Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-12-22 / 51. szám
406 MAGYAR FÖLDMIVELŐ rom esztendős, folyton bújta a füzetes rablóhistóriákat s ezek lelkesítették a rablóéletre. Azoknak a diáknak se szeri, se.száma, a kik a kalózélelre éreznek hivatást s a fiumei rendőrségnek ugyancsak sok dolgot adnak ezek a fiók tengeri farkasok. xMég folytathatnék a rossz regények káros következményeinek fölsorolását — különösen a romlatlan leányok fehér lelkének megmételyezéséről is szólhatnánk, — de a bemutatott példák is igazolják, hogy mennyire szökséges dolog a gyomlálás a ponyván. A hatóságok mostanság csak a pornográfiát üldözik, bár sürgős szükség lenne arra is, hogy megakadályozzák a gonosz indulatokat fölkeltő regények terjesztését. Nem cenzúrára gondolunk s a hatóság alatt is iskolai hatóságot ériünk. Természetesen az iskola csak akkor küzdhet eredményesen a mételyező könyek ellen, ha ebben a harcban segítségükre vannak a szülők is. Nem esem kétségbe ... Nem esem kétségbe addig a társadalom sorsán, mig a Megváltó születésének emlékezetére szentelt emez ünnepnapokra úgy készülnek az emberek, mint a mikéj) évről- évre tapasztaljuk! Nem emlékezet ez. Nem puszta szertartás, azt se mondhatjuk, hogy szokás. Valóságos ünnepség, mely egy folyton meg-meg- ujuló esemény köré gyűjti a sziveket. Mintha az az isteni gyermek nem tizenkilencszáz esztendővel ezelőtt született volna, hanem most. Ezen a szent éjszakán! Mintha nem is a messze keleten ... Jordán vizének folyásánál, a bethlehemi pusztákon, hanem itt ami országunkban, nem is az ország valamelyik részén, hanem itt nálunk, ami családunkban, ami dobogó szivünk melegénél. ügy van! Ilyen ünnep nincs más a világon! Ilyen esemény nem élénkül meg sohasem az időkben, ilyen őszinte, tiszta általános örömöt senkinek emlékezete nem fakaszt a szivekben! Bármerre nézzek a világban, minden, de minden arra tanít, hogy az ember egyszer bukott, de meg van váltva! Vannak virágaim, melyeket kiválóbban szeretek, vannak eszméim, melyek egészen elfoglalnak, vannak munkálataim, melyeken szívesen fáradozom, de vannak perceim, mikor azok a virágok, azok az eszmék, azok a küzdelmek csak szomorúságot hagynak lelkemben, mert megszólal, sokszor akaratlanul is bennem — a múlandóság fájó érzése, amit ma sokan világfájdalomnak neveznek. Érzem, hogy fáj valami, magam sem tudom, miért leszek hirtelen oly szomorú... Igen!... ember, te boldogabb voltál valaha, el buktál, azóta a föld szűk neked... te a végtelenség után sóhajtasz... És semmi sem képes a szivemben levő űrt betölteni, úgy, mint a Megváltás nagy eszméje, hogy született az Isten-ember, aki vágyaimnak utat talált a végtelenségig, hogy született a Megváltó, aki a sötét világfájdalomba bevilágított. Hogy ott a bethlehemi pajtában kigyult az a szent szikra, melyből minden szívnek jut egy parányi arra, hogy megnyugtasson, világossá tegye azt, ami sötét volt eddig. Az a szikra nem alszik ki soha! Azért ünnepelünk úgy. Azért látjuk születni, meghalni és feltámadni, ma is — a Megváltót! Azért olyan általános, olyan édes, olyan tiszta ez az öröm, amit Karácsonykor érzünk Mondom, nem esem kétségbe a társadalom sorsán, mig az emberek igy ünnepelnek. Mester. !««>»/ V| KAEÁCSOITT | r**#« ^ Karácsonyi képek. A fővárosi és falusi élet. — A Magyar Földmivelő eredeti elbeszélése. — Irta Bodnár Gáspár. — Hej, ti jó falusiak, szólott az öreg Döme bácsi, be sokszor sóvárogva jár a lclketek a fővárosba. — Bizony, hogy jár, feleselt egy kis fruska, akinek nyelvét már jól ismerte a társaság. A főváros olyan, mint a tündér ország. Gazdagság, fény, pompa. Urak laknak ott .... nem tudják mi a szegénység. Élnek, úgy mint az urak. — Milyen tévedésben van, igazítja helyre a leányt egy fiatal ember, aki édes anyjának látogatására érkezett a faluba, Itt a falvakban fogalmuk sincs arról, mi rejlik ott a fényes fővárosban a külső, mutatós szin, fény alatt. — Mondotta, beszélte a néném is — erősítette meg a fiatal ember szavát Zsuzsika, a szerénységéről ismert kedves leány. — Én, aki hivatalban egy zálogházban vagyok, csak én tudom, hogy az a nagy uraság, — lelkeim — amiről magácskák, boldog falusi virágok — ábrándoznak, képzelősködnek — csak merő cifra nyomoruság, — Milyen az a cifra nyomoruság — kérdezte hetykén a nyelves kis leány megint. Én el sem tudom a nyomorúságot cifrán képzelni. — Nem tudod, vágott közbe Döme bátyó, hatalmas, vastag hangján. Hát megmondom én neked .... — Mondja .... bátyó!
