Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1907-03-17 / 11. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ

85

fogyasztás alá esik. A norvégek évente 1 kiló 335 gramm, a dánok 1 kiló 125 gramm, a kanadaiak 1 kiló 50 gramm, a svédek 940 gramm, a franciák 933 gramm, az oroszok 910 gramm dohányt fogyasztanak el Legcsekélyebbet füstölnek el átlagos számítás szerint a spanyolok, akiknél egy emberre átlagosan 550 gram dohány fogy asz tás esik.

VASÁRNAP DÉLUTÁN

Természettudományi apróságok.

(Elsülyedt hajók kiemelése. — A tengeri kígyó.)

Mióta különösen a 19. században a technikai tudományok szinte bámulatos haladást mutatnak, mindig több és több hihetetlennek látszó, eddig rejtélyes dolgot vagyunk képesek megmagyarázni, sőt megoldani is. A technikai tudományok terén hovatovább oda jutunk, hogy az összes erőket az emberiség szolgálatába tudjuk hajtani. Ezek segélyével azután számos oly dolgot oldunk meg, amelyek egyrészt hasznossá válnak az emberiségre, másrészt nagyobb szerencsétlenségek bekövetkezését elkerülhetővé teszik.

Csupán a tengerek hatalmas erejével, félelmével. zordságával nem tudott még a technika leszámolni, ahol még legjobban tapasztalhatjuk az emberi ész gyarlóságát, Isten felséges alkotásaival szemben.

A tengeri hajókatasztrófák elhárítására úgyszólván gyarló eszközök állnak rendelkezésünkre; a hajóknak mély vízből való kiemelése pedig lehetetlen. Egy francia mérnök óhajt mindkét dolgon segíteni találmányai által.

Az újkori nagy hajók elsülyedését megakadályozandó ugyanis a hajó kettős fenékkel van ellátva, a hajótest pedig kereszt- és hosszválaszfalakkal van elzárva s igy az egész hajótest egymástól légmentesen elzárható apró cellákba oszlik. Ezáltal sérülés esetén egy, legfeljebb két cella telik meg vízzel, ha ugyanis a két cellát egymástól elválasztó fal is megsérül.

Igen sokszor előfordul azonban, hogy még úgy is elsülyed a hajó. A cellák ajtainak ugyanis az utasok kényelme és a hajón való szabad közlekedés szempontjából nyitva kell lenniök, s igy a veszély pillanatában keletkező félelemben elvesztve a lélekjelenlétet igen gyakran nyitva felejtik az ajtókat s a hajó még ilyen szerkezet mellett is elsülyed. Már most az volna a fontos, hogy legalább a rakományt és hajótestet meg lehessen menteni.

Mindezideig kis mélységekből búvárok segítségével ki lehetett emelni a hajótestet a rakománynyal együtt. De nagy mélységekből nem. A búvárok munkája ugyanis már hatvan méternyi mélységben rendkívül nehéz a hat atmoszférának megfelelő nyomás következtében. Módot kellett tehát keresni, hogy valamikép ki lehessen nagyobb mélységből is emelni a hajót.

E célra eleinte acéltömböket, pontonokat sü- lyesztettek fenékre a hajó közelében. Azután láncokkal a hajóhoz kötötték s kiszivattyúzva belőlük a levegőt, ezek fölemelkedtek, maguk után vonva a hajótestet. Mindehhez azonban igen komplikált és drága berendezések (szivattyúk, csővezetékek stb) kellenek.

Tehát más megoldás után látott a francia mérnök és sikerült is nyélbe ütnie. A találmány abban áll, hogy a viz alatt gázokat fejleszt, amelyekkel nagy kautsuktömlőket tölt meg, ezek elegendő meny- nyiségben alkalmazva — amit a viz mélységéből, a hajótest és a rakomány súlyából ki lehet számítani — a hajót kiemelik.

A gáz, amelyet erre a célra használnak : az acetylén. Calcium-carbiddal töltött, vízmentesen elzárt vashengereket bocsátanak a fenékre, miután előzőleg e hengereket csövekkel kötik össze a hajó mellé sülyesztett és hajóhoz erősített kautsuk- tömlőkkel. A calcium-carbiddal tele vashengerek dugóit villamos árammal kiolvasztják, mire a viz a hengerekbe hatol, ahol egyesülve a carbiddal, megindul a gázfejlődés. Az acetylén felduzzasztja a tömlőket és a hajótestet felemeli. Ugyanez elv alapján mentőkészüléket is lehet készíteni. E készülékekkel valóban hatalmas lépést nyertünk egyrészt a hajósülyedések meggátlására, másrészt a temérdek kár elhárítására, melyek a tengerbe veszett rakománynyal értek bennünket.

*

Hogy a tenger veszedelmességével nem tudunk megbirkózni, nem is csoda. Ismerjük ugyan tulajdonságéit: zord haragját, melyhez fogható erőt talán nem találhatunk, szelíd fodrait, amelyek úgy elringatják a hajót, mint jó anya gyermeke bölcsőjét; de mégis van valami titokzatosság, rejtelmesség benne, ami megfélemlíti az embert. Ez a titokzatosság : az ismeretlenség. Nagy poéták és festők, kik százszor és száz változatban megörökítették már versben, képben a nagy vizet, még sem tudták fel- lebbenteni a fátyolt a tenger ezerféle változásáról, az ő lakóiról, amelyek majd parányiak, mint a legkisebb porszem, majd hatalmasak mint egy ősvilági állat.

Valóban, a mai kor magát felvilágosodottnak, modernek nevező embere, szinte tehetetlenül áll a tenger lakóival szemben és képtelen meséknek is kénytelen felülni, mert oly rövid tudása a tenger titkait illetőleg.

Itt van mindjárt a tengeri kigyó. Évenkint megjelenik a hírlapokban a tudósítás, hogy itt vagy ott látták a tengeri kígyót, ebben azután a közönség kételkedni kezdett, akár a fiumei cápában, de bizonyosat most sem tudunk.

A régi »állatos könyvekben« még rajza is látható. Nagyobbára angolna formájú, feje a csuka vagy inkább a kardorru halra emlékeztet. E könyvek szerint 100—200 lábra nő meg.

Nemrég egy élelmes amerikai kőrútjában mutogatni kezdte a tengeri kigyó csontvázát. És még a tudósok között is szenzációt keltett, de rövid vizsgálat után kisült az amerikai turpissága, hogy egy ősvilági cet kövült maradványa.

Mindennek dacára sok helyen őriznek jegyzőkönyveket, amelyben halászok és hajósok bizonyítják a tengeri kigyó hús- és vérből való voltát. Talán nem lesz érdektelen, ha nehány ilyen jegyzőkönyvbe foglalt »észleletet« megemlítek.

1887-ben a »Castilian« hajó Harrigton nevű kapitánya adott hirl a rejtélyes állatról, határozottan állitván, hogy saját szemével látta hajójától húsz