Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)

1908-09-27 / 38. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ 299 A gazdasági egyesületek hivatása. Az egyesületi eszmének magvetője hazánkban a legnagyobb magyar, Széchényi István gróf volt. Nehéz időkben, valóságos forduló utakra vetette ő reménységének acél szigonyát az egyesülés hálás és akkor talán egyedül termelhető és termelő talajába. A gazdasági egyesületeket is eszméjében ragadja meg a nagy, legnagyobb magyar. Oáznak tekinti, hol a magyarnak még tere marad egymást megérteni, egymással karonfogva dolgozni és gazdasági érzékü­ket nevelni. Kétségtelen, hogy a gazdasági egyesületek esz­méjének tartalma, iránya a nemzet sorsával, vágyai­val, törekvéseivel, helyzetével bővült, változott, uj dűlőkre kellett, hogy forduljon. Különösen az utóbbi évtizedben volt és ma van arra szükség, hogy ezen egyesületek a szociális irányú társadalmi munkálkodásban előre menjen, in­tenzivebb, bensőbb, gyümölcsözőbb, ha úgy tetszik mindenoldalubb munkásságot fejtsen ki. Miként a földnek minden zuga a nagy minden- ség képét sugározza vissza, mint minden kis tükör- darabban visszaverődik a tárgy képe: úgy kellene minden vármegye gazdasági egyesületében vissza­tükröződnie az egész nemzet munkálkodásának, tö­rekvésének, szociális életünk felépítése munkásságá­nak, törekvésének, irányának és erősségének. Fájdalom, ezt a jogos kívánságot, kevés kivétel­lel, nem találjuk fel a mi gazdasági egyesületeinkben. A fő hibája legtöbb gazdasági egyesületünknek, hogy a népet, a kis gazdavilágot nem tudta meg­nyerni, magához csatolni és arra egész erejével, esz­közeivel, munkájának irányával nem is törekedett. Pedig, ha ideálunk, hogy itt ez országban a gazdasági elemek egységes gondolkodásban, érzésben és akarásban legyenek, fejtsék ki munkálkodásukat — a nép, a nemzet gyökerének bevonása nélkül erre gondolni sem lehet. Kétségtelen nagy mulasztásokat követtek el a gazdasági egyesületek az agrar mozgalommal szem­ben is. Mikor a laikus is észrevette már a földindu­lást, a gazdasági egyesületek még akkor is — tisztá­iét a kivételeknek — ölbe tett kezekkel várta, hogy mi fog történni? Ki tagadhatja, hogy a gazdasági egyesület me­zején a nagy birtokosoknak, a gentriknek is, a közép- birtokosoknak is kell, szükséges a maguk érdekeit, erősségüket munkálni. Ám, a legutóbbi idők megmutatták, hogy ez egyoldalú irány célra nem vezet, mert ha a nép, a föld embereivel kezet nem foghatnak, azokat maguk­hoz fel nem emelik és ők a néphez le nem hajolnak: intenzív, minden oldalú munkásságról, a kívánt és joggal remélt eredményes munkásságról szó sem lehet. Lóversenyek, agárversenyek, még gép és más kiállí­tások is csak külső keretek, melyeknek értékes tar­talmat, értelmi képzést, lelkesedést, ragaszkodást, ha­ladási vágyat és akaratot kell értékes tartalommal bekeríteniük és a munka feldolgozással segiteniök. A lóversenyek, az agárversenyek, sőt még a kiállításoknak értékével, hatásával is már már tisztá­ban van a reálisabban gondolkodó társadalom. Ezek nem bizonyultak és nem is fognak olyanokul bizo­nyulni, mely erős, mély tartalmat kölcsönözzön az egyesületeknek. Egy-egyj lökést adnak, látszólag, kül­sőleg életet mutatnak, de olyan életet, mely után újra hosszas csend és tétlenség következik. A gazdasági egyesületek nagy hibája, hogy nem veti egész figyelmét a községekre, a népre, a nép gazdasági életére, erkölcsére, életrendszerére és falusi jólétére. Csak járuléknak tekinti. Érintőleg foglalkozik azzal, amit működése központjául kellene tenni. Azt mondják, azt panaszolják, hogy a közép- osztály a népre elvesztette vezető, irányitó szerepét. No hát ebben és ezen kellett volna és kellene segíteni a gazdasági egyesületeknek. Az ám, de a nép óriási százaléka azt sem tudja, mi fán terem a gazdasági egyesület, nem hogy' hatása, vezetése, irányítása, jótékony befolyása alá jutha­tott volna. Egy időben dicséretre méltó módon vette ke­zébe az egyesület a nép oktatását, gazdasági képzé­sét, gyakorlati vezetését. Örült az ember lelke, hogy mert reméllette, melyszerint ez leszen a hid, melyen keresztül a nép körébe, hatáskörébe jut. Úgy látszik ez is csak szalmaláng vala. Felhe- vülése a magyar léleknek, melynek kezdetben minden szép, minden nemes, minden pártolandó. Most újra csend van. A mozgató erő, az anyagi eszköz kihull­ván az egyesületek kezéből, kénytelen galvánizáláshoz nyúlni. Agarakat fog útnak, futásnak ereszteni, hogy legalább visszamaradásukat ezzel az előre való futás­sal — takarják. Hazám nemes ifjúsága, erős férfiosztálya ne az agarak legyenek egy uj mesgye határán ami első gondjaink és munkálkodásunk tartalma, anyaga. Hajoljatok le a magyar néphez. Emeljétek fel őket. Rossz, hálátlan ez a nép? Nincs olyan hálátlan nép, melynek tömegéből ki ne lehetne halászni olyan anyagot, melynek gyúrása, nevelése, irányítása hatás­sal lesz majd a többire is. Egyet tagadni nem lehet. A szövetkezetek közelebb hozták a népet a gaz­dasági egyesülethez. A hid épül, melyen lassan át­jöttek volna az emberek, községek — a gazd. egye­sület kebelébe. A miénkbe. A szatmáriba. Nem kellett volna egy értékes és használható embert magára hagyni. És a kezdetek kezdetén szorosabb határokat kellett volna felállítani a szövetkezetek működését illetőleg ... és kapcsolatos működését illetőleg is. Akkor ma már a dolog másképpen — fejlődnék, o Bölcs mondások. Nem az a boldog, akit boldognak tartanak az embe­rek. Legboldogabb az, aki annak érzi magát. * A gazdagnak erszényében sok a pénz. Kérdés, vájjon szivében van-e oly érzemény, melyből a boldogság készül. A szegénynek erszénye üres, de szive, lelke sokszor tele van apró örömökkel. És ez boldogitja. * A boldogságot kergetik ma is az emberek. Régen is keresték. Csak hogy ma gyorsvonatokon száguldanak utána. Azért van annyi összeütközés... És ez az összeütközés nem csak a boldogságot szalasztja el, de a boldogság után futó­kat is — elgázolja. Mester.

Next

/
Thumbnails
Contents