Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-03-17 / 11. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 83 Mi ugyanis ennél még tovább megyünk. És állítjuk, tapasztalatokból leszűrt meggyőződéssel állítjuk. Ami népünkre a bérlet ezerszerte áldásosabb, mint a lelketlen parcellázás utján megszerzett tulajdon föld. Mert a bérletnél az a földmivelő ember tisztességes bérlő maradhat, de a lelketlen parcellázásnál valóságos rabszolgává llesz. Olyan páriává, aki sohasem tudja melyik órában rántják ki alóla a földet, ha mostoha körülmények közt csak egyetlen egyszer nem tud eleget tenni azon súlyos föltételeknek, melyek árán látszólag birtokosa lett ama földdarabnak. 0 teljesen a parcellázok vas markába került. És ez a vas marok akkor Toppanthatja össze, mikor már azt a földet jól megáztatta verejtékével és mindenét belefektette, amivel a bus földön csak rendelkezhetett. E tekintetben a tapasztalat hihetetlen dolgokról beszél. Félmillió a munkásoknak. Lassan ugyan, de mégis csak rálépünk a helyes útra, melyen haladva a legbiztosabban elérjük a munkás kérdés nlegoldását... Az otthon... a biztos otthon megteremtése, ez a leghatalmasabb kapcsok egyike, mellyel ami munkásnépünket ide, ehhez a földhöz, ehhez a hazához köthetjük. Akinek nincs otthona, az földönfutónak érzi magát. És aki ennek érzi magát, annak nincs veszteni valója. Azt könnyen le lehet venni lábáról, azt könnyen lehet ábrándokkal vezetni, azt nehézség nélkül mindenre fel lehet használni. Köztapasztalat ez, melyet megcáfolni senki sem tud. Azért örömmel olvassuk a következő nagyjelentőségű hirt: Félmillió a munkásoknak. Ilyen hatalmas összeget szán Békés vármegye munkáslakások építésére. Az egész megye közönsége nagy elismeréssel nyilatkozik Ambrus Sándor alispánról, aki ezt a javaslatot fölvetette. A vármegye fél millió korona kölcsönt vesz föl s ebből ötezer munkáscsaládnak nyújt kamatmentes kölcsönt, hőgy magának családi házat építsen. A vármegye nemes elhatározásában számit Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter támogatására is, aki az orosházai, békési és csabai munkásházakra már eddig is nagy állami segitséget utalványozott ki Tehát egyrészről okos birtokpolitika, egészséges kis bérletek, másrészről munkáslakások építése me- gvénkint... bizonyára oly socialis tevékenység, melynek eredményét, gyümölcsét leghamarább és legközvetlenebbül fogja érezni a magyar társadalom. Békés vármegye példáját követnie kell a többi vármegyéknek is is. A vármegyék csak legutóbb is megmutatták, hogy valóságos bástyái nemzeti alkotmányunk fenntartásának és megmentésének. Nem csak alkotmányunk védőbástyáinak kell lenniök Népmentőknek is. Ha a vármegyék idejében veszik észre a népünket fenyegető veszedelmet... idejében szervezkednek... kellő időben gondoskodnak forrásokról, melyekből a népet táplálják, hogy ne táplálja más mérgező anyagokkal, bizony hogy ma máskép állanánk. A vármegyeházakban a sok meddő szó, vita helyeit erélyesen kellett volna hozzá fogni a népmentéshez. És ha minden vármegye megteszi kötelességét, ma nincsen oly nyomasztó és elmérgesedett munkáskérdés. Még nem késő. Itt az utolsó órák, de még mindig órák, melyek rendelkezésünkre állanak. A veremben. Felhajtok. — Húsz korona egy kivándorló után. — Nagy Ígéretek. — Iszonyú csalódások. Végre tehát! Folyton-folyvást hirdettük, nyíltan, bátran mondottuk, hogy népünk csudás kivándorlási ösztönének egyik leghatalmasabb rugója : Meri hajtják! Mert szerte szét az országban »felhajtok« bujkálnak. Kétlábú vérebek járnak titkon, sokszor az éj homályában és felzavarják a csendes, sokszor sorsával megelégedett családokat, gazdákat is. Miért? Hogy a jó. kövér kereset reményében és biztos számításában a szó teljes értelmében kiűzzék, tengeren túlra, Amerikába hajtsák, kergessék népünket. Végre mégis verembe estek ezek a hiénák. A belügyminiszternek is be kellett látni, amit már jóformán mindenki tudott ezekről a lelketlen »felhajtókról«, hogy tovább tűrni egy pillanatra sem szabad ezeket a gyalázatos manipulációkat. Vizsgálatot rendelt el tehát. Kassán kezdették meg a legerélyesebb nyomozást. Rettentő szomorú sikert aratlak. Bebizonyult, hogy egész Felső-Magyarország el van árasztva kivándorlási ügynökökkel. E mesterkedéseknek főfészke Kassa. Innen a »Központból« nyújtja ki polipkarjait a főcinkos a legmesszebb eső vidékekre. Elfogták és letartóztatták a mestert és néhány főkolompost, a lelketlen bandának vezéreit, akik a szegény, de békés embereket kizavarták tűzhelyükből. Aranyhegyeket Ígértek és aztán eljuttatták a a szegény embereket az ólombányák nehéz levegőjébe, hogy ott sorvadjanak, vesszenek el. Ki tudja, hány embernek, de különösen családnak tették tönkre nyugalmát, úgyszólván egész életét. László Fülöp vezette a felsőmagyarországi kivándorlást. Hetenként sok falusi embert hajtottak fel a László irodájába, akiket aztán kivándorlásra bírtak és készítettek elő. A lefoglalt iratokból az is kitűnt, hogy László minden kivándorló után húsz korona províziót kapott. Ugy-e bár nem rossz mesterség ? Főleg, ha ezreket és ezreket sikerült — kicsempészni. A bizonyítékok különben oly súlyosak, hogy ezek alapján meg is hozhatták az Ítéletet.
