Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-02-24 / 8. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 61 ömlik, csakhamar lehordaná a vékony földréteget a a szikláról s holdbéli világgá alakítaná az országot: ahol nincs semmi. A japánok minden használható talpalattnyi földet megmunkálnak. Áldott talaj, áldott éghajlat, mesteri földmivelés van ebben a szép országban. Meleg éghajlatát a tenger jótékony hatása megőrzi a függélyes napsugarak áldatlan tüzétől. északi részét a szibériai tél dermesztő hidegétől. A déli részek földje kétszer teremnek egy esztendőben. Legdélen a rizsbe kétszer vágja sarlóját a földmi- ves. Májusban a gabonát learatják s azonnal rizst vetnek el: amit szeptemberben aratnak. Bár kétszer terem a föld egy esztendőben: mindazonáltal a japán föld nem termi meg azt a mennyiséget, amire a népnek szüksége van. Dacára ennek, a kiviteli cikkek fele ma is gazdasági termény. A japán földmives ezek után úgy segít magán, hogy az elsőrendű terményt kiviszi, az olcsót behozatja: mert a japán nép kevéssel beéri akkor, mikor a maga személyéről van szó, de élelmes kereskedő akkor, mikor jövedelmét gyarapíthatja. Noha rizsből töménytelen mennyiség terem, a japán nép csak ünnepnapon eszik rizst. Ha a japán földmives elvégzi a rizstermelés munkáját, akkor indigó, tea és dohánnyal bevetett táblácskáit is meg- miveli, odahaza selyemhernyó tenyésztéssel, selyem- szövéssel és gyártással, szövéssel, fonással, kefegyártással foglalkozik. Csak igy képes ott megélni 48 millió ember. Szarvasmarha Japánban alig van egy millió, ló: másfélmillió. Disznó és juh még ennél is kevesebb. Bár az állam mindent elkövet, hogy az állat- tenyésztést fellendítse, eddig a japánok nem igen adták magukat az állattenyésztésre, noha félő: hogy a folytonosan terjedő és szaporodó lakosság, a kitűnően kifejlett ipara mellett sem lesz képes élet- szükségletét kielégíteni. * Nagyon sok volna a japán földmivelésről feljegyezni valónk. De most térjünk át a japán családi életre. A japán családi élet megismerése igen nehéz. A családi élet titkát nagyon elrejtik az idegen előtt, a japán nyilvános élet a csókot nem ismeri. Nagyon ritkán lehet látni, hogy a japán anya megcsókolja gyermekét. A nép gyermeke nem jár esti fonókba, látogatóba. Nyilvános helyen a leány nem áll szóba, mert ez ártana hírnevének. A házasságot a baráti viszonyban levő éltesebb emberek közvetítik. A közvetítők a szülőkkel és a fiatalokkal beszélik meg a házassági tervet s aztán egy kitűzött helyen eljegyzik a párokat. Kölcsönös egyetértés után kitűzik a házasság napját. Ekkor a leány fehérbe — a japán gyászszinébe —- öltözve családjától és közvetítőjétől kisérve a vőlegény házába megy. A gyász oka, hogy elszakadt családja őseitől és más család kötelékébe került. A vőlegény házánál ünnepélyesen fogadják őket s a menyegzői szobába vezetik. Itt áll a menyasszonyfa, csinált törpe fenyő, ágai között gólyafészekkel és apró gólyafiakkal: mi a szapora család jelképe. A fa alatt virágok állanak, hogy virágos legyen a házaspár élete. Egy öreg asszony seprűvel kezében s egy öreg férfi gereblyével áll a fa alatt, ami a hosszú munkás élet jelképei. A japán törvények is elrendelik a polgári es- ketést. A japán család tulajdonképen nem egy szűk, de egy nagy család. Apa, anya, három-négy házas fiú és ezek gyermekei laknak együtt egy házban. A szülők tisztelete ősi. Az elvénült szülők eltartását szigorú törvény rendeli és az elvénült apa, apasorban való fia fölött is családi kormányzó marad. Az oly magas és szép japán műveltség egyik legsötétebb pontja, a nő alárendelt, megvetett helyzete. Férjével szemben szava, véleménye nincs. Házi dolgokban nem is kérdi meg a férfi a nőt. Megtűrt játékszer, első cseléd. Ám befelé háza asszonya s, mint a gyermekek anyja megbecsült sorban él. Csak a férjjel és az öreg szülőkkel alárendelt, ezek hiján teljesen ur a háza felett. Legnagyobb óhajtása a japán nőnek az. hogy ne lakjék vele az anyósa. A japán gyerek élete irigylésre méltó édeni állapot. Minden vágyát teljesítik, még a gondolatát is kiolvassák. A japán nép szavatartó s az igazi japán inkább meghal, mint szószegő legyen. Megbízható személyzet. Különös módon tette a minap Párisban egy üzlettulajdonos személyzetét próbára, hogy vájjon föltétlenül megbizhatnék-e bennük. Egy barátja külföldre utazott és az alkalmazottak jelenlétében tízezer frankot adott át barátjának, hogy visszatértéig megőrizze. Az a pénzt átvette és eltette. Két hónap múlva a barát megjön és kéri vissza a pénzt. »Te nekem pénzt adtál 9 nem emlékszem rá ! Adtam róla Írást 9 No ugy-e, nem U »De hát mi közöttünk nem is volt soha sem Írásra szükség«, válaszolja a megrémült barát! »Van rá tanúd 9« »Igenis, az egész személyzet«. »Jól van, próbáljuk meg.« A főnök egymásután behívja az urakat. »Adott nekem ez az ur pénzt vagy nem 9 Én ugyanis nem emlékszem rá !« Az alkalmazottak között egyik sem tudott róla semmit. Ezután a szekrénybe nyúl, előveszi a lepecsételt tízezer frankot és átadja. »íme a pénzed! Én csak próbára akartam az al- kalmazottaimat tenni. Még ma elcsapom valamennyit.« Gyüjtsetek a „Magyar Földmivelö“-nek előfizetőket! KIS GAZBA. A korai ojtásról. Február végén, vagy március elején sokszor már anyira enyhül az idő, hogy a kézben való ojtást meglehet kezdeni. A legelső dolog az alany ojtáshoz való előkészítése, mely abból áll, hogy a túl hosszú s egyenetlenül nőtt gyökerek és ágaktól megtisztogatjuk. Ezek után elővesz- szük a már előre megszedett és eltartott, a nemesítendő gyümölcsnemnek megfelelő fajszerinti köte- gecskét, abból kiválasztunk egy-egy megfelelő ga- lyacskát, melyet 2—5 szemre kurtítjuk és úgy ojtjuk be, amint az legjobban kezünk ügyére esik. Kézbeni ojtásra ludtoll, vagy plajbász vastagságú vadoncot használunk. A jól eszközöli párosítás bármely gyümölcsnemnél sikerül, ha az ojtógaly és alany a kellő időben szedettek meg és készíttettek elő ojtásra; mindazonáltal a kézben ojtott csontárak mutatnak legtöbb sikertelen munkát. Azért jobb szabad helyű-
