Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-01-26 / 3. szám
.MAGYAR FÖLDMIVELÖ 19 létesíthetünk valami áldásos intézményt, hol a lakosság szereli, becsüli egymást, hol a visszavonás ördöge konkolyt nem hint. A hova egyszer a gyanúsítás, a rágalom, a pletyka, az irigység befészkelte magát: ott szó sincs arról, hogy a közért tenni lehessen valamit. Ily körülmények közt még a községi elöljáróság sem telj esi t heti lélekből, buzgósággal, jó kedvvel kötelességét. A biró elkeseredik. Az történik ily esetekben, hogy épen azok a derék gazdák, kiket a jó Isten is, meg á saját eszük és erkölcsük is annak teremtettek : félrevonulnak; és félrevonulnak a közügy rettenetes kárára! Mit szóljunk a többi intézményekről! Lehet-e ott gazda-körről, hitel vagy fogyasztási szövetkezetekről szó, hol a kívánt egyetértés hiányzik? Hol a gyanúsítás már amolyan szokássá vált. Bizony hogy nem !. Beh szerencsés is az a község, hol a béke galambja állandóan tanyát üt. De még szerencsétlenebbek azok, kik még most sem látják be, hogy a magyarnak összetartásra, de még milyen összetartásra van szüksége! Van egy nép. Itt lakik köztünk. Meg sem kell nevezni őket. Hiába, el kell ismernünk, hogy ez a nép páratlan erejű az összetartásban. Ha közülök egyik másik bajban van: sziklákat mozdítanának meg, hogy kiemelhessék hitsorsosukat. Elképzelhetlen szívóssággal járnak, kelnek, futnak, mert egy sorsosuknak baja van! Mi nem megróvásképen Írjuk ezeket; bántani, embertszólani nem kenyerünk, de fel kellett hoznunk azért, hogy egyszer már a magyar nép is: Tanuljon. Hát atyámfiai, tanuljatok! O Farsang. Tudom jól atyámfia, hogy a mint ennek a cikknek a címét elolvasod, azt a gondolatot forgatod majd elmédoen: — No most következik aztán a ne mulass! Hogy hát a magyar ember már utóvégre egy kis farsangot se csapjon, hogy a magyar legény, meg a leány üljön la a sutra és ne merjen egy táncot se végig lejteni, mert hiszen — azért nem boldog a magyar! Most az egyszer azonban tévedsz atyámfia! Mert mi éppen a mondók vagyunk, hogy nem sze- retnők, ha a magyar nép aranyos, őszinte, igaz kedélye már végkép kipusztulna! Nem szeretnők, ha a magyar legény, a magyar leány lényében akkora változást tett volna a nehéz idők súlya, hogy jóformán rá sem lehet ösmérni. Ellenkezőleg! Mi azt akarjuk, hogy a magyar népnek jöjjön vissza régi, keresetlen, igaz kedélye. Az a kedély, mely nem kereste az idegen divatot, nem kereste a puccot, a szertelen kicsapongást erkölcsben, táncban, italban. A mely megmaradt minden körülmények közt olthoniasnak, igaz érzésűnek és — magyarnak. A magyar legény oly egészséges, élettől duzzadó ága volt a nagy nemzeti fának, melyre csak büszkességgel tekinthettünk. Mikor kiszállott a síkra hogy eljárja nemzeti táncunkat . . . csak nézni kellett, mekkora ildomossággal és mégis forrongó szenvedelemmel rengette a földel! A magyar leány olyan volt, mint a természet szép virága. Nem kellett őt ékesíteni! Ékes volt ő amúgy is! Mit akarjátok ti a virágot még jobban ékesíteni, azt a gyönyörű virágot, melyet Isten keze alkotott? A magyar leányt is e kéz fűzte a magyar ifjú derekára! Lássátok atyámfiai, ilyen volt a magyar ifjúság és újra ilyennek kell lennie! De hogy ilyen lehessen ... ki kell őket hozni a bűzös, legtöbbször kétes erkölcsű korcsmahelyiségekből. hol mostanában általában a bálokat rendezni szokták . . . Most jut újra és újra eszünkbe az az eszme, amit annyiszor felvetettünk. Hogy t. i. bár lenne minden községben gazda vagy olvasókör. Ennek kellene rendezni, mint a hogy már számos helyen rendezi is — a mulatságokat. Bár lenne minden községben egy nagy, tágas, jól szellőzhető terem, hol az ily farsangi mulatságok vagy más időszaki felolvasások megtarthatók volnának. Persze, erre sokan azt mondják: Hohó! Hol van még ez az idő . . .? Pedig nincs az oly messze! Földesurak, birtokosok, ispánok,jegyzők, gyógyszertárosok, tanítók... egyszóval a község, vidék értelmisége vegyétek csak azt a népet figyelmes párlfogástokba! Érdeklődjetek mulatságaik iránt, sőt jelenjetek csak meg azokon. Meglátjátok csak, hogy ez a jó magyar nép mily hamar leszen érdemes a ti szerető gondosságotokra! Mily hamar fog változni a kép! A durva, faragatlan, bicskáló mulatságok vagy inkább dorbézolások csakhamar eltűnnek. Helyébe lép a magyar ősi erény, mely bizalommal, de azért kellő tisztelettel fordul azon magasabb szellemüekhez, kik a népet szeretni tudják! És ha a kölcsönös bizalom létre jő: úgy nagyon közel lesz az idő, mikor a magyar és magyar ismerni, szeretni, becsülni fogja egymást bármily sorsot rendelt légyen neki a Gondviselés. ügy legyen! Mester. Rák és fia. (Mese.) Korholta keményen, Szidta mint a bokrot, Fiát az anya-rák, Szinte csak úgy porzott.. »Te ilyen, te olyan, Miért jársz mindig hátra“? Miért nem hallgatsz már Az okos tanácsra“? Nem mondtam-e százszor Int lek ezerszer is: Mint a többi állat Menj előre te is !« Szivére is vette, Úgy látszik az igét A kis rák, mert ime Eget földet Ígért. Fogadta erősen : Hogy igy tesz hogy úgy tesz, Anyjának panaszra Több oka már nem lesz. De im elindulnak, Legeiül az anya, S lábát szokás szerint Hátrafelé rakja. A fiú látva ezt, Mit Ígért, — feleli; Hej, de a rossz példát Azt legott követi. S mennek szépen, rendben »Hátra« mind a ketten. Hja ! mert a jó tanács Sikert csak úgy arat, Hogy jó példával Te jársz elől magad ! Pethö József.
