Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)

1908-04-26 / 16. szám

122 MAGYAR FÖLDM1VELŐ óta nem volt. A kikötők környékén elterülő erdők lángban állanak és a füst oly sűrű és folytó, hogy az emberek alig tudnak lélekzeni. A vízhiány óriás és kocsin kell a városokba néhány óra járásnyiról a vizet beszállítani. A deres Angliában. Angliában még mindig fennáll a deres intézménye. Különösen nagy ba­rátja ennek a büntetésnek mr. Justice A. T. Lsw- rence. Lawrence az ez évi cardiffi törvénykezési ülésszak alatt tizenegy embert ítélt deresre. A leg­utolsó ilynemű Ítélethozatal alig néhány nappal ez­előtt történt. Az elitéltek egyike hangosan felkaca­gott, amikor az ítéletet felolvasták előtte. A nevetés azonban ugyancsak az ajkára fagyott, amikor a ki- lencágu »macskák« működésbe jöttek. Lawrence biró a derest csakis nehéz börtönbüntetéssel kap­csolatosan alkalmazza az erőszakos rablás esetében. Ezek az esetek Card'ff kikötővárosban felette gya­koriak és a tettesek legtöbbször tengerészek. Law­rence biró abban a véleményben van, hogy csak a deres fogja a viszonyokat megjavítani és kijelen­tette, hogy ezen a réven véget fog vetni Cardiffben a rablásoknak. Darányi Ignácz ünneplése ntán.... Hogy a munka ünnepe legszebb ünnepe a társadalomnak: azt fényesen beigazolta Darányi Ignácz földmivélésügyi miniszterünk 10 éves miniszterségének megünneplése. Mi, úgyszólván minden egyes alkalmat megragadtunk e tiz év alatt, hogy rámutas­sunk arra a fokozódó érdemekre, melyek Darányit úgyszólván észrevétlenül a nép atyjává tevék. S ha valaki eddig ezt a gyönyörűséges, embert ritkán érhető jellemzést csak amolyan címnek tartotta, melyet a miniszternek nagy méltósága, befolyása, intézkedésének tág tere juttatott... ime az ünnepség után bevall­hatja, hogy ez a szép, ez a nagy jelentőségű elnevezés nem üres cim. Valóság. Tény, me­lyet az önkénytelenül, visszatarthatlanul meg­nyilvánult néplélek és általános közvélemény teremtett és pecsételt meg. A legmagasabb méltóságokban élő egyé­neknek is mindig két irányú tekintélye szo­kott lenni. Egyiket megadja a méltóság, a hatalom, melyet képvisel. De ha ebből az elemből hiányzik a másik: a személyes te­kintély ... az előbbi tekintély soha sem lehet egész, osztatlan és igazi, benső értékű. Darányi miniszterünknek erősebb az egyéni, a személyi tekintélye, mint az, me­lyet neki méltósága ad meg. A tiz éves sza­kadatlan és megalkuvást nem ismerő mun­kásság és különösen a néppel való közvet­len érintkezése: őneki sokkal maradandóbb emléket, rendjelet, örömöt, megelégedést nyújtott, mint összes kitüntetései, érdem­rendjei. Az ő életéből, munkásságának egységes irányából, hivatásának mindig mélyebbülő felfogásából sokat, nagyon sokat tanulhatnak az „urak“, a kegyelmes és méltóságos ál­lamférfiak. Azt, hogy csak az az igazi érdem, amit hivatásunk teljes, odaadó betöltéséből sze­rezhetünk. Az a két ezer sürgöny, amit ün­nepsége alkalmából kapott Darányi, az a nép fiaitól származó sok-sok egyszerű, ákumbákumos írás mind mind azt hirdeti, hogyha ő nem is látja meg, — mint mondá — az ígéret földjét, de mint jó gazda ve­tett ... mert tudja, hogy az aratás nemzetéé lesz ... akiért dolgozott, épített és munkál­kodott. — Hja, könnyű — fogják mondani a sivár lelkek — könnyű az ország pénzéből építeni, vetni, alkotni, földeket benépesíteni. Hát mi erre azt mondjuk: — Bizony nem könnyű. Sőt nehéz ... nagy, mérhellen felelősséggel és lelkiismeret- hullámzások kínjaival, vagy édes megnyug­vásával járó nagy lelkek nehéz munkája. Könnyű valakinek a magáéval rendel­kezni. Ha elveszti, egy ember, egy család, egy törzs érzi a veszteséget. Ám, ha az or­szág pénzét elvesztegeti, ötletszerű alkotá­sokkal milliók verejtékét teszi kockára, kár­tyára. Az nagy bűn. A köz, a nemzet ellen való bűn. De amilyen nagy bűne egy állam­férfinak a rossz sáfárkodás: olyan erénye a jó, az okos, a bölcs, az előrelátó gazdálko­dás. Érette milliók áldó sóhaja és emléke­zete száll. A nép lelke megérzi azt, ki sáfárkodik jól és ki nyulkál könyökig az ő verejtékes millióiba. És ezt a nép lelket bár mennyire is igyekezzenek félrevezetni: az igazságnak elő kell törni. Ma vagy holnap. Síron innen vagy sokszor, nálunk különösen síron túl. Mint a napnak, melyet egyidőre eltakarhat a felleg. De egyszer uralkodni és ragyogni fog. Darányit életében érte az a ritka sze­rencse, hogy a magyar nép, s vele benne a nemzet azt mondotta: — Le a kalappal uraim! Az elismerés, a hála lobogóját meg kell hajtanunk — az igaz ember előtt... A történelem végezzen majd... a magyar miniszterrel.

Next

/
Thumbnails
Contents