Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1907-09-01 / 35. szám

I MAGYAR — A fecskék is széjjelnéznek már. ők is készülődnek. — Ráérnek még, urambátyám. No nem is kell egyéb. Urambátyám az ilyen komótos feleletre egyszerre kijön sodrából, nagyokat szív a pipájából, aztán mikor alkalmatos percet talál rögvest perelni kezd. — Ti mindenre ráértek. Az a magyar ember szerencsétlensége. Ráérünk majd holnap. Van még idő — és a többi. Mi pedig nem szólunk egyetlen árva szót sem, mert tudjuk, hogy a prédikációnak még nics vége. Aztán egy másik alkalmatossággal újra körül­vesz minket az öreg és már ekkor szépen, hízel­gőén kérdi: — Tudjátok, hogy az öreg tiszteletes urnák, rpikoron a mi körünket nyélbeütötte, naponkint való szóbeszéde volt: A jó kezdet — fél siker! — De hányszor mondotta naponkint. — Hát kezdjünk már hozzá mi is. Hogy ren­dezzük a felolvasásokat1? Mire fordítsuk figyelmün­ket a reánk integető télen? Keressünk embereket, akik a gátra állanak. Mert ember kell ám a gátra. Az utolsó pillanatban kapdosni, bizony áldatlan munka. Aztán most kellene már a tatarozást is végezni. Mindent csak elhatározunk. Mindig csak jegyzőkönyv és jegyzőkönyv. Papír és papir — ez az egész. És mi érezzük, hogy urambátyámnak szent igaza van. De még mindig »ütjük». Mert van még idő. Ráérünk. Majd holnap. De sokáig már ez igy nem lehet. A daru-, meg a gólyacsapatok szelik a nagy levegőt. A fecskék bucsuröpkedésüket végzik. Ide­jében, meggondolva. Jön számunkra is — a meghivó. Gyűlés le­szen. Tárgya: előkészületek megtétele az Olvasókör »életidejére*. — Kéretik minden bizottsági tag ur, hogy ok­vetlen megjelenni ne terheltessék. Mert fontos dolog az előkészület. Emlékezzünk a mi szeretett alapí­tónk mindennapi igéjére: A jó kezdet — fél siker. Urambátyám tisztában van, hogy az első meg­hívás nem leszen teljes eredményes. Csak egy-két- négy buzgóbb hivő tagja veszi szivére a sürgős ügyet. Nem baj. Három az igazi magyar. Harmadik- szorra aztán bekövetkezik a teljes eredmény. A gyűlés folyik. Ki-ki előhozza a maga eszmé­jét, gondolatát, tervét. Lelkesedéssel, megfontolással. Mert miként a háború jól és előre megfontolt terv nélkül nem megy: hasonló módon a mi háborúnk, mit a társadalom (legyen csak a mi kis társadal­munk) ujjáteremtése érdekében megindítottunk: si­kertelen marad. A jó kezdet — fél siker. * Miért hozakodom én is ezzel a dologgal ilyen korán f Még rám fogják, hogy ’iszen én vagyok az a költött — urambátyám. Nem, igazán nem! Az én urambátyám valóságos élő alak. Eleven, egészen eleven urambátyám. Ezt őszinte-igazán mondom. De szívesen írtam le a mi Olvasókörünk mozgató motorának, uram­bátyámnak képét, mert: FÖLDM1VELŐ 277 Hej, jó volna, ha minden olvasó-gazdakörnek lenne legalább egy ilyen urambátyja, mozgató motora. B. G ISMERETÉRT AR A. Valami as országok kormányzásáról. Leg­több minisztere a magyar királynak van. Közülök 12 osztrák, 8—9 magyar és három közös. A sokkal hatalmasabb Angolország beéri 18 miniszterrel. Po­roszországnak 11 minisztere van. Az orosz, francia és törők birodalmaknak elég 10 is. Még takaréko­sabbak a Spanyol- és Perzsaországok. Itt í> miniszter van, Az olasz, japán, dán, holland és román ural­kodók 8, az Egyesült-Államok elnöke 7 miniszterre hárítják át a kormányzás gondjait. Brazília, Portugall, Svédország, Szerbia, Bajorország és Svájc szintén 7 miniszterrel bírnak. De Württemberg, Görögország, Kína, Chile, Mexiko még ezeknél is takarékossab- bak. Ezeknek elég 6, Szászországnak és Perunak pedig 5 miniszter. A német birodalom a legtakaré­kosabb; csak egy minisztere van, a kancellár, s császárjának nincsen semmi civillistája, azaz fizetése. Szerencsére azonban a porosz király kisegíti bajá­ból, mert az 11 millió márkát kap évenkint Porosz- országtól. (A porosz király egy személyben német császár is.) * Régi magyar étol és ital. Hogy őseink nyereg alatt puhították a nyers húst, aztán úgy ették meg, csak akkor igaz, ha őseinknek tekintjük a hunnokat; mert csak róluk állítottak ilyesmit az egykoruak, a régi magyarokról soha. Tudósaink különben azt mondják, hogy a hunnok se pótolták ilyen furcsa módon a sütést-főzést, hanem nyereg alatt puhított hnsnak alkalmasint valamely conservet vélhettek az európaiak: még pedig olyan szárított és porrá zúzott, sóba főtt húst, amilyet Villani XIV. századbeli firenzei iró a korabeli magyaroknál is látott. Ha utón voltak, zacskóban vitték magukkal az ilyen husport és megfőzték, mint a kását. Érdé? kés volna tudni, van-e még valami nyoma ennek a régi magyar hus-conservnek a pásztoremberek kö­zött? Ha megmaradhatott a nem kevésbbé régi tarhonya és lebbencs, ez a két ősi szárított tészta, talán nem tűnt el egészen a szárított hús sem, még pedig por alakjában, mert hogy a pásztoremberek, különösen a csikósok, még élnek darabokban szá­rított birkahússal, az köztudomású. De ha fönn is maradt ez a régi magyar étel, megvan-e mellé a régi magyar ital: a kunok söre, a óoza? Ismeretes,» amit Oláh Miklós a XVI. században erről az akkor a kunságban elterjedt és kölesből erjesztett szeszei italról ir. Kevésbbé ismeretes az 1826-iki Hasznos Mulatságok följegyzése, mely szerint akkortájt a kunok még éltek bozával. Kérdés: eltünt-e teljesen nyolcvan esztendő alatt ez a régi ital a használat­ból? Czuczor-Fogarasi egy szólást is tud róla: »Pöl- éledt, mint a bozacibere«, azaz jókedvében csinta­lankodik. Ha maga az ital nincs is meg már, él-e- még valahol ez a szólás ? Adjátok kézről-kózre ami újságunkat !

Next

/
Thumbnails
Contents