Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-09-15 / 37. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 291 len. A lakosság pedig különösen a beoltással védekezik. Ebben jó példával ment elül maga az uralkodó. Ferenc József őfelsége, ki szintén beoltatta magát. Sőt — miután a mi magyar minisztereink is kénytelenek Bécsbe utazni a kiegyezési tárgyalásokra — ők is beoltatták magukat. így Wekerle S. miniszterelnök, gr. Zichy Aladár miniszter és Popo- vics államtitkár. Ami szék és fővárosunk Budapest is meg tett minden óvintézkedést a himlő behurco- lás ellen. A pécsi gazdagyülés. Pécsett, a tartalmas és igazán sikerült kiállítás ideje alatt több gyűlés vagy mint szokták mondani: kongresszus folyt le. Hogyan hiányzottak volna tehát a maguk érdekeiért tanácskozók sorából a magyar gazdák, mikor — hiába való minden tagadás — a gazdaság, a magyar gazdák helyzete legelsőrangu kérdése az országnak és igy az egész nemzetnek is. össze is gyűltek. Az ország minden vidékéről siettek e gyűlésre a gazdák és mindazok, akik a magyar gazdaság iránt érdeklődnek. És ha igazságos Ítéletet tud és akar is valaki e gyűlésről mondani: akkor el kell ismernie, hogy ez a gazdagyülés is méltó volt a magyar nemzethez és oly tartalmas, lelkes, körültekintő, aminő talán még egyik kongresszus sem volt. És hogy az volt, legjobban kitetszik azon ujságok nyilatkozatából, melyek halálos ellenségei minden gazdasági törekvéseknek itt e hazában és igy azoknak is, kik ezen törekvéseknek komoly, igazi apostolai. Mert az ellenségnek magatartásából lehet legjobban, legbiztosabban következtetni sok-sok mindenre. Első sorban meg lehet állapítani, hogy azok az elemek, melyek oly nagy hangon hirdetik, hogy a nép magára van hagyatva, hogy vele nem törődik senki: nem őszinte, nem igaz barátai, munkásai a népnek. A nemzetnek sem. Mert a lelketlen kritika, a minden kákán csomót kereső kötekedés, a minden áron való egymásra uszítás sohasem volt sem jótanácsadó, sem igazi őszinte törekvés, sem pedig komoly akarat. Éppen az ellenkezője volt mindig az alkotásnak, a bajok ellen való őszinte védekezésnek. Az ma is. Tehetnek főuraink, előkelő gazdáink, vezérféríiaink akármit: az ő részük mindig a leszólás, a meggyanusitás, a lekicsinylés, a rosszakaró félremagyarázás lesz. Ha visszahúzódnak az ádáz küzdelmektől: az a baj. Ujjal mutatnak reájuk. Ha kiveszik részüket a cselekvésből: akkor meggyanúsítják, hogy a maguk érdekeiért tesznek, agitálnak. Ugyan a jó Isten szerelméért, hát mikor fogja már észrevenni a magyar nép ezt a komédiás szerepet, aminek lelketlenül, megdöbbentő könnyelműséggel viszik bontó és bomlasztó szerepüket ezek a közvéleménygyártásban utazó közegek ? Most is, mily igazságtalanul akarnák elválasztani a mezőgazdaságot az agrár törekvésektől. Mily ádáz vakmerőséggel igyekszenek kürtölni, hogy abból a gazdatanácskozásból hiányzott a földmivelő nép érdeke. Hát igaz-e ez? Hát vakok, süketek, mikor ilyeneket állítanak. Hiszen annak a gazdagyülésnek úgyszólván egész tengelye a magyar föld míves nép sorsa, boldogulása volt. Hiszen aki elolvassa és jól elolvassa például Mailáth József gróf agrárprogramm- ját: az első pillanatra veheti észre, hogy ez a programra kiválóan a föld népének, a kis embernek megmentésére, talpraállitására szolgáló programra. Végrehajtása összeesik a magyar nép sorsának jobbrafordulásával. Nem úgy uraim! Ne játszunk, ne bujkáljunk. Vallják be őszintén — és akkor tisztában lesz a nemzet — hogy önök csak akkor fognak örömöt hirdetni és megelégedéssel eltelni, ha a főurak, nagy- és középbirtokosok teljesen le lesznek verve. Ha eljön az idő, mikor nekik semmi befolyásuk nem lesz már se a magyar földre, se a magyar népre. Ha teljesen szétbonthatnák, egymástól elszakíthatnák a gazda-elemet: ez volna az igazi modern, szabad gondolkodású vívmány. Ugy-e bár. De hiába minden törekvés? Ez nem fog megtörténni. A pécsi gazdagyülés is biztosítja a nemzetet erről. Furcsaságok. Tele van ez a mai világ furcsaságokkal. Olyan jelenségeket láthatunk, tapasztalhatunk, minőkről ami apáink, anyáink álmodni sem álmodtak. Uton-utfélen kiabálják például, hogy drága a világ. Nagy a nyomor. És mégis? Soha se hódított, rontott, ejtett rabságba annyi embert a lukszus, a puc, a hivalkodás, mint éppen mostanában. Régen, ha vették észre, hogy valaki cifrálko- dik és otthon nincs rendben a kamara, a kenyér,
