Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-12-22 / 51. szám
410 MAGYAR FÖLDMIVELU cában. Régi kosziadó gazda, aki úgy termeiének mivolta, mint emberséges bánásmódja miatt nagy tekintélyre tett szert a diákság közt. Gömbölyű Dániel uram úgy válogatott a diákok közt, akár a generális szemenszedett katonái közül. Valóságos szerencseszámba ment, ha a szülők gyermeküket Gömbölyű Danyi bácsihoz adhatták. Özvegy Kapásnénak nem is volt egyelőre nagyobb kívánsága, a jó Istentől, minthogy azt a Bandi fiút, akit boldogult édes ura-atyja annyira elkényeztetett, valahogyan Gömbölyű Danyihoz adhatná kosztba. Oh, Kapásné asszony tudta azt, hogy miért ? Amint ugyanis a férje-ura koporsójára ráborult a hant, érezte és tudta, hogy összébb kell szorulni, mert különben vége a gazdaságnak. Aztán meg végtelenül bízott Gömbölyű Dániel tekintélyében. Úgy gondolta, hogy csakis Gömbölyű ur forgó szemei, hires pipaszárai és dörgő hangja tudná azt a Bandi fiút a becsületesség utján megtarthatni. Útra is kerekedett Sz . . . városa felé, hogy személyesen igyekezzék megpuhitani Gömbölyű uram szivét. Ugv állott az a remény és aggodalom közt lebegő özvegy asszony Gömbölyű uram előtt, mint egy direktor előtt. — Hiszen nem is olyan rossz az én Bandim, mondotta biztatólag. — Igen, nem rósz, csak gonosz még a csontja is. Ismerek én minden diákot kívülről, kalkuiusos könyv nélkül, tudom én mindegyikről hány pénzt ér. Az én házam hírnevét az ilyen diák nem fogja bemocskolni. Az özvegy asszony sírni kezdett, csak ömlöttek könyei. Gömbölyű uram, aki még egy pillanat előtt pattogott, mint a villámszikra ... megcsendesedett... kivette nagy zsebkendőjét és nedves szemeit kezdette törülgetni. Asszony felesége is közbeszólott, annak is megesett a szive, hát nem csoda, ha Gömbölyű uram itt beadta a derekát. — Hát jól van asszonyom. Próbát teszünk. Hadd jöjjön ide az a Bandi gyerek. De bizony vigyázzon magára. Szeresse a paszulvt, a krumplit, kását, káposztát és a többi, mert különben háborúba leszünk. Nekem ne finyáskodjék, pakolja be, a mit eléje raknak, mert különben felkopik az ála — és a többi. Következett aztán még egy néhány és a — többi, a miket a szegény özvegy asszony mind fejbólintva hallgatott végig. A Bandi gyerek is meghúzta magát. Nem szóllott semmit, csak olykor-olykor húzta félre száját, mikor Gömbölyű uram egy erős »és a többi«-t ejtett ki. Kapásné asszony aztán haza ment és azon boldogító hitben élte csendes özvegyi napjait, hogy a Bandi fiú megtalálta a maga helyét. Bandi egy ideig meg is emberelte magát. Gömbölyű uram szinte büszke kezdett lenni reá. Úgy titokban pár hét múltával mondogatta ugyan a Bandi, ő bizony nem szokott ahhoz, hogy hetenkint kétszer is paszulylyal tömje meg a böndőjét, a többi tanuló társaival is ingerkedett.... nem sokat adtak reá. A kinek nem tetszik, menjen másfelé. Gömbölyű Dániel uram senki fiát nem csalta a maga portájára Mikor a Bandi gyerek látta, hogy morgásainak semmi sikere, eredménye nincs .. . furfangos diák- csinyra határozta el magát. Tudta jól, hogy általa a háziasszony szivébe markol, a ki olyan büszke a maga konyhájára, akár a királyné saját otthonjára. A kosztos diákok asztalhoz ültek A háziasszony már a paszulyt tálalta fel, mikor egyszer csak nagy riadalom támad a békés polgári asztalnál. A Bandi gyerek ugyanis felforditotia tányérját és úgy vett abba a paszulyból. Gömbölyünét azon szempillantásban elfutotta az epe, úgy, hogy a méregtől még szóhoz sem tudott jutni. Gömbölyű csendesen maradt. Egy arcizma nem mozdult, olyan nyugodt és méltósággal teljes volt. Megvárta, mig az ebédnek vége lett. Aztán szobájába hívta Bandit és igy beszélt neki: — Fiam, pakolj és indulj a házamtól tovább. De majd, ha idők múltán benő a fejed lágya, meg fogsz te erre az esetre emlékezni. Az Isten megengedi, hogy elérem én még a tanulságot. Bandi csakugyan búcsút vett Gömbölyű uram házától és nem is találkoztak aztán sokáig, nagyon sokáig .... * *• * Alkonyat van. A Nagy-utca is csöndesedni kezd, mintha az emberek pihenőre térnének. A ház előtt, mely hajdan olyan nevezetes vala a diákok előtt, most már nem játszadoznak a pajkos gyermekek. Őszbeborult, hófehér szakállu öreg ur áll e pillanatban az ajtó előtt. Tisztességben megőszült Gömbölyű Dániel ő. Hogy is elváltozik az ember idővel! Magas, tekintélyes alakja meggörnyedt, szilárd erős karjai meggyengültek. Az egykor vidám kedélyű ember csöndes, magábazárkózott lett. A ki elmegy előtte, tiszteletteljesen köszön s hányszor keresik fel idegenek, kik egykor házában növekedtek. Most is e pillanatban egy idegennek látszó ember áll meg előtte. — Adjon Isten jó estét Danyi bácsi! — Adjon Isten! — Talán bizony rám sem ismer Danyi bátyám. — Bizony öcsém, kogy nem. Éveim nagyon előre haladtak, sokat felejtek. — De a Bandt fiút csak nem feledte el. — A Bandit? — szólott az öreg Gömbölyű látható örömmel. Hát te vagy öcsém? — Bizony, hogy én. Itt telepedtem le Sz ... városában, szegény mester ember vagyok. Az iskolát nem szerettem, elkerültem, most aztán pótolom. Belekerültem az élet iskolájába. Szó-szó után eredt. Bandit behívta az öreg magához. Milyen édes volt a viszontlátás! Mennyi kedves emlék a múltból! Igazán, az emlékezet olyan jó, sokszor boldoggá teszi az embert. Hetek múltak, de Bandi, most már András uram, Sz . . . városába letelepedett becsületes mesterember alig juthatott valami munkához. Családjával legnagyobb szükséget szenvedett, úgy, hogy már a mindennapira való kenyér sem volt meg. Az utolsó reménysége Gömbölyű Dániel volt. — Elmegyek — igy szólott — a jószivü em
