Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-09-29 / 39. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ Á 311 mi újság? Mindnyájunkkal történhetik baleset! A múlt vasárnap — e helyen — megígértük, hogy még néhány szót ejtünk arról, hogy minden arra való, értelmes, ügyes községben lehetne olyan kis mentő-egyesületet, alkalmatosságot szervezni. Nagy fába vágjuk a fejszénket, mondogatták, gondoljuk. Úri, drága dolog ez, vetették ellen. Aztán hol keressünk faluban, községben ahhoz való módot. Hát mindegy. Mindezen »nem akarom«-ságra mi nem hajtunk. Mert nem akarjuk, hogy nyögés legyen a vége. Hanem erő, okosság, élelmesség, egyetértés. Ami tisztán annak a sokszor emlegetett, de csak szóba-beszédbe fűlt igazságnak a veleje, hogy.... — Segíts magadon, akkor az Isten is megsegít. Az ám, de a kit baleset ér, az magán nem segíthet. Ott marad tehetetlenül az istenadta. Ha szegény, ha gazdag. Ha erős, szikár, ha gyenge, akár a nádszál. Ha nem érkeznek irgalmas szamaritánusok, mentők: ott veszhet. Ott vérzik el, ott fagy meg, ott fül meg. Ott leszen vége És pedig jegyezzük mey, hogy — Mindngájunkkal történhetik baleset! Ma velem. Holnap veled. Holnap után mással. Olyan közös a baleset, mint maga a halál. Annyi bizonyos. És az is bizonyos, hogy ha baleset történik, még akkor sincs segítve, ha kiabálhat. Még akkor sem, ha jönnek az emberek, az egészségesek. Az egész falu. Mert baleset, szerencsétlenség esetén rendszerint elveszti a fejét nem csak az egye$ ember, de legtöbbször a falu is. Ott állanak tehetetlenül. Talán még jobban jajgatnak, nyögnek, mint akit baleset ért. Nem tudják, mit tegyenek. Nincs kéznél semmi. Nincs mivel segíteni. Vagy elvinni a szerencsétlenség helyéről. És ha el is viszik. A tehetetlenség karjai közt vérzik, pusztul el a szerencsétlenül járt ember. Mily máskép volna mindez, ha egy kis készenlét állana akár a falu házánál, akár a szövetkezetben, akár az iskola udvarán. Ez a készenlét egg hordozható ágg, kötelékek, gyapot, szóval ami a rögtön való baleseteknél szükséges. Persze megint pénz, megint kiadás, fogják mondani De ’iszen erre is van nekem kadenciám, csak türelem. A készenlét se ér semmit, ha nincs aki kezelje. — Ugy-e bár, fogják megint kárörvendve mondogatni. De nem oda — a Buda. Ez a dolog ne legyen és nem is lehet kerékkötő. Vannak a faluban ügyes kezű emberek, asszonyok, leányzók. Ezeket akár az orvos ur, akár a tanító ur, ki tanulta ám a képezdében, hogy kell bánni a baleseteknél... az esti tanfolyamokon betaníthatják a legügyesebb és legpraktikusabb kezelésekre. Sőt hisszük, hogy egy-egy vármegye, ha megmozdulna és komolyan akarja, rendezhetne egy kurzust, tanfolyamot, a baleseteknél való szolgálatok, mentések elsajátítására. Minden község küldhetné e gyakorló tanfolyamra embereket, kik aztán másokat is oktathatnának, bevezethetnének ez emberbaráti szolgálatra. Ez a szolgálat, ez az emberszeretet az egyedüli ugyanis, mely tőke, mely nem függ attól van e pénzem, módom a segítségadásra, a jótékonyságra. Ez az egyetlen, melyért kölcsönt kölcsönért adhatunk, mert — Mindenkivel történhetik baleset. Ma velem, holnap veled. E jelszóval indult meg a fővárosban a mentőegyesület működése. Ma már minden valamire való városban tért hódított. Meg kell érteni ezt a községekben is. A mentőegyesületnek van ott is talaja. Csak jól el kell vetni és okosan az eszmét. Dikszi. Százharminc család megmentése. Újvidéken a vármegyeházán, dr. Bállá Aladár főispánnál vasárnap délelőtt Virág István rókusnegyedi plébános vezetésével nagy küldöttség tisztelgett. Csupa szegény ember, földmi vés és saját kezére dolgozó kisiparos. Az emberek családjaikkal együtt Amerikába készültek, mert Újvidéken a hallatlan drága lakásviszonyok közepette nem tudtak megélni. Úti készülődéseik közben értesült szándékukról Virág plébános s rávette őket, hogy mielőtt tervüket végrehajtanák s elhagynák az országot, menjenek vele együtt a főispánhoz és kérjék meg, hogy tegye lehetővé, itthoVimaradásukat. Virág István szomorú színekkel festetle le a főispán előtt azt az elképzelhetetlenül nagy nyomorúságot, amely a szegény embereket kivándorlásra készteti s a küldöttség nevében megkérte, hogy vagy egészen ingyen, vagy olcsó amortizációs kölcsön kieszközlésével építtessen munkásházakat. A főispán a kérés teljesítésére nyomban hajlandó volt. Kijelentette, hogy a város törvényhatósági bizottságának október 3-iki közgyűlése elé indítványt terjeszt a város tulajdonát tevő, húsz kataszteri hold nagyságú »városi kert«-nek munkásházak építési céljaira, teljesen ingyen való átengedése érdekében. Megígérte ezenkívül, hogy eljár a kormánynál s kieszközli, hogy az állam építse meg a munkásházakat, vagy teljesen a saját költségén, vagy ha ez kivihetetlen, adjon akkora segítséget, amely munkásházak építését biztosítaná. A főispán Ígéretét nagy lelkesedéssel fogadták a küldöttség tagjai s megígérték, hogy kivándorlási szándékuktól elállnak. — Kossuth-szobor leleplezése Szeghalmon. Lelkes ünnep keretében rótta le kegyeletét Szeghalom község szinmagyar lakossága Kossuth Lajos halhatatlan emléke iránt. Szeghalom községe immár a negyvenkettedik azon hazafias városok és községek sorában, amelyek szobrot emeltek Kossuth Lajosnak. A leleplezési ünnepély fényét emelte, hogy résztvett azon Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter, az országos függetlenségi és 48-as párt elnöke számos képviselő kíséretében és megjelent a szobornál úgyszólván az egész Sárrét. — A hűség jutalma. Szép ünnepségről adnak hirt Nádasdladányból. Negyvenhét éve múlt, hogy Mihályi János lovászmester a Nádasdy grófi család szolgálatába lépett. A király hűséges szolgálata jutalmául most az ezüst érdemkereszttel tüntette ki. Az érdemkeresztet Széchényi Viktor gróf, Fejérmegye főispánja adta át neki a minap, szép beszéd kíséretében. Azután Nádasdy Tamás gróf, az ünnepelt kenyéradója szólt s követendő példaképp állította őt a cselédség elé. Az ünnepség után a grófi kastélyban lakoma volt, a melyen az öreg lovászmester és egész családja résztvett. — Birtok-.parcellázás. Peterdy László százados megveszi a Nagy-Acsád mellett fekvő Doktorics-féle 96 holdas birtokot és azt négy-öt holdas parcellákra hasogatva eladja. A veszprémi káptalan kilátásba helyezte, hogyha tisztességes, kellő biztosítékkal rendelkező, lehetőleg róm. kath. vevőknek el tudja adni, úgy hajlandó a vevőknek 5 százalékra kölcsönt adni. Különben a vármegyei árvaszék is hajlandó a vevőket segíteni. Kriszt Jenő pápai esperes, amennyiben itt nem nyerészkedésről van szó, hanem hogy egy szegény község anyagi s társadalmi helyzetén humánus módon segítve legyen, az ügyet magáévá tette s igy remény van arra, hogy a jobb módhoz jutó szegény elhagyatott népnek lassankint temploma s iskolája is lesz. — A káromkodás büntetése. A Bácskai Naplóból vesszük át a következőket: 19464—1907. kap. szám. Utasítás. Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben, különösen a munkások és az iparostauoncok között erősen elterjedt azon elitélendő rossz szokás, hogy utcákon, nyilvános helyeken megbotránkoztató trágár és szeméremsértő kifeje-
