Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-09-20 / 37. szám
MAGYAR FÖLDMIVEI.Ő 293 ISMEKETEK-TÁRA. Régi könyvek, régi Írások. I. A könyv olyan, mint az ember. Irta: dr. Bodnár Virgil. A Vönyv olyan, mint az ember: él, érez és gondolkodik. Hiszen alkotása az embernek, kit Isten a maga képmására teremtett. Csakhogy az isteni tulajdonság a bűn folytán az emberben elhomályosult. Valamint az Isten lelkét lehelte az emberbe, úgy leheli az iró is a maga lelkét könyvébe. Úgy hogy könyvéből megismerhetjük lelkét, s ha lelkét ismerjük, tudjuk legtöbbször előre, milyen lesz könyve, minő lesz alkotása. Ritka az a könyv, az az irás, ha igazi irás, hogy elpalástolja az iró tulajdonságait, ámbár megtörténhetik az is, amit a közmondás kifejez: „A betű öl, a betű hazudik“. A jó könyv az ember leghívebb barátja. El- hagyatottságában vigasztalója, unalmában szórakoztatója, bajában orvosa, csalódásában gondüzője, fel- deritője. Egy más világba vezeti az embert és szobája csendességében több enyhülést és vigaszt merit belőle, mint az élet összes kincseiből. A jó könyv a léleknek erőt és boldogságot ad, hogy az élet nehézségein és bajain megtudjon nyugodni. A rossz könyv éppen olyan, mint a rossz ember. Feldúlja boldogságunkat, elrabolja nyugalmunkat, megzavarja lelkünk békességét, megmételyezi az ártatlan sziveket, bűnre csábit és bűnbe visz. Jól meg kell figyelni, miféle könyvet viszünk be házunkba, mint ahogy meg kell figyelni, kit bocsátunk át házunk küszöbén. A jó barátot keblünkre öleljük, mint ahogy a jó könyvet is, mint azok a huszárok tették, kik csatába indulva dolmányuk belső zsebébe rejtették vagy tarsolyukba tették Kempis Tamásnak édes könyvét: a Krisztus Követését. A magyar könyvek száma ma már végtelen. Az irodalom felnőtt, elérte férfikorát, pedig volt valamikor gyermek is. A magyar könyv és magyar irás e gyermekkoráról akarok én szólni. Mert kedves a gyermek lelkének ártatlanságában, együgyüségében; lelke, mint a kristály, átlátszó, szemének tiszta tükrén még rajta van a boldog élet sugara, mely úgy sem tart nagyon sokáig. II. A legrégibb magyar iráa. A legrégibb magyar irás egy Halotti Beszéd és Könyörgés, melynek nyelve nagyon elüt mai nyelvünktől. Mint aki messze távozván hosszu-hosszu idő után vissza jő hozzánk és a beszéde nem olyan, mint a miénk, elváltozott, de azért mégis megértjük, mert a mi nyelvünkön szól és jól esik hallani. Ebből az Írásból nyolczszáz esztendővel ezelőtt búcsúztatta el a pap a halottakat, de azért oly szép prédikáció, hogy még ma is ellehetne mondani. Mert a nép szivéhez szólott a pap akkor, midőn igy vigasztalta a gyászolókat: Látjátok feleim, mik vagyunk! Bizony por és hamu vagyunk. Imádkozzunk a szegény ember leikért, hogy az Ur őt kegyelmével Abrahám, Izsák és Jákob kebelébe helyezze és az ítélet napja elkövetkezvén minden szentéi és boldogai között jobb felől iktatni élessze föl. Még ekkor kevesen tudtak írni, legföljebb a kolostorokban és a tanintézetekben. A betűírás legszorgalmasabb mesterei a türelmes barátok voltak, kik görnyedve töltötték egész életüket a pulpitusok mellett. Olcsó munkabérért dolgoztak, csak a hártyát és a tust, festéket kellett megfizetni, 'de a kész könyvnek még igy is mesés értéke volt. A buzgó könyvkötő erős deszkába és bőrbe foglalta, a kopás ellen nagy rézsarkakkal látta el. A könyvtolvajok ellen azzal védekeztek, hogy a vaskosabb könyveket az asztalhoz, vagy a könyvespolchoz láncolták, sőt még ezenfelül egy súlyos átkot is jegyeztek belé. A könyvek áráról szintén maradt fenn egy pár jellemző adat. Egy Vid nevű ember 1263-ban somogymegyei birtokát adja kárpótlásul a császári monostor elveszett bibliájáért. — Benedek kászonyi plébános 1349-ben breviárumát nyolc márkára becsüli, mikor a vele együtt ellopott pej lovat csak négybe számítja. Egész fényűzést fejtettek ki aztán később, úgy hogy egy remek firenzei bibliáért vagy misekönyvért 1400 aranyat is fizettek, különösen Mátyás király, kinek budai világhírű könytára a törökök prédája lett. Maradt fenn kézzel irt könyv két apácától, kik a Margit-szigeten rótták könyvbe egy-egy szent életét. Az egyik Ráskai Lea domonkos-apáca, ki 1510-ben Szent Margit életét és szentté avatását irta le. A másik Sövényházi Márta, clarissza apáca, ki Szent Katalin legendáját irta meg magyarul apácatársai lelki épülésére. E megsárgult levelek nagyon becsesek a magyar nemzetnek, mint ahogy becsesek elhunyt szüléink, szeretteink kézvonásai. Vessünk egy-két pillantást ezekbe a régi magyar Írásokba és könyvekbe, nézzük meg, miről szólt a régiek olvasmánya, minő volt a régiek lelki tápláléka ? A középkori ember lelkét egészen a vallás foglalta el, ez töltötte be egész lelkét, érzés és gondolat- világát, szivének minden dobbanása Isten felé irányult. Ez fejeződött ki élete minden eseményeiben, művészetében épugy, mint irodalmában. A gótikus templomok magasba törő ivei, egy pontba futó , boltozatai és bordái is csak azt fejezik ki, hogy az, ki építette, Istenhez imádkozott s műve, mint egy kőbe vésett imádság, most is úgy áll szemünk előtt. — Aki könyvet irt, csak Isten dicsőségét zengette, alkotásait, vagy dicsőült szentjeit szemlélte, abban gyönyörködött, az volt tápláléka szomjas lelkének. Olyan öröm, mely földi forrásból fakadt, nagyon kevés régi könyvben kapott helyett. Az akkori életben csak harc és küzdelem, erőszakoskodás és féktelen tobzódás szerepel, azért a lélek kereste a csendes helyeket, a templomot, kolostort, hol a lemondás és szeretet; imádság és magábaszállás; engedelmesség és odaadás; gyöngédség és hűség a jelszó. Nem csoda, ha királyi szüzek, mint Margit, Anna, Erzsébet királyi hercegnők és más előkelő hívek leányai édes vonzódással telnek el a zárda falai előtt, hogy ott a szent magányban éljék le háborgós napjaikat, melyeket pedig a földi boldogságnak is szentelhettek volna. Nincs más példa életüknek, mint a szenvedő Jézus, kinek kínszenvedésében akárhányszor részt vesznek, mikor édes gyönyörűséggel kínozzák és gyptrik testöket és temetik magukat a gyötrelmek koporsójába. Szent Margit élete, amint az előbb említett
