sem. Ha egyszer valamely népnek nincs érzéke, az az képessége, tudása, vágyódása, akarata a tisztasághoz, rendhez : bizony, bizony mondjuk, hogy nem lesz ott rend, nem lesz ott tisztaság, nem lesz ott a rendeletnek hatása sohasem. Vannak népek, melyek a tisztaságnak, rendnek valóságos példaképei. De vannak olyanok, melyek úgyszólván a piszokkal születnek és arra születnek, hogy a piszokkal együtt fojtsák meg ezt az árnyék világot. A magyar népnek van képessége, van hajlandósága a tisztasághoz, rendhez — tagadhatatlanul. Bizonyítják egyes igen tiszteletre méltó jelenségek. De általában mondhatjuk, hogy ezt a hajlandóságot, ezt a képességet nem fejlesztjük eléggé és nem ápoljuk. Mit mondjunk azonban általában? Vegyest. Az összes lakosságot és állapotokra illetőleg. Szomorú kép tárul elénk e tekintetben. És ezen segíteni kell. És pedig mi előbb. Nem csak most. hogy a rém hírekre megmozdult a kormányzat, a hatóságok, talán ijedtében megmozdul maga a közönség is. De alapjában kell tennünk. Egyszer és mindenkorra. Ámde hogyan? Ez a kérdések kérdése. vüsAunap délután. Deák Ferencz és a haramiák. Az újpesti rablótámadás ötletéből fölelevenitjük azt a hires történetet, mikor Oszterhueber Józsefet és sógorát, Deák Ferencet 1863. pünkösd szombatján Hajnal János, a hires somogyi betyár Puszta-Szent- Lászlón kirabolta. Az esetet maga Deák Ferenc igy beszélte el másnap a főispánnak : Késő estig künn voltam az udvaron s csak midőn a levegőt hüsülni éreztem, jövök ide az ülőszobába. Alig ülök itt néhány percig, este nyolc óra tájban, látom, hogy az ablak alatt néhány pandurféle ember áll meg, két helybeli parasztgazda kíséretében. Mindjárt rá hallom, amint valaki a folyosón erős, durva hangon kérdi a szobaleánytól: — Itthon az umság ? — Nincs itthon, Tófejre van, de mindjárt megjön. De a Deák uraság benn van a vendégszobában. — Hol? — Ott benn, abban a szobában. — Ki hát az a Deák uraság? — Az a házi uraság sógora. — Az ? Hát vezessen hozzá. Erre fölnyilik az ajtó és belép két ember pandúr ruhában. Első pillanatra rájuk lehetett ismerni, hogy rablók. Tekintetük, magatartásuk és minden mozdulatuk utonállóra vallott. Az első közülök parancsolóan szólt amannak: — Kulics, ide állj és húzd föl a fegyvert 1 Ha ez az ur itt megmozdul löd főbe rögtön. A semmirevaló gonosz szót fogadott, két lépésnyire poziturába tette magát s fegyverét fölhúzva a fejemnek szegezte. Ha csak véletlenül is megmozdulok vagy a rabló fegyvere véletlenül elsül, egy perc alatt végem. Ültem ott hidegvérrel és rettegve gondoltam szegény sógoromra. Az első rabló közelebb lépve hozzám, azt kérdé: — Hát maga az a hires Deák Ferenc, a kit mindenki emleget? — Deák Ferenc én vagyok ; de hires-e, nem tudom. — No, én meg Hajnal János vagyok Somogy- megyéből, ha hallotta már híremet. — Nem biz én — feleltem neki. — Nohát, most majd megismerkedünk ! — mondotta Hajnal kemény hangon. — Maga a háziúr sógora? Mit csinál itt? — Nyaralok. Közbe esztergályos munkával töltöm az időmet. Ezt az almát az asztalon is én faragtam — szóltam neki, csakhogy szóval tartsam. A rabló el is nézegette a faragványt. A szobaleány ezenközben kisompolygott, amit a rablók nem vettek észre s bemenvén a belső szobába, rémülve szólt Manci húgomhoz (Oszterhueber József nővéréhez): — Ténsasszony, rablók Vannak itt. Deák urasá- got egy már feltűzött puskával őrzi. Manci húgom ijedtéban a hálószobájában lévő subláda . fiókjából rögtön szedte össze pénzét, vagy hatszáz forintot bankókban; de úgy ötvennyolc forintnyi aprópénzt, nem tudván félelmében megtalálni, ott hagyott. Amazzal azonban bement a hálószoba mellett lévő sötét szobába mit boldogult Klára nővérem is kézi spájznak használt. Ott Manci elrejté a pénzt, maga pedig egy sötét zugba húzta meg magát. Eközben megjött sógorom, Oszterhueber József, akit az egyik bandita, (mint később megtudtam, négyen voltak) a vendégszobába bekísért. Hajnal erős zsineggel összekötözte két kezét. — No most elő a pénzzel, gyorsan előre! S egyet lökvén sógoromon, előre tuszkolta; én pedig mondtam sógoromnak: — Add át nekik honn lévő pénzedet Józsi, hadd menjenek aztán ezek a legények. ■Sógorom erre bement az ebédlőbe, én pedig mozdulatlanul ülve maradtam. De Hajnal odaszólt hozzám: — Jöjjön az ur is velünk. Társához fordulva pedig igy szólt : — Kulics, a parancshoz tartsd magadat. Ennek következtében Kulics, mellettem haladva, minden mozdulatomat figyelemmel kisérte. így értünk be az ebédlőbe, hol a szobalány remegve állott. Ennek megparancsolta a rabló, hogy gyújtson gyertyát, maga pedig az ablakdeszkákat tette be. Aztán a másik szobába akarván menni, midőn annak ajtaját zárva