Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-12-22 / 51. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÖ 417 — »Vigyázni, nagy medve!« — szólt Pista, fegyverét lövésre készen tartva; a tizenharmadik, mely csövem elé kerül, a tizedik, ha sikerül, — gondolám és az irányzékot gondosan nézve várom őt. Valami nagy sötét alak tűnik szemembe a sűrűben, egyenesen felénk tart, de a sok ág miatt bizonytalan lévén a lövés, fölfelé szemben tiz lépésnyi távolból csak akkor lőnék, ha tudom, hogy homlokon találom el a medvét. Óvatosan kidugja fejét s hegyezi két kis fülét, ballábát fölemeli s kilép az ösvényre. Hét-nyolc lépés, nem több a távolság: nincs időm fejét megcélozni, mert észrevett, fölborzolta szőrét, mérgesen vicsorgalja hatalmas sárgás fogait s vissza- fölé ugrik morogva. Ebben a pillanatban dördül el lövésem. Jobb lapockáját céloztam meg. Egy fájdalmas bömbölés, mely idegrázó ordításba megy át s a medve előugorva, előttem a légben jelenik meg, csak éppen az ismétléssel valahogy tudtam végezni s második golyóm szügyébe fúródik, mire ő lábaimnál alig egy fél méterre tőlem összeroskadt; repe- tálok, de hogy lőhessek, egy lépést hátrálok s Pista elibém ugrik, céloz a fölkelő medvére . . . csitt, visszalép, megbottik, hányát esik s második lövése szól. A medve ráugrik; érzem, hogy minden idegem és izmom a végsőig meg van feszülve, de . . . nehogy Pistát lőjjem agyon, letérdelek s két utolsó töltésemet kilövöm, egyiket a medve fejére, másikat szügyére. A fenevad most dühösebben bömböl és rám veti magát, Pistán átugorva. Eölugrok s eszeveszetten rohanok, hogy időm legyen egy töltényt legalább puskámba tolni. De a mackó utolérve engem s első lábával leakarván ütni, kevéssé fölemelkedik ; én ezt félszemmel látva, egy nagyot ugrok, úgy, hogy csak nadrágomat súrolja a hatalmas ütés, egyben hányát félre vágom magam s a fegyver csövét a medve felé fordítva, a závárcsavart becsapva: célzás nélkül elsütöm puskámat. Alig egy arasznyira volt fegyverem torkolata a medve vállá- tól s igy lövésem szivén találta, összerogyik s lábamra esik s mig dögszagu lehelletét érzem és késemet kibontom és belé döföm, kimúlik; az én homlokomon pedig egyszerre kiüt a hideg verejték . .. Fölkelek, de bizony nehezen, mert most érzem csak, hogy mily közel állottunk a végsőhöz. Térdeim majd összebicsaklanak, annyira remegnek: — »Nincs baja, Pista?« — kérdezem; de látom, hogy nincs, csak arca fehér, mint a kimeszelt fal, szintúgy Szűcsé, az alföldi fiúé, kinek tán legrosszabb annyiban, hogy mikor látta, álma sem volt ilyen! ő ugyan nem vett részt a csatában, csak hogy én futok, ő is futott, mintha puskából lőtték volna. De mit is csináljon fegyver nélkül ?! — »Csúnya lakodalom volt!« — sóhajt. Hála Istennek, hogy igy végződött. — Legalább most tudod, hogy mi a medve — felelek. Szép, kifejlett, 3—4 éves fekete medve, feje barnás, óriás karmai és fogai vannak. Két első és negyedik, ötödik lövésem halálos, egész belseje széjjel van roncsolva, harmadik lövésem fejét horzsolta. Policsek sima csőből tett lövése is talált. Szomorúan mutatja expresz patronát, hogy nem tehet ő róla, hisz csak a gyutacs volt rossz. Derék fiú, ki már egyszer összemarcangoltatott egy anyamedve által s mégis bátran védelmemre kelt ma! — »Semmiházi!« — csak ennyit mondott, mikor a mackót megvetéssel megnézte. KIS GAZBA. Gazdasági munkásházak. Békés vármegye 500 gazdasági munkásház építése céljából 500.000 korona kölcsön fölvételét határozta el. A vármegye az építendő házakat mezőgazdasági munkásoknak oly föltétellel adja bérbe, hogy a ház az évi bérösszegnek busz esztendőn át való fizetése után a munkás tulajdona lesz. Darányi Ignác földmivelés- ügyi miniszter a munkások terhének könnyebbilése végett a munkások által fizetendő házbér részbeni fedezésére húsz éven át évenkint 10.000 korona, összesen 200.000 korona államsegitséget utalványozott Békés vármegye részére. A földmivelésügyi miniszter segítségével a vármegyében 500 gazdasági munkáscsalád, akik eddig drága bérlakásban húzódtak meg, jut évenkint 60 korona^ bérért 300 négyszögöles telken épült egy szobából, konyhából és kamrából álló otthonhoz. Pest vármegye a földmivelésügyi miniszter által engedelmezett államsegit- ségből Solt községben 12 gazdasági munkásházat épített, a melyeket a vármegye kiküldöttje november 23-án adott át a munkásoknak. A talaj tavaszi porhanyitása. Az okszerű talajmivelésnek fő regulája az ősszel megszántott talajon tavasszal a .szántást amennyire lehetséges mellőzni és helyette a fogas boronálást. esetleg csak erős fogasolást alkalmazni a korai vetés előtt. Ezt ajánlani nem lehet eléggé a gazdák figyelmébe, különösen a mi szárazságra hajló éghajlatunk alatt. És pedig azért, mert az ilyen talajmiveléssel megőrizhetjük talajunk nedvességét. A tavaszi szántásba vetett növények hamarább megérzik a szárazságot, mint a fogasolt talajba vetettek. Az ilyen talajokban a műtrágyák kedvezőbb hatást fognak gyakorolni. Már most a vetést idejében végezhetjük el. A fogasolt föld vetése kevésbé gyomos, mint a szántott földi vetés. A tavaszi szántást tehát csak akkor alkalmazzuk, ha a talaj erősen összetömődött, ha annyira elgyomosodott, hogy a porhanyitással megfelelő munkát nem tudunk végezni. A tavaszi por- hanyitás lazább szerkezetű homokos talajokon esetleg egy fogasolásból állhat és megfelelő is lehet az. Minél kötöttebb a talaj, annál kevésbé fogunk jó munkát végezhetni a fogassal, annál inkább kívánatos grubber, exlirpátor nevű gazdasági eszköz alkalmazása. Az őszi szántásnak tavaszi szántása mellőzhető a későbben vetendő növények alá is. A sertés etetése télen. Az a téves nézet uralkodik, hogy a tenyészsertésnek a hideg téli időszakban nincs szüksége különös etetési módra. Azt gondoljuk, hogy helyesen járunk el, ha a tenyészsertésnek ugyanazt a takarmányt adjuk, mint a hizó disznónak. Elfelejtjük azt, hogy a tenyészsertés a takarmány tekintetében változatosságra szorul. Erőtakarmányt csak nagyon keveset adjunk a kocának, mert attól tulkövérré válik, ami a fiatalok kifejlődésére hátrányosan hat. Nem akarjuk azonban azt